Asztaltársaság

Pár embert, leendő szerzőtársakat hívtam el a Mecsekérc Rt. pécsi irodaházába öt évvel ezelőtt, s beszéltem nekik egy újságról, amely addig csak a fejemben létezett, aztán pár hét múlva megjelent az első szám.

Rohansz, mint egy pányváját vesztett csikó. Füled mellett fütyül a szél. Szereted a sebességet. Az Élet felfokozott ritmusát. Csak néha kényszerülsz arra, hogy megállj!-t parancsolj magadnak és lihegő tüdővel, zakatoló szívvel visszanézz, honnan is rohansz. S arra már időd-erőd sincs, hogy azt is megnézd, merre is tartasz. Jó néha, kell néha, hogy megálljunk.