Üldögélünk az augusztusi simogató melegben a színes fagylaltpohár habkarikái előtt. A sötétzöld fémasztalok körül sokféle színű, bőrű, az élet különböző szakaszán ballagó emberek ki akarják pihenni a hosszú séta fáradalmait. Nézegetem őket. Akár otthon lennék. A fiatalokon szakadt szárú, rongyos farmernadrág, a lányokon néha olyan szűk, hogy az ember attól fél, mindjárt elreped. Az agyonmosott, színehagyott póló a mai európai egyenruha?
Rendszerint a Moldva, vagy az Óvárosi tér felől szoktam megközelíteni az Arany Tigris sörözőt, miközben élvezem Prága szűk utcáit azon a részen, és az illatokat, amelyeket sehol másutt a világon nem szívhat magába az ember.
Nagy okának kell annak lenni, ha ekkorákat hallgatunk a hallgatásról. Még ha szólunk is valamit róla „nagybölcsen”, úgy hangzik ez, hogy „hallgass!”
A késő délután megnyújtja az árnyékokat, a fűzfák szomjasan hajolnak a vízre. A bányató bokrokkal benőtt partján minden állás foglalt, egy kivételével. Ülünk a füstfelhőbe és szúnyograjokba burkolózva. Pontyom behúzta a szákot a gyökér alá, és beletörődött sorsába.
A vadászat gyakori téma a képzőművészetben és eme képzőművészeti alkotások, rajzok, festmények rákerültek a képeslapokra is. Egy-egy vadászjelenetet, vagy a réten legelésző, őzsutáit terelgető őzbak, esetleg magasba kapó fácánkakasok, vízre beszálló vadrécék ábrázolása a képeslapok nagyon népszerű témája.
Nincs még egy olyan megnyilvánulása az embernek, amivel annyira sokféleképpen mutatná meg magát akaratlanul, mint a nevetése.
Nyitrának, az egykoron királyi, majdan püspöki városnak – történelmi fontosságához mérten – sajnos kevés a jelentős képzőművészeti alkotása, pontosabban köztéri szobra. Ám a felsővárosban, a Pribina téren, közel a várhoz két szobrot is találhatunk.
Istenek ezreit álmodta meg s emelte maga fölé az ember évmilliós vándorútján máig, és mindig annak, ami hiányzott belőle: tudásnak, erőnek, társnak – jobbik felének -, hogy tudjon és bírjon is élni, s ne érezze magát egyedül, elhagyatottnak.
Milan Navrátil cseh íróval és műfordítóval még a régi rendszerben ismerkedtem meg a Magyar Kultúra Národní trídán (Nemzeti sugárút) lévő könyvesboltjában. Azóta a demokrácia elsodorta ezt a – magyarság szempontjából igen fontos – intézményt is.
Gatyás kölyökkoromban június idusán ágyékig érő langyos vízben lestük a leívott pontyok örömtáncát. A nyers kőrisfa bot végére kötött pár méter zsinóron lógattuk a dróthorgot a zsenge nádszálak közé. Nagyon izgalmas játék volt. Néha egy-egy kisebb aranyhasút sikerült is megfognunk a tilosban. Mögöttünk, a vasúti sínen délutánonként végigsétált a rendőr a farkaskutyájával.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes
