Az embernek nagy erőt kell gyűjtenie, hogy kimondja. Nagy erőt kell gyűjteni, sőt átgondolni az elmúlt hónapokat, talán éveket, de az sem árt, ha gondtalan, most már gondtalannak vélt gyermekkoráig nyúlik vissza, önfeledt gyermekkorára, amikor még minden olyan egyszerű volt, amikor még pár óra elég volt ahhoz, hogy egy pofont elfelejtsen, akkor még súlyos bűnként rá nehezedett pajzán játékain napok alatt túltegye magát.
A kertközi házak nehezen viselték egymás közelségét: forró nyár lüktetett közöttük, elhemperedett a nyírott gyepen, kiperzselt foltok éktelenkedtek a helyén.
Tajnasári lakói átélték a török hódoltságot, restitúciót a török után, amit „új honfoglalásnak” is neveztek. A lakosság magyar, a nemesség szerepe kezd megszilárdulni, a helymegnevezések és dűlőnevek is magyarok. Ám a XVIII. század végére a jó munkalehetőség nyomán egyre több jövevény érkezett.
A szavaknak jó íze van, ha nemes tőkén érlelte nap és fénysugár, s aszúvá töpörödve csorgó mézként issza, ki issza, vagy ízeli, mint ki bódulni vágyván bilincsbe vert agyát lehajtva ős diófa árnyán álmodik…
Mindenki rokonszenvvel üdvözölte őket a vízi-sporttelepen, amikor rendszeresen, pontban öt órakor megjelentek. Már a hetedik évtized végét taposták; szerény nyugdíjukat óramű pontossággal kézbesítette a posta, már nagyon várták. Felszerelésüket maguk készítették, ápolgatták a téli hónapokban.
Bár az anyakönyv hivatalosan Pécset jelöli meg születésem helyeként – s az adat meg is felel a valóságnak -, magam mégis Vasast tekintem szülőfalumnak. E döntésemmel – előkelősködő sznoboktól eltérően – nem Petőfit utánozom. Az efféle hajlamok mindig távol álltak tőlem.
Amikor a kezébe akadt egy régi családi fényképalbum, és azt lapozgatni kezdte, szórakozottan előbb, aztán fölcsillanó érdeklődéssel, egyre hosszasabban, még nem gondolt semmire. Újra és újra kézbe vette esténként, és nagyítóval vizsgálgatta a megfakult, elmosódott részleteket.
Nem vagyok kimondottan meditatív alkat, keresztény rítus szerint dobozoltak az alig tízmillióra fogyott nemzet kicsinyke közösségének születésemet nyugtázó nagykönyvébe, és eddig elpergetett életem során nemigen volt időm, se kedvem olyan dolgokon mélázni, amely dolgokra megérlelt az éveim sokasága.
Szellő sem rezdül, felhő sem jár a júliusi kánikulában. Zsinórjaim mozdulatlanul lógnak, akár ruhát lehetne szárogatni rajtuk. A vad agyag égeti a talpamat, a sör még a vízben „hűtve” is élvezhetetlen. A szákban két hajnali kárászom pipál keservesen a zsombék zöld árnyékában. Három ember közeledik a dűlőúton, combvastagságú, nagyon hosszú oszlopokat cipelve.
A szarkaláb idén alacsonyabbra nőtt, megviselte s visszavetette a hőség, kék, fehér és narancsszín füzérei ágaskodva sem érik el a kúpvirág divatosan lecsüngő karimájú kalapjait, rájuk talál mégis, mélyrepülésben érkezik bizarr küllemű specialistájuk, előre szegezett szívókával, amely beleillik éppen az apró szirmocskák trombitát formázó kunkori kelyheibe:…
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
