Kő-Szabó Imre írásai

Ez a péntek délután a munkahelyen egyenlő volt a semmivel. Senkinek nem volt kedve semmihez, így ez az idő alkalmas volt arra, hogy Kovács Jocónak a szekrényében lapuló literes konyakját megkóstolják. Hárman voltak az irodában, az első pohár kissé feldobta őket. Tóth Tamás meg Varga Feri egyáltalán nem tiltakoztak az invitálás ellen, sőt Tóth Tamás még poharakat is szerzett a szomszéd szobából.

Erzsi néni – férje után – családi nevén Varga Pálné finom húslevest főzött. Jól felzöldségezte, ahogy a férje Pál uram – Varga Pál – azt már több mint ötven éve szerette. Sietett a csomagolással, mert a városba vivő egyórai buszt el kell érnie, mert a kórházban kettőtől van látogatás. Varga Pál a hetvennyolc évével most került először ebbe a városi intézménybe.

Ő egy fogas, ruhafogas, mégpedig álló és köznyelven, thonet fogas. A színe sötétbarna. Nem szereti ezt a színt, sohasem szerette. Amikor még az esztergapadra feltették azt az élettelen fát, melyből az álló részt faragták ki és nyiladozni kezdett értelme, már eldöntötte, milyen fogas akar lenni.

Már évek óta nem jutott eszébe Sándornak, hogy a szekrény oldalsó részében ott lóg az érettségi öltönye. Évente egyszer rápillantott, akkor is csak úgy futólag.

Már nagyobb volt Kasparek Kázmér, olyan húsz évhez közeli, amikor biztosan tudta, hogy ő író akar lenni. Írta is szorgalmasan kis epizód történeteit. Ezt mártogatós tollal, papírra vetette. A kézírása akkor még nem volt olyan kiírt, olvasható. Sokszor még ő maga sem tudta kibogozni, ha később, pár hét múlva vissza akarta olvasni.

Ott állt az erkélyen, várta Zsolt érkezését. Ilyenkor szokott otthonról, hat előtt tíz perccel a buszhoz sietni. Minden reggel ment a munkába, egy szomszéd városba. Még nem laktak együtt. Beáta kitekintett az utca felé. Zsolt késett vagy három percet. Mikor abba a vonalba ért, hogy láthatóvá vált, Beáta befelé, a szoba felé integetett.

Elemért, a szőke harmincéves Pacsirta utcai fickót mindenki ismerte az utcában. De nemcsak itt, hanem az egész városban, sőt a környéken is. Híres volt több jellemző tulajdonságáról. Először is arról, hogy kigyúrt alakja, óriási lapát kezei, meg természetesen markáns, ellentmondást nem tűrő habitusa miatt a környező kocsmák rettegett alakjává vált.

Nem akartam én festőnek kiadni magamat. Ez csak úgy jött. Zsuzsinál voltam, az apja a szomszéd lakásban lakott. Arra panaszkodott, hogy festették a lakását, de a festő egy rahedli pénzt kért a munkáért.