Csillogó gyermekarcok a pattogó légvárban, labdazsonglőrök az atlétikapályán, kisvasút karonülő gyerekeknek és apukáknak (!), megmászható tűzoltóautó kígyózó víztömlőkkel, tini-koncert és vasutas-zenekar a színpadon, néptáncos legények nagy bajusszal és leányok sokszoknyával, habzó sör és illatozó gulyás az asztalokon…
Szokásos hétköznapi este volt. Kistojás lefekvéshez készülődött három testvérével. Amikor Kistojás elaludt, azt vette észre, hogy a terem, ahol van, tele van emberekkel és gyerekekkel. De hirtelen mit pillant meg: száz és száz hasonló tojással van egy tartóban. Nem tudja, hogy kerülhetett ide és egyáltalán hol is van. Hallgatózni próbál, miről beszélnek az emberek, amikor az egyik tojás megszólítja:
– Szia! Tojáska vagyok. Téged hogy hívnak?
– Kistojás a nevem.
Történt egyszer, hogy a balatonszántódi vasutas kisebbik fia elindult hetedhéthatárba: a nagykanizsai gimnáziumba, majd felkerült az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, hogy ezt követően – egy év dombóvári tanítási gyakorlat után (tanári diplomával zsebében) – megérkezzen Pécs városába, s meghódítsa azt.
Egyszer volt, hol nem volt, túl a messzi tengereken, ahol különleges állatok élnek, volt egyszer egy strucc. Ez a strucc tojt egy hatalmas, csudaszép tojást. Csodájára jártak a barátai, még a magasan szálló kőszáli sas is eljött megnézni a remekművet. S hogy miért? Hát azért, mert ezen a tojáson fura kis minták voltak. Mindenkit másra emlékeztetett, ebből aztán nagy vita kerekedett.
Hatalmasságát átlátni vágyja a tudós, a művész és az író. Egyikük újabb és újabb elméleteket sző, törvényt törvényre halmoz, de minél több részletet ismer, annál nehezebben öleli át az Egészet. Fantáziája képeit álmodja papírra a másik, ceruzája széles utakat nyit a képzeletnek, megelevenedik minden valóságos és valamennyi sosem-volt lény és pillanat a világegyetemből. Gondolatait elképzelt helyekről, elgépiesedett és szomorú világokról meséli a harmadik: jövőről, ahol az emberre gépek vadásznak, ahol mindennek vége lesz, ahol kultúránk elpusztul, ahol az sem menekülhet meg, aki láthatatlanná válik.
Előző számunkban ajánlotta olvasóink figyelmébe Budai György Felhők között ébren álmodva című könyvét Becskereki László. Én is elolvastam a pilóta emlékeit a délszláv háborúról. Azóta nincs nap, hogy ne jutna eszembe: a békés Mostart hogyan érte el a háború, hogyan élték ezt meg a hivatásos katonák, hogyan élték túl, vagy hogyan nem élték túl.
Az 1967-ben alapított szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum – vagy közismertebb nevén a „Skanzen” – ez év június 23-án jeles napra virradt: ekkor került sor az immáron hatodik épületegyüttes, a Dél-Dunántúl tájegység ünnepélyes megnyitójára.
A pécsi Bártfa utcai Általános Iskola képzőművész szakkörének anyagából nyílt kiállítás a Pécsi Városi Könyvtár Kilenc Király Gyermekkönyvtárában június 10-én. A gyerekek olvasmányélményeikhez készítettek illusztrációkat: egyrészt Csorba Győző verseihez, másrészt – kapcsolódva A Nagy Könyv programhoz – kedvenc könyveikhez. A kiállítást L. Csépányi Katalin nyitotta meg, majd Szakács Istvánné, a Bártfa utcai Általános Iskola tanára tartott rendhagyó órát gyermekkora legszebb könyveiről.
Sokak számára augusztus közepe jelenti idén a nyár legszebb hetét. Ekkor zajlik ugyanis a 13. Sziget Fesztivál, mely a résztvevők számára egészen biztosan szerencsés lesz.
Dombyné Szántó Melánia tárlatának nyitására gyűjtött össze ma bennünket a meghívó. Az ő területe – a festészet – magányos művészeti ág. Egy zenekar muzsikusai, egy balettegyüttes táncosai közösen alkotnak valami szépet – „egymásba kapaszkodva”. A festő ecsettel a kezében üres papíron, vásznon egyedül teremt egy világot.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
