Szépirodalom – próza
Panta rei
Amikor az öreg görögök ezt a kurta mondatot leírták – hogy minden mozog -, maguk se tudták talán még akkor biztosan, hogy az egyetlen biztosan tudhatót mondták ki vele a világról.
Kék ég, zöld keretben (B. Gy.-nek)
Te is tudtad, én is tudtam, hogy jön az az iszonyat, melyet kimondatlan szavak elröppenő bújócskáiba burkolva üzentél az értőn érzőknek, mikor a jelről beszéltél, a rajt jeléről, hogy akkor jönnötök kell.
Tomi
Csak én tudom, ki voltál. Hozzám tartoztál, és elvesztettelek. Ötven éve… A világ, a haza, a család, az apád, az anyád, az iskola… már a nevedet sem tudja.
Halad a kor velem
Úgy tűnik, ötven közelében és kevéssel ötven fölött az egész életem másképp alakul, mint annak előtte. Mások az olvasmányaim, mások állnak közelebb hozzám, más dolgok érdekelnek, és egyre inkább más dolgok válnak fontossá. Az idő szelektál.
Megszólalt a király
A hír, ahogy illik, megelőzte a királyt. Valaki azt mondja: a bicsérdi lucernáson látták, másvalaki pedig azt állítja, hogy már hallotta is a hangját. Mindez egyelőre azonban csak szóbeszéd. Nagyon is ismerjük már egymást és tudjuk: elég egy nyom a sáros dűlőúton és elszabadul a fantázia…
Nem mai történet?
Élt Rómában egykoron egy korán árvaságra jutott fiatalember, Caius Marciul. Okosságát a bölcsektől tanultaknak, bátorságát fiatalságának köszönhette. Azokban az időkben mindennél többre tartották a harc közben tanúsított vitézséget, s mert Róma ebben az időben állandó harcban állt ellenségeivel, Caius Marciusnak igencsak volt alkalma bizonyítani vitézségét, mindenkinél különb harci erényeit.
Anyák napja
Kevés keservesebb igyekezet van, mint ünnephez úgy keresni a szót, hogy az, ha sikerül rátalálni, legalább a főhajtás tiszta szándékát ne rontsa. Hogy se ál-meghatottan magát kelletővé, se leereszkedő cifra gügyögéssé ne váljon tőle a beszéd, ha már mindenáron beszélni kell.
Faliratok
A jelenség korántsem új. Már a cro-magnoni és neandervölgyi ősök is úgy üzentek az utókornak, hogy hajlékul szolgáló barlangjaik falaira sokszor máig is megfejthetetlen ábrákat rajzoltak. De ezt tették az inkák, az aztékok és egyiptomiak is, nem kis gondot okozva a hieroglifák megoldásán fáradozó tudósoknak.
Magányt űző társaink
Drága jó Nagyanyám – mert a nagyanyák drága jók -, ha tavaszutón a gangot söprögette, mindig meg-megállt a kamrabejárat előtti eresz alatt. Figyelmesen vizsgálta megjöttek-e kedvencei, a fecskék. Fiatalasszony korában épített házunknál elmaradhatatlan vendégek voltak a sebesröptű, villámfarkú légykapók. Míg élt Nagyapám, nemegyszer javítgatta, tisztítgatta a fészkeket, hogy mire megjönnek a kedvesek, rendben legyen a lakás.
