A Magyar Posta idei kiemelkedő bélyegének a Rákóczi-szabadságharc kezdete 300. évfordulójára megjelentetett kisívet tekinthetjük. A 2003. május 6-án forgalomba került bélyegekről lapunk hasábjain már volt szó (VII/2. szám), mindamellett nem érdektelen számbavennünk a kuruc mozgalommal, a Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatos korábbi bélyegeinket is.
Eddig gyakorlatilag a sziget partjai mentén haladtunk szicíliai kalandozásaink során; most lássuk, miben térnek el ettől a szárazföld belső területei. Agrigento ókori városfalán állva búcsúzzunk el a Földközi-tengertől; legközelebb a sziget keleti partján, Cataniánál látjuk meg a Jón-tenger vizét. Bár mára termékennyé varázsolták Agrigento közvetlen környékét; néhány éves szőlő- és olajfaültetvényekkel, gabonatáblákkal, néhány évtizede még meglehetősen kopár, kietlen volt a táj jelentős része.
A „Dunántúl” 1943. január 20-iki számában „A honvéd ejtőernyős vadász az ország első katonája” címmel és „Beszélgetés egy szabadságra hazaérkezett ejtőernyőssel” alcímmel riport jelent meg az akkor már jeles irodalmárral, dr. Harcos Ottóval (1921-1990), aki karpaszományosként szolgált a keleti fronton, és ekkor érkezett haza szabadságra.
A családi temetkezőhelynek szánt épület a muzulmán építészet jegyeit is magán viseli, de tervezésében és dekorációjában bizánci normákat követett. György saját mozaikművészeket és ikonfestőket alkalmazott, s Palermo második leggazdagabb mozaikdíszítésű egyházi épülete maradt ránk. Ehhez a templomhoz kötődik az úgynevezett martorana gyümölcs, amely jellegzetes szicíliai édesség.
Forgalomba kerültek január 30-án a 2003. esztendő első magyar bélyegei, nevezetesen az Antik bútorok – közismertebben székek – újabb kiegészítő címletei az érvényben lévő postai díjszabás leggyakoribb, 32, 40, 60 forintos árjelölésével (levelezőlap, vidékre szóló szabványméretű levél, közvetlen környező országba küldendő levél).
Pécs és Baranya egyik legtekintélyesebb napilapja, a Dunántúl 1942 karácsonyára a fenti címen újra megjelentette rovatát, amelyet ezt követően napi rendszerességgel közölt. Érdemes a szerkesztőségi bevezetőt idéznünk: „Itt a karácsony. Háborús. Nehéz. Apák, fiak, testvérek, rokonok állják kinn a vártát, védik a hazát. Sok otthon ünnepel nélkülük.
A felvilágosodás korának egyoldalú érdeklődésére jellemző, hogy a 18. századi nagy utazók – közöttük Goethe – figyelmét messze elkerülték a bizánci-arab-normann kultúra kimagasló építészeti alkotásai; ők kizárólag a klasszikus görög-római hagyományokra koncentráltak.
Ez idő tájt, nyolcvanöt évvel ezelőtt az első, huszonöt évvel később a második világháború tombolt, tőlünk északra, keletre, délre, nyugatra. E – számunkra értelmetlen magyar „holokausztok” közel egy-egy milliós áldozatára már szabad emlékeznünk. Az alábbi kis, morzsányi történet – a már részleteiben rég elfeledett első világháborús, 1917. november 10-ei harctéri esemény elbeszélésével apámnak is szeretnék emléket állítani.
Bár a második világégés karácsonyait nem szakították meg (legalább ideiglenes) fegyverszünetek, magas rangú egyházi és világi vezetők szerte a világban, a rádiókban és az újságokban, de nyilvános szereplésekkor is, igyekeztek az ünnepnek megfelelő hangnemet megütni, amikor szóltak a harcoló katonáikhoz és ezek hozzátartozóihoz, de az egész háborúzó társadalomhoz is.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
