Didergő fényben
Didergő fényben
ülök a kertben.
A nyár illatával
számban, szívemben.
A nyár színei
szememben.
Szépirodalom – vers
Tánciskolai emlék
Mikor Sopront
a múlt már
végképp eltemette,
A Nyár
Két kezemben rohan a víz,
Hűs forrásból csorog halkan.
Hallom: engem gyengéden hívsz,
Kártyaparti
tizenkilencre
húztál még egy lapot,
és elvesztettél mindent,
engem,
meg a holnapot,
mert én nem a tök alsó,
hanem a
vörös Ász vagyok…
Rend
A szél fúj, mert ez a dolga!
A nap süt, mert ez a dolga!
Az eső esik, mert ez a dolga!
A föld termel, mert ez a dolga!
Te mit csinálsz?
Vers, tenyérbe
Kullog a nap, sarkig sebezve,
csillagesőt szór rá az este.
Jó fecskéim szárnyukra kapnak,
holdsugár-karok elringatnak.
Szüret után
Pécs fekszik a lábaim előtt.
Talán utoljára látom innen őt,
a várost, melyet szeretek:
részben feledett életemet.
Halhatatlan
A bánat fehér lovon érkezik
Mindig arra sújt, ki legritkább vétkezik
Nem mondja miért, soha, ha kérdezik
És nem az ő dolga, hogy az igazság létezik
A koldus dilemmája
Fiatalon még hittem a lovakban,
A szabadságban, tán az örökkévalságban.
Hittem a nyár-esti sétákban,
Hittem magamban, s másokban is.
Ezért lett az, hogy ide jutottam.
Most már hiszek Istenben is?
Emlékek
Akkora a csönd,
Hogy hallja a város
Ahogy könnyed a
Fekete betonra
Koppan.