Tiéd lehet
kinek pillái alatt csillan a napsugár
kinek meztelen kezére éneklő madár száll
Szépirodalom – vers
Élsz megint (haiku-lánc)
vajúdik a Föld:
megszületni láttalak
szemed tengerén
Szobrok a letenyei parkban
Fenyők állnak vigyázban,
akác integet,
mely roskatag.
Az Ősök Templomában
Árnyak táncolnak körül
az Ősök Templomában
bíbor láng lobog
Van-e még akarat
Míg izzó gyönyörét a Nap kitombolta
Féktelen lángjában kemencévé lett a föld
Termékeny ölén felperzselte a jószagú zöldet
Semmivé fonnyasztott lombot, pázsitot.
Tétova búcsú
Messzire mész?
Hol lellek?
Utadon vezessenek holt lelkek
A szavak festője és a vonalak poétája
Az észak-magyarországi „kies Bódva-völgy” kis falujából: Szögligetről származó, Miskolcon élő kitűnő költő: Fecske Csaba versei rajzok alkotására ihlették a Duna mohácsi partján élő képzőművészt: Szabó László Istvánt. Ceruzájával elénk varázsolta azokat a képeket, hangulatokat, látomásokat, amelyek megszülettek benne napjaink egyik legjobb lírikusának virtuóz verselésű költeményei nyomán.
Fehér vagy fekete?
Úgy élünk e világban, mint fehér és fekete,
A világ híres ellentéte.
Ha választanom kéne, nehéz lenne,
Vajon maga mit tenne?
Szétszórt zenészek estéjén
Fűrészporos motívumok,
Szelik át a síkságot
Lépten-nyomon havasok,
Versek
Egy vesszőt lőttem ki csupán, s lám, bő a találat:
Áljaj, átok-eső hull rám százszorosan.
Hulla a tisztesség, hol az ingért ekkora harc dúl;
Balgán pőre marad mind, ki magára veszi.