Szépirodalom – vers

Meglepően tisztázva lett ex kedvesem,
Hirtelen felejtéssel gyötört engem teljesen!
Nem csalt meg ő egyszer sem,

Szerencsés életem volt.

Megóvott jó anyám imája:

Kiver a víz és forr a láz
Minden szempár engem aláz
Alig várom a percet, s a hangot
Hogy megkongassam a bús harangot

Csönd van. Száműzött nehéz némaság
szinte vakító a terem neonfénye
a szél szavára rezdül néhány ág

Ne játsszon az, ki játszani nem tud
ne sírjon az, ki veszteni nem tud
ne énekeljen, kinek hangja nincsen
ne vicceljen, kinek humora sincsen.

Testemre esőcsepp hull,
Falon Mária, ölében Jézus ül
Befejezetlen ária.

Ma délben
vadul harangoztak.

19 napja szenvedek,
Mert rosszabb lett az életem!
Nincs, akit szerethetek,

Csupa zagyva-babra, ákombákom
kiáltozik – úton-útfélen,
míg vágtat a villamos, a falakról utánom.
Mennyi vakmerő kel útra a holdfénynél,

Jönnek az álmok menyegző ruhájába öltözve,
Jönnek, s templomukba vezetnek az oltár elé.
Fogom a kezüket az úton a szentély felé,