Szépirodalom – vers

szerelmes madarak szállnak
építik családi fészküket
szívüket nem üli bánat

Ó Ida-Anna, ki lányod és anyád
és asszonyod, ki úgy ölel ma át,
ahogyan ölelt mindaz, aki volt…

Olyan jól érzem magam
A karjaidba
Ölelkezve.

A Nap a fákon átlángol,
Mint piros lekvár csöppen a fánkról.
Az este fehéres egén porcukor vakít,
A repülőgép is csak egy álmodó morzsaív.

Újra visszatért életembe ő,
A csodálatos nő.
Nem úgy, ahogy én szerettem volna,
De a sors így hozta.

A Föld fürdeti ráncos arcát
A Hold fényében,
Csillagok szikrái fűben heverésznek.

Görnyedten szántottam sok nap-rögöt;
Egymásra fordult tucat hó-barázda.
Vetésem jobb fele szárba szökött,
Más részt süket jég s gyom fojtott a sárba.

fák ágai
döfik a napot
több sebből
vérzik, sajog
s halódva
esik alá
a horizont
vonalán

Valaki mindennap születik
valahol mindennap meghalnak
valami mindennap történik
valahol.