Szépirodalom – vers

Szeretlek most és mindörökké,
S kedvedre teszek örökké.
Fontos vagy nekem

Kigyúltak a fények
Tűzkígyó a város
Fekete és sárga

Utálom az őszt. De ősz van.
S szomorúság az arcokon.
Hol az Isten, ki fényt, színeket,

Megint vers. Restellem, de mit tehetnék?
Kezem fogják az akaratos esték.
Nem dicsőségért írok, hanem bánat

Az arcok – omladozó templomok –
itt-ott állják az élet ostromát,
de lelkek mélyén ördög vigyorog

Hihetetlen izzás serceg a távoli részecskéken,
jeges szirének elhaló éneke él.
Most alszom, késő-korán van,
az álmok fölött sistereg a hóvihar,

711-ben, a vizigótok testvérharca idején muszlim seregek érkeztek az Ibériai-félszigetre. Kihasználva a zavaros helyzetet, és támaszkodva a több milliónyi hispano-román gyér ellenállására, pár év leforgása alatt hatalmas területeket hódítottak meg. Jelenlétük a félszigeten – jóllehet, változó területi határokkal – egészen 1492-ig, vagyis Granada visszafoglalásáig állandósult.

Hajnali derengésben
nyújtóznak a fák,
álomba gémberedett
ágaik közt sikló madárkák.