Szépirodalom – vers

Szeretnék veled a teli Hold fényénél sétálni,
Szeretnék veled az országút közepén megállni,
Szeretnék veled hetekig összebújva lenni, s a gondokról megfeledkezni.

Törtnyakú galambok
szállnak az égen,
szárnycsapásaik nyomán
bevéreznek a fakó földek,

Ha itt lennél mellettem
Ma, mint ledér kedvencem
Kádból kelve nedvesen,

A jövő, amit egykoron oly tisztán láttam
Perzselődik, emésztődik a pusztító lángban
A tűzben, melyet a lelkem kétsége táplál
Mióta a jelenbe vetett hitem is végképp füstté vált

Egy pillanatra elszállt
A boldog perc veled.
De te… rám néztél és én

Értsd meg, én szeretlek,
De félek, hogy emiatt elveszítelek.
Kedves vagy hozzám, megértesz,

Tátog a kismadár: etetem.
Tátog a kismadár: itatom.
Ős-bizalom.

A szerelem nem csak egy csodálatos dolog lehet, mert ha az ember érzi ezt, tudja, hogy szenvedés is lehet. Vegyük például a szülőket vagy a távolságot.

Üres gondolatokkal felesel a csend,
S beköszön ablakomon az est.
Tudom, hogy mennem kell.

Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
A szél elfújta léted és neved.