Szépirodalom – vers

Az ember már csak a jövőben él,
mert a valóság káoszában fél.
Ködös vágyálmaitól megnyugvást remél,

Ák, Mák, Dinkarák
kimentek a rétre,
Ák erre, Mák arra,
Dinkarák meg erre-arra.

Imádom minden mozdulatod,
Imádom a mosolyod,
Imádlak téged, kiért élek,

Árnyak hívnak
vágyak sírnak
megcsókol a fény

te kíváncsi majmot féltél benne
én rozsdás mozdonyokat
én mertem róla énekelni
nem gondoltam, hogy ő lesz az első a holdon

Táncos bokám nem perdül új ütemre,
csak járja mind, akinek jobb a kedve!

Szeretlek azért, mert vagy nekem,
Szeretlek azért, mert elviselsz engem.
Szeretlek, mert veled teljes az életem,

Nemrég olvastam egy kérdést,
Ami megfogott,
S remélem erre most választ adok…

Oh, démonok, démonok
kik annyiszor letéptétek kezemet,
gólt rúgtatok fejemmel, s lenyeltétek szemeimet:

A kedvesem a jegyesem,
Nemsokára ő az egyetlen nekem!
Ő lesz az én feleségem,