Szépirodalom – vers

Szeretlek téged, de a vég ez: túl kell rajtad lépnem!
Mert különben túl nem élem!
Talán így lesz a legjobb neked és nekem,

A dió koppan,
s a szélbe fut,
át sárgán, kéken,
illatos út.

Lehullt már a függöny
véget ért a színmű
vár a csendes börtön

Kapudon bezörög
hallod-e nyöszörög
kinek a lelke
dudorász benne?

Terméketlen föld az agyunk,
mindig a múltat temetjük.
Ráébredünk: senkik vagyunk.

Kénytelen kelletlen leült mellém,
S nem szólt semmit.
Mint két IDEGEN, olyanok voltunk.

Az én drága egyetlen kicsikém
Már soha többé nem lesz az enyém!
Hiányzik és rossz nélküle,

Messziről jöttünk
messzire tartunk
a kerék forog

Laura

Gondolt egyet Laura,
S elutazott falura.
Miket látott Laura,
Hogy beért a faluba?

Vége az egésznek, mert ő ezt így akarta,
Nem akart belemenni a próbálkozásba!
Rengeteg változást kértünk egymástól rövid idő alatt,