Szépirodalom – vers

Sétálni indultunk
Boldogan, nevetve.
A vihar körbeölelt,

Az esti séta után hazakísértem,
S kellemes volt az ottlétem.
Rengeteget beszéltünk és hülyültünk,

Mindig új idők jönnek
de a vágyak régiek
rabok vagyunk mind

Egy év hosszú idő,
De csodálatos, ha van egy tökéletes nő,
Akit szerethetsz és ő viszont szeret,

Iskola. Nem is tudom, hogy mit
Írjak róla… Egy jó emléket
Kellene, de nem lenne igaz az,

Sosem jutott védő, simogató kéz,
család melege és szépség elég.

Vacognak a fogak a hideg éjszakában,
a nyomor érzik minden kínzó szavában.

Mindig izgatott
a dolgozószoba.

Kezdetben alig ismertelek,
Éppen csak rád néztem.
Később, már beszéltünk is,

Csendben neszezett a víz,
Sötét volt az ég a Tenger felett,
Az evezők jártak (Csobb… Csobb…)