Szépirodalom – vers

Nézem a ház falát,
Nézem az éjszakát,
Nézem a fényeket,

Fűtött olajú magányom
Fáradt gőzeiben párolódva
Az öreg mozdony
Zakatolása mögül
Még hallom átderengeni
Az angyalok kürtszavát

Asztalt terít új asszonyként a rét,
Gyertyát gyújt a fűz pattanó csokorba.
Habókos király, kincsét szórja szét
A kankalin s sok szárnyas szív akkordja.

Nyitott lélekkel indultál utadon,
Azt hitted, vár rád a végtelen szabadság.
Szemedben tűzzel rohantál szabadon,

Zöld platánfák és gyermekzsivaj a tűzfalak között.
A csend egy délutánra a városba költözött.
A Nap is ingyen ontja melegét a világra,
s a bágyadt szél homokot hord fel a hintákra.

– Hát csak ennyi.
Pár ostoba nóta.
Mondja az Úr:
– Eredj a pokolba.

Két napja
tartja a várost
a köd.
Összeolvadunk a vízzel
csak a mocskot mosd el.