A Nap álmosan hajtotta le a fejét a bidres-bodros hófehér felhőre. Sugaraitól a felhő olyan sárga lett, mintha baracklekvárral kenték volna be. Aztán a Nap bebújt egy szürke felhőpaplan alá és nyugovóra tért. Esteledett. Elsőnek az Esthajnal csillag tűnt fel az égen. Csillogott, villogott sárgán, pirosan, majd zöldes-kékes színben játszott, tündökölt, mintha ő ragyogna egyes-egyedül.
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre május első napjaiban egy 30 fős csapattal körbejárta Erdély azon településeit, ahol az 1945-ös évben gyűjtőtáborokat létesítettek. Innen, ezekből a táborokból hurcolták el malenkij robotra a főleg német (sváb, szász) vagy magyar anyanyelvű fiatal – 17-35 év közötti – embereket a Don–medencébe úgynevezett „újjáépítési munkálatokra”.
Sikó Ágnessel eddig csak pár szó erejéig volt alkalmam felmenőiről beszélgetni. Talán szerénysége, talán az én figyelmetlenségem miatt sosem kerítettünk rá időt, hogy mélyebben is beleássunk családja múltjába. Épp ezért ért meglepetésként az ez év április végére tervezett és megvalósított kiállítása a pécsi Alajos utcai KPVD művelődési házban.
Pár nappal ezelőtt rájöttem arra, hogy bár az utca képe szinte percről-percre változik, alapjában véve mégis ugyanaz. Mondjuk, ha naponta ugyanabban az időben indulok munkába, egy idő után már kapásból tudom ki, mikor, melyik buszra száll fel. A hölgyek frissen, ápoltan, smink-csodákkal az arcukon lejtenek el előttünk, parfümillatot hullatva el maguk körül.
– Tudod, én 120-at hozok haza. Ebből leveszem a részem, mondjuk 30-at, és azt beosztom. Ahhoz az asszonynak semmi köze. Nem pofázik bele, hogy hányadik sörnél tartok, meg mit tudom én. Ha meg hétvégén is melózni megyek, akkor azt a zsozsót osztom be.
Lehet, azt kérdezik, hogy minek is egy fenyő, hiszen nem hoz gyümölcsöt, mint a szomszédos kis cseresznye vagy kajszibarack fa. Így igaz, ő csak szép volt.
Beérkezik a hegyi járat. Ott állnak toporogva, minden ajtónál elsőként, tülekedve. Szinte azt mondanám, hogy felözönlenek, de csak felkászálódnak, kerekes bevásárlókocsiikat maguk után huzigálva vagy dugig tömött cekkerekkel mindkét kezükben. A hátsó sorokban a „fürgébbek” helyet is foglalnak a később felkászálódóknak. Egyszóval látszik, már rég óta ismerik egymást. Túl vannak a „kötelező” reggeli bevásárló körúton. Elégedetten indulnak haza, hiszen ma is sikerült „jó áron” beszerezni az ebédnek-vacsorának valót.
Az idő ez évben kegyeibe fogadta a vasárnap Mohácsra farsangolni érkezőket. A Sokác-révnél a Szigetről átkelőket ujjongva fogadták, majd kísérték a belváros felé. A színes forgatagban sokan megfordultak az ország-világ minden tájáról. Kattogott a sok fényképezőgép, szállt a forralt bor és a sült húsok illata, és közben szólt a délszláv melódia.
Adott egy törékeny, fiatal nő. És adott egy családi háttér, vérszerinti (apai ágon szíriai) kötödés. Adott egy történelmi pillanat, vagy inkább időszak. És ebből a halmazból megszületik a siker. Lehet, hogy csak másfél perces, de talán épp ez benne a szép. Meg a nehéz. Nem tudom, valaki, akárki, megpróbált egy vagy másfél percbe belesűríteni egy történelmet éppen alakító eseményt. Próbálják ki. De előre szólok, nagyon nehéz!
Kultúrálom címszó alatt február 15-én egy négy hónapra tervezett tavaszi programsorozatot tártak a sajtó képviselői elé a helyi szervezők és a meghívott vendégek Pécsett.
A gazdag eseménysorozat első állomása február 19-én lesz a Kodály Központban, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar 25 éves jubileumi koncertjére kerül sor.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
