Reéh Gyuri áldozatvállalásának és nem kevés rámenősségének folytán megvalósult a Tettye fényes kivilágítása. „A tervezgetés közepette rájöttünk a Tettyének a rendezendő ünnepély szempontjából való nagy fogyatékosságára t.i. a világítás hiányára. Az itt éveken át lefolyt ünnepélyeknek az volt a hátránya, hogy a sötétség beálltával az ott tartózkodás lehetetlenné vált.
„Az 1903. év tavaszának végén nagy falragasz keltette fel figyelmemet. Budapest székesfőváros nagyszabású Duna-ünnepély meglátogatására hívta meg az országot. Tündéri kivilágítást és soha nem látott tűzijátékot helyezett a többek között kilátásba. No nekem nem kellett több, föl Budára!” Talán nem haragszik meg rám Reéh Gyuri, ha az 1903. május 13-án a fővárosban fényes külsőségek közepette megrendezett Dunai vízi parádé ismertetéséhez igénybe vesszük a fővárosi újságíró színes és hiteles leírását is, amelyben beszámol a nagy eseményről (Vasárnapi Újság, 20.sz. 1903. május 17.).
Mindenek előtt egy rövid kis kitérő. Baráti társaságban megkérdezték tőlem, miért nevezem cikkeimben következetesen Reéh Gyurinak ezt az egykoron Pécsett oly elismert férfiút? Egyszerű a magyarázat. Természetesen nem a tiszteletlenség motivált, hanem mert annak idején megbecsülésből és szeretetből így szólította városunk majd – korra és nemre való tekintet nélkül – minden polgára. Én sem tehettem ezt másképpen!
Pécs város vészterhes napjai után térjünk át valami kellemesebb témára. Reéh Gyurival együtt elevenítsük fel a régi tettyei vidám mulatságok történetét.
„- Panem et circenses! (Kenyeret és cirkuszt!) – kiáltotta az egykor hatalmas római nép. Panem et circenses ma is a jelszó, bár szelídebb kiadásban. Hosszú téli hónapok után a test és lélek egyaránt kivágyódik az Isten szabad ege alá, hogy együtt érezzen az álmából ébredő természettel, – a tavasszal örüljön a díszöltő fáknak, bokroknak s vágyakozva tekintsen az ezt követő mindennapi kenyeret adó évszakokra, a nyárra és őszre. Így születnek meg a népies ünnepségek a szabadban.”
150 éve, 1862. április 18-án született Reéh Gyuri. Ebből az alkalomból két pécsi egyesület is koszorút helyezett el a jubiláns Jókai téri emléktáblájánál. Gondolkodtam, most úgy illenék, hogy én is – mint aki sok szellemi táplálékot kapott várostörténeti munkáiból – valamilyen jelképes ajándékkal köszöntsem az ünnepeltet. Mit is adhatnék én Reéh Gyurinak? Arra gondoltam talán, valahol az éteri magasságokban örülne, ha a Tettyéről adnék közre néhány gondolatot. No nem a mostani elcsúfított Tettyére gondolok, hanem arra, amikor a Tettye még régi természetességében csalogatta a kirándulni vágyó pécsi polgárokat.
Végre itt van a várva várt szép idő. Magamfajta idős embereknek jól esik kiülni egy-egy pécsi park árnyas fái alá. Ilyenkor az embernek eszébe jutnak a régi, kedves tavaszi emlékek. Sajátságos módon, a mostani tavaszokon valami fájdalmasan hiányzik. A lekövezett parkokban nem érzem a „föld illatát”, a téli álom után megújuló természet lázas lüktetését.
És jött a borzalmas II. Világháború, amely csak súlyos megpróbáltatásokat és rombolást hozott országra. Arról, hogy Marsay (Márovits) Andor hol és hogyan élte meg ezt a borzalmas időszakot, nincs hiteles adatom. Valószínűleg jelentős vagyont és eszközállományt tudott átmenteni, hiszen hamarosan ismét nagyszabású építkezésekre kapott megrendeléseket.
1936-ban Marsay Andor pécsi építész már országszerte jó hírnévnek örvendett. Munkájáról nagy elismeréssel nyilatkoztak az építésztervezők és a szakemberek. „1936-ban a vállalatát egy kisebb pécsi és egy nagyobb budapesti részre osztotta. A budapesti rövidesen az ország egyik legnagyobb vállalkozásává nőtte ki magát 2000 fős létszámával és legmodernebb magas- és útépítő gépparkkal.” (Dénesi Ödön)
Marsay (Márovits) Andornak, a híres pécsi építőmesternek alakját, munkásságát két riport alapján idézem fel.
Az egyiket az idős, nyugalomba vonult mesterrel Hársfai István készítette, amelyre a „Dunántúli Napló” 1980. július 6-i (4 p.) számában találtam rá.
Csak még egy rövid megjegyzés kívánkozik ide: A régi „Dunántúli Naplókat” lapozva, szívesen olvasgatom Hársfai István, egykori újságíró-publicista kitűnő cikkeit.
A politikai nagy hullámzások szülték 1873-ban a sokáig élő s politikai napilappá fejlődött „Pécsi Figyelő”-t, mely Magyarország függetlenségéért küzdött. Eleinte hetenként csak egyszer jelent meg. Első szerkesztője Simonffay János volt. Ez állásban Haksch Emil, később Kiss József volt, mely tisztséget 1888-ban Várady Ferenc vállalta magára.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
