Börzsönyi Erika írásai

Valamikor régen, egymáshoz közel lakott több fiatal család, egy olyan környéken, ahol a házak és a kertek egybeérnek. Beleláttak egymás életébe, alig maradtak titkok. Város széle volt az, inkább falu, mint város, egyenes utcákkal.

Róza a történetet közel negyven éve hallotta először. Tavaly nyáron aztán barátai társaságában felidéződött. Mint kiderült, többen hallottak róla, csak éppen kételkedtek benne, valóban megtörténhetett-e?

Hűvös kora őszi délelőtt volt, a nap még nem döntötte el, kisüssön-e a súlyos felhők alól, melyek bőven borították be az eget. Ott ültem, hol a dolgok meg szoktak történni velem, a felüljáró alatti buszmegállóban.

Tizenegy óra előtt néhány perccel indulok dolgozni. A lakástól munkahelyemig az út mintegy hét kilométer, ezt kocsival tíz perc alatt megteszi az ember. Kevésbé szerencsések jól szervezett tömegközlekedéssel 50–60 perc alatt megteszik ugyanezt. Még kevésbé szerencséseknek ennél is tovább tart.

Amióta megsérült a térdem és tétlenségre kárhoztatva itthon vagyok, sokat alszom. Változó időpontokban, nappal vagy éjjel, amikor éppen alábbhagy a fájdalom, megkönyörül rajtam, és én álomba zuhanok.