Helytörténet

Előjáróban néhány farsangi gondolatot szeretnék felidézni a „Pécsi Hírek” 2004. január 15-én i számában megjelent egyik cikkéből (szerző: Pánics György): „Végül is erre valók a bálok, amióta világ a világ, ezek a társadalmi élet olyan eseményei, amelyekre jó visszaemlékezni szürke hétköznapokon. A hölgyek ruháira, akik szerint azért kell minden évben újat vásárolni, mert mindenki emlékszik a tavalyira, s nincs annál nagyobb szégyen, mint ugyanabban a ruhában megjelenni, ráadásul ugyanabban a társaságban.”

Nehéz lenne megszámolni, hogy Reéh Gyuri bácsi korában hány vendéglője és kocsmája volt Pécsnek. Sajnos ezek közül nagyon soknak örökre nyoma veszett. Az utókor nagy szerencséjére azonban Gyuri bácsi szürkeállománya megőrzött néhányat, és most ennek nyomán folytathatjuk virtuális kalandozásunkat Pécs város gasztronómiai múltjában.

Most folytassuk kalandozásunkat Reéh Gyurival, ezúttal a régi pécsi vendéglátás múltjában. Izgalmas élményeknek nézhetünk elébe:

„Úgy mondják vendéglőben jól és olcsón táplálkozni, ma ismeretlen fogalom.

Jer hát kedves olvasóm velem, elvezetlek a mi girbe-görbe utcáinkon át olyan helyekre, ahol, igaz több évvel ezelőtt, jól és olcsón lehetett enni és inni. Ne félj, ha alacsony, pipafüstös helyiségbe lépünk: – nem kell ott soká tartózkodni. Jól eszünk, jól iszunk, keveset fizetünk és megyünk.”

Az egyre jobban terjeszkedő pécsi ipari park szélén még ott árválkodik néhány fa a mohácsi út mentén, amely az egykori üszögi kiserdő emlékét idézi. Pedig valamikor, Reéh Gyuri korában hatalmas közkedveltségnek örvendett ez a pécsi „Stadtwäldchen”. A közeli kis erdő pompás öreg fáival, rejtelmes csalitjaival valósággal vonzotta a város „aranyifjúságát”.

Az egykori vízimalmok gyermekkorom felejthetetlen élményei közé tartoztak. Nosztalgikus álmaimban egy életen át ott kerepeltek a malmok. Örülök, hogy én még láthattam működő vízimalmokat. Beszélgethettem a fehér kísérteteknek tűnő molnárokkal. Ámulattal töltött el az egyszerűségében is leleményes és furfangos áttételes szerkezet, amely a malmot éltette, mozgásban tartotta. Persze a legérdekesebb, maga az óriási vízikerék volt, amelyre ifjú titánként ömlött a kis, zabolátlan hegyi patak, hogy azután energiájától megszabadulva csendesen folydogáljon tovább a fűzfák árnyékolta medrében.