Pécs városának a 19. században már fejlett üzlethálózata volt. A belvárosban a Főtéren, a Király, a Ferenciek és az Irgalmasok utcában alig volt olyan ház, ahol valamiféle bolt ne működött volna. Találhattunk közöttük jelentős delikát boltokat, szakáruházakat (vas, üveg, cipő, kalap, méteráru stb.), de akadtak szép számmal kis alapterületű, olajos padlós, csengettyűs, apró szatócsboltok is.
Herczeg Ferencnek, a nagy magyar írónak van egy fantasztikus regénye, a „Szíriusz”. Ebben egy olyan időrakétáról ír, amely az embert visszaviszi a múltba. A könyv szereplői felültek a rakétára, és hipp-hopp, egyszeriben ott találták magukat a 18. században.
Gyermekkorom egyik maradandó élménye volt, amikor nagymamával – az egykori pécsváradi postamesternővel – elmehettem a községi patikába. A Német utca sarkán nyújtózkodó öreg épület már kívülről is békét, megnyugvást sugárzott. Az igazi „csoda” csak ezután következett.
Nagy ünnepe volt Kozármislenynek szeptember első hétvégéjén. Kiskozár és Misleny egyesülésének 80. évét és egyben várossá avatásának első évfordulóját tartották. A sokrétű, tartalmas, színes rendezvénysorozat megmozgatta a település apraját-nagyját.
Vannak korok, amelyek nehéz terheket rónak az egyes emberre is. Hazánk történelmében ilyenek voltak a második világégés előtti, alat Nikolits Mihályti és utáni évek. Ha ilyen időkben egy érdemes férfiú van felelős beosztásban, sokat tehet embert Nikolits Mihály
ár Nikolits Mihálysaiért. Ilyen volt Baranya vármegye és Pécs város méltatlanul elhallgatott és elhallgattatott főispánja, dr. Nikolits Mihály.
Már hetek óta azon tanakodom, miként írjak rólad, hisz én csak az öreg betyárkirály mondákból ismerlek. Szegényként, de gazdagként sem volt hozzád személyesen szerencsém. Tán méltó sem vagyok arra, hogy helybéliként írjak rólad, mert oly távol születtem a te híres Kondorosi Csárdádtól. De elfogadtam e rejtélyes kihívást, hogy jobban megismerjelek és most, hogy immár az a pillanat is elérkezett, amikor elolvassák rólad is szóló soraimat, olvasóimmal együtt én is azon tűnődöm, hogy merre is őrzik valójában Rózsa Sándor lábnyomait?
A mohácsi szőlőhegy egyik szép házán gömöri zászlót lenget a szél. Vajon mit gondolnak róla az arra járók? Érdekességnek, megfejthetetlen furcsaságnak tartják? Eltöprengenek rajta: mit jelképez ez az ismeretlen lobogó? És mit jelent annak, aki odatette? Látványa naponta többször is felidézi távoli szülőföldjének természeti szépségeit, az otthon levegőjét, a régi házakat…
Mindannyiunk életében eljön az az idő, amikor fontossá válik: kik is voltak az őseink, hol nőttek fel szüleink, melyik földben kereshetjük gyökereinket. Így történt ez a pécsi lakosú Pappné Pikó Edittel is. Elindult elhunyt édesapja gyerekkorának falujába – Gyöngyfára – rokonok, szomszédok, emlékek után kutatni. Bejelentkezett a polgármesternél, s elmondta: tenni szeretne a faluért.
A mai Király u. 5. sz. (Ofner Gasse, Fő utca) alatti telken már 1695-ben állt épület, melyet Pávics Ignác építtetett, valószínűleg a város török alóli felszabadulása után nem sokkal. A telken egy másik, romos épület is állt, melyben három még használható műhely is volt. A Pávics családot 1722-től a Babich örökösök követték a tulajdonosok sorában majd Kakicsics Márkus szűcs és Szindcsak János aranyműves, Borbás Sándor gombkötő, Babics Ignácné, Horváth Dániel alispán, Gormon Illés, Jeszenszkyek, Fekete József, Petrás József, Petrovszky Ferencné és Rábel Ágostonné következett a sorban.
Báró Nednyánszky Alajos (1784-1844), az ízig-vérig felvidéki államférfiú és tudós érdekes könyve, a Vágvölgyi utazás a folyó felső folyásánál kezdődik, majd a szépséges, festői tájat átszelő Vág vizén folytatódik lefelé, egészen a Dunába való torkolatáig.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
