Botz Domonkos írásai

Csak csipog. Mintha csak valami láthatatlan gát szakadt volna át, csipog megállás nélkül, valahogy úgy, hogy képtelenség megszólalni mellette, miközben folyamatosan rázza természetesen szőke, tövénél befőttesgumival összefogott hosszú, hullámos hajfürtjeit.

– Persze hogy akar, hiszen azért jött ide, igaz? De mondja, miért hiszi mindenki azt, hogy nekem kell megoldanom a nyavalyás kis problémáját? Végtére is minek néznek maguk engem? Na, jöjjön beljebb, jöjjön már, jöjjön, ne ácsorogjon ott az ajtóban, foglaljon helyet.

Márpedig véletlenek igenis vannak, és ezek olykor kelleme­sek, máskor pedig roppant kellemetlenek tudnak lenni. Még a nyolcvanas évek elején, a floridai Miccosukee Indian Village egyik kis ajándékboltjában esett meg, hogy elhaladt előttem egy rendkívül megkapó, kreol, ránézésre mexikói származá­sú fiatal, nyúlánk nő.

Egy igazán gazdag, „hazai” ebéd elfogyasztását követően átvonultunk a perzsaszőnyegektől süppedő nappaliba, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a Mexikói-öbölre. A hatalmas üvegfal túloldalán a smaragdzöld tenger apró hullámai futottak a part vakítóan fehér homokja felé.

Soha nem gondolta volna, hogy ötvenéves korában újra kell kezdenie mindent, ehhez pedig a televíziós csatornák adták meg a végső lökést. Elege lett az örökös „trollkodásból, genderezésből, celebezésből, casting-olásból, street food-ozásból”, ebből a tudatosan megtervezett nyelvrombolásból.

Minden kezdet nehéz – Szárnyal a lelkem, mint a sasmadár – mondta, és fészkéből kicsusszanva megtette első, suta siklását a veréb. / Vallomás – Olykor izzó vágyak, vad szenvedélyek borzolják vagyont érő szőrzetemet – vallott magáról az ecset.