Botz Domonkos írásai

– Boldog újévet! – mondta az eladóhoz fordulva és így is gondolta, mert nem szerette az üres szavakat, a minden tartalmat nélkülöző frázisokat. Talán annak a szegény ördögnek tényleg boldog lesz –, legalábbis szerette volna hinni, majd a pultra tette a pénzt.

Azoknak, akik rendszeres újságolvasók, bizonyára feltűnt már, hogy nem múlik el nap, hogy ne derülni ki valakiről az ügynökmúltja. Lassan már sikk lesz a sárdobálás, az ún. időzített lejáratás, vájkálás mások múltjában.

Kirándulás – lerekeszelve, nagy mélységélességgel – / Az éjszaka terhét a fűszálakról már rég felitta a nap, a völgyben az erdő és a fűszerektől gazdag erdélyi ételek mindent átható illata keveredett. (Kár, hogy a kép nem adja vissza.)

Szerette ezeket a késő délelőtti órákat. Ilyenkor egy rövid időre besütött a nap a málladozó falú bérház udvarába és végre a körfolyosóra kitett növényei is kaptak egy kis fényt. Maga elé képzelte őket, a levelek erezetét, a bimbókat, a bomló rügyeket…

Már későre járt, mire beért Egerbe, így a pincesoron addigra már csak egyetlen borozó volt nyitva. Bejárata felett egy gyenge izzó világított sárgán, körülötte bódult, eltévedt bogarak rajzottak. Dezső nehézkesen emelte ki túlsúlyos testtömegét a vezetőülésből.

– Apa, apa, kincset találtam! – lelkendezett a hét éves Zolika és csenevész lábacskái már vitték volna az éjjeliszekrényéhez, hogy kicsomagolja azt a féltve őrzött, rongyba rejtett titkot, ám kezdeti lelkesedését apja szavai lehűtötték.