Emlékszel még?

2014. március 5., szerda Bányai Tamás 2

Napi rendszerességgel olvasom a Múlt-kor történelmi portált, s most éppen egy érdekes összeállításra bukkantam, ami a Foglalkozások, amelyek már nem léteznek címet viseli. Szerepel közöttük a bábuállító, amiről az alábbiakat írja a cikk szerzője: Mielőtt gépesítése megtörtént volna (1936, Gottfried Schmidt), a golyó által ledöntött bábuk visszahelyezése egy jó ideig emberi „erővel” történt.

Zoológiai tavasz

2014. március 5., szerda Csikós György 0

Válogatás Csikós György karikatúráiból
a Hetedhéthatárban:

Botsáska
A szerelem sötét verem
Ízlések és pofonok

Anatol: „Szerelmes vagyok minden nőbe”

2014. március 3., hétfő Komlós Attila 0

A budapesti Radnóti Színház Bálint András rendezésében március 2-án bemutatott Anatol és a nők című előadása láttán azonnal a Kistehén vidám slágere, a Szerelmes vagyok minden nőbe jutott eszembe. Továbbá egy másik gondolat, ami egyre inkább érlelődik bennem Ausztria vonatkozásában az utóbbi időben.

Sikeres pécsi szereplés a Hungexpo Utazás kiállításán

2014. március 3., hétfő Hetedhéthatár 0

Magyarország legnagyobb turisztikai vásárán, a 37. alkalommal megrendezett Utazás kiállításon február 27. – március 2. között Pécs hazai díszvendégként szerepelhetett. A szezonkezdetet jelentő vásár 30.000 ezer négyzetméteren, 500 kiállítóval, 45 ország jelenléte mellett, színes kulturális forgataggal, kedvező utazási ajánlatokkal fogadta a közönséget. A Hungexpo Zrt. adatai szerint mintegy 40.000 látogató kereste fel a Budapesti Vásárközpont standjait, az Utazás Szakmai Fórum-ot pedig idén is felvette az ENSZ Turisztikai Világszervezete az eseménynaptárába.

Ahol a folyók összekötnek

2014. március 3., hétfő Szarvas István 0

A Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület és Partnere a horvát Volim Medimurje Egyesület Mura Region” címmel valósítja meg közös projektjét. Erre a két szervezet, a Magyarország-Horvátország IPA határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 pályázati kiírásából „A folyóterület egységes turisztikai termékként való népszerűsítése” prioritásból nyert támogatást − tudtuk meg Budapesten, a Hungexpo Vásárközpontban az Utazás Kiállítás első napján Buza Beátától, a projekt vezetőjétől.

Hajdú Jonatán kenus és az öttusázó Földházi Zsófia kapta a jubileumi, egyéni Héraklész-díjat

2014. március 3., hétfő Szarvas István 0

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Budapesti Kongresszusi Központban rendezte a jubileumi, X. Héraklész Díjátadó Gálát 2014. február 28-án. A Kongresszusi Központ Pátria terme megtelt a díjazott sportolókkal, edzőkkel és újságírókkal. Az egyéni legjobbak mellett 2-4 fős kiscsapat és csapat kategóriában is elismeréseket adtak át.

Aranycsillagos tréninghelyszínek

2014. március 3., hétfő Hetedhéthatár 0

Tíz éve díjazza a Develor Tanácsadó Zrt .az „Aranycsillag Tréninghelyszín versenyének győzteseit.

2004-ben a Develor elindított egy kezdeményezést, amelynek célja a tréninghelyszínként legjobban teljesítő szállodák és rendezvényhelyszínek elismerése, díjazása.

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 124.

2014. március 1., szombat Trebbin Ágost 0

Céh ünnep és vígságok „A vallás a céhek történetében igen fontos szerepet játszik. Az istenfélelem, az Isten iránti kötelesség, a felebaráti szeretet ápolása, a gyengék támogatása, a testi és lelki jó cselekedetek gyakorlása ki-kitör a céhszabályokból. Az egész szervezetet a vallásos szellem hatja át és részben élteti is.