
Macsóhímzés
Járok – S kelek
Camparit lehellek
Armani a ruhám
Diorban a babám
A Gucci már uncsi
A puncs még fincsi
Járok – S kelek
Camparit lehellek
Armani a ruhám
Diorban a babám
A Gucci már uncsi
A puncs még fincsi
Ahogy ott állt a kamra sarkában, feltekerve és a falhoz támasztva, eszébe se jutott, hogy valaha is lehet belőle más, mint papírtekercs. Nem is tudta, hogy egy papírtekercs számára másfajta élet is elképzelhető, mint felgöngyölve vagy kettőbe hajtva lenni.
Az 1945 utáni világ Pécsett is egészen más volt, mint az előző években. A koalíciós időszakban két nevezetes napilap volt Pécsett: a kommunista „Új Dunántúl” (1945-1948), és a szociáldemokrata „Dunántúli Népszava” (1945-1948). (Ehhez jöttek hozzá a helyi kisgazda párti napilapok, a „Független Nép” /1945-1947/ és a „Független Néplap” /1947-1949/). Amikor a Vígszínház Kamaraszínháza vendégjátékára került sor – amely 1935. és 1948. között a Révay u. 18. szám alatt működött – 1946. november 30.-án és december 1.-jén, Mezey Mária és másik két híres kollégája, Ajtay Andor és Ráday Imre voltak a főszereplők.
Szeress, ha már nem lehet mást,
szeress, ha már nem adhatsz mást,
amikor nem születnek álmok,
amikor kihunynak a lángok,
mikor fáradtan lecsuknád a szemed,
Ezt tudom nyújtani, szerelmem, –
egyre kevesebbet;
nem gürcölök, mégis emelkedem…
Az osztrák főváros több mint tíz évvel ezelőtt indította el „Vizes iskolák” elnevezésű projektjét, amelynek célja, hogy a gyerekeket üdítők és palackozott vizek helyett csapvízre szoktassák. Ma már mintegy 120 ezer bécsi diák kizárólag csapvizet iszik a tanítás alatt – a várostól kapott kulacsból.
Mérföldkőhöz érkezett az Minifutball-szövetség, amely ettől az évtől már országos sportági szövetségként, komoly támogatói háttérrel szervezheti a hazai kispályás labdarúgás bajnoki rendszerét és képviselheti hivatalosan Magyarországot a nemzetközi színtéren.
A fiatal nő és a férfi már öt éve együtt éltek. Amikor először találkoztak, még csak egy lány és egy srác voltak, akik aztán egymás mellett váltak felnőtté. Találkozásuk annyira banális volt, mégis sorsszerű, legalábbis a lány szerint.
Április első keddje Európa-szerte a láthatatlan munka napja. A hivatalos definíció szerint a láthatatlan munka az a fizetetlen munka, amit a háztartáson belül vagy önkéntes munkaként a közösség javára végeznek a társadalom tagjai. Ide tartozik többek között a tartós beteg ápolása, idős családtagok gondozása, házimunka, főzés, gyermeknevelés, a családi élet menedzselése. Ezek azok a kötelességeink, amiket meg kell, hogy csináljunk, fizetés azonban nem, és elismerésből is csak kevés jár érte.
Ne félj,
ha arcodon júdások csókja,
ma gyakran rányálazzák jókra,
nem harminc ezüst, csupán érdek,
bár mosta kezeit a vétek.
Lesz idő, hogy már nem fáj nagyon,
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes