Bogádi Kis György néven író barátunk könyve, Ülj a tüzünkhöz címmel tavaly ilyenkor jelent meg – ekkor kerültem kapcsolatba a Budapesten élő Pataki Ernővel, aki Kisbalázs Györgyként ismerte meg szerzőtársunkat, több mint fél évszázada, Pécsváradon. Akkor még a kisdiák Pataki Ernő nem tudta, hogy a humán vagy a reál tudományok felé viszi-e az élete, a sorsa.
2007. február 13-án meghalt Szántó Dezső a Mohácsi Farostlemezgyár, majd a KRONOSPAN-MOFA Hungary Kft. vezérigazgatója. Fiatalon, 56. életévében, nagyon korán csatlakozott örökre a magyar faipar legendás nagyjaihoz.
1997 őszén találkoztam először Szántó Dezsővel, a Mohácsi Farostlemezgyár vezérigazgatójával. A szintén mohácsi Baricz Imre ajánlotta, hogy támogatót keresve lapindítási ötletemhez vele vegyem fel a kapcsolatot. Akkor még csak a fejemben létezett a Hetedhéthatár, az újság címe sem volt meg, csak az, hogy miről fog szólni a 32 oldal: jó szót ad verssel és prózával fiatalok, középkorúak és idősebbek tollából, emellé szórakozást is nyújt, rejtvényekkel, humorral.
„Kedves Katalin! Nagyon sok szeretettel gondolok magára. Mióta félig-meddig felgyógyultam, egy ideig itt járom a világot – sok virág és kevés rom virít a Peloponnészoszon. Sok szeretettel: Faludy György” – ez az 1997 novemberében küldött kézzel írt lap volt az utolsó lökés ahhoz, hogy útjára induljon a Hetedhéthatár.
Ha szívekben élünk
élünk még valóban
csak megfáradt testünk
A búcsú nem igazi búcsú: mert Czupy György barátunk itt marad közöttünk, a Hetedhéthatár hasábjain még nagyon sokáig. Ahogy elkészült egy-egy írással, azonnal postára adta, s csak annyit üzent mellé: „Katikám, gazdálkodj vele!” Sokoldalúságát, alaposságát olvasóink ismerik – visszajelzésként sok üzenetet kaptam az interneten keresztül, hogy érdekes, amit ír, keresik az írásait, régieket és újakat egyaránt.
Az elmúlt öt évben minden januári első számunkban Édesapámról írtam egy rövid megemlékezést. Ezt a hagyományt idén olyan módon bővítem ki, hogy megpróbálom röviden bemutatni, milyen életúttal vívta ki az emberek nagyrabecsülését.
Aranyló őszi napsütés. Sárguló falombok, fenyők örökzöldje. Halottak napján járom a temetőt. A sírokon virágok, mécsesek lángja. Családunk sírboltjára nagyfejű, bozontos krizantémokat teszek, amilyeneket apám nevelt kertjében. Virágainak csodájára jártak a szomszédok. Úgy szerette volna, ha legalább egyik gyerekéből kertész lesz.
Rá nem lehet, csak derűsen emlékezni. Ha néha, főleg az utóbbi időben, betegségektől gyötörten is megjelent a Törzsasztalunknál, mindig vidám volt, sosem traktált a nyavalyáival. Szája sarkában mindig ott rejtőzött a „Samukás” huncut mosoly. Bölcs, idős korára is meg tudta őrizni a csibészes gyermek-arcát.
Másfél év. Ennyi jutott. Először, amikor megláttalak a társaságban, gondoltam, hogy egy idős ember ül ott az asztalnál. Nem volt még helyem, így melléd kerültem. Este a búcsúzásnál már melegen szorítottuk meg egymás kezét.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2026 | WordPress Theme by MH Themes
