Gasztronómia Archives • Oldal 4 a 6-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Gasztronómia

A választott címke 83 íráshoz kötődik

Régi fényében ragyog a budapesti Mátyás Pince

2014. május 7-én kitűnő ebéddel látta vendégül az újságírókat a budapesti Mátyás Pince. Az apropót az adta, hogy a patinás étterem idén 110 éves. Megnyitásakor, 1904-ben, Budapest nyüzsgő, élénk szellemi és kulturális központ volt, igazi világváros.

Portugieser nemzetközi verseny és borkóstoló a Zsolnayban

A Pécsi Borozó szerkesztősége, Pécs város támogatásával második alkalommal szervezi meg április 25-26-án az egész Közép-Európában méltán elterjedt bor, a portugieser nemzetközi fajtaversenyét Pécsett. A borvilágban csak ritkán reflektorfénybe kerülő fajta tavalyelőtt villányi borokkal, kóstolóként szerepelt Pécsett, tavaly már több ország részvételével bővítették a mezőnyt, és idén újra nemzetközi versenyben szerepel a Zsolnay Negyedben.

Sánta Sándor: Kevés minőségi csokoládét fogyasztanak a magyarok

Izgalommal készültem a gyárlátogatásra a budapesti Bonbonetti csokoládégyár üzemébe, mivel félévszázaddal ezelőtt itt dolgoztam egy évig ebben az épületben az akkor Csemege és Édesipari Gyárban, mielőtt felvételt nyertem az Élelmiszeripari Felsőfokú Technikum műszer-automatika szakára.

Elkezdődött az agavé-szüret Mexikóban

A közép-amerikai országba látogatók úton-útfélen hatalmas agavé ültetvényekkel találkozhatnak. Augusztus elején kezdődött a szüret. A legértékesebb a kék agavé, amelyből már 3000 éve készítettek az omék indiánok erjesztett sört és borfélét, a növény rostjaiból pedig zsákot, szatyrot, kötelet és egyéb használati eszközöket.

Rendhagyó ételmúzeumok várják a turistákat világszerte

Akik nyári világjárásuk közben már elunták a hagyományos múzeumokat, azok betérhetnek jó pár rendhagyóba: krumplimúzeumtól kezdve gigászi gazdagságú mustártárlaton át heringgalériáig.

Rosé Garden és Éves Magyar Rosé Mustra

Ha májusi napsütés, akkor Rosalia! A gesztenyefák árnyékában sétálgatva hamisítatlan fesztiválhangulatban ismerheti meg Magyarország roséinak ezer arcát. Jöjjön el, és válassza ki idei kedvenc rosé borát! Gesztenyés kert, Larus Étterem (XII. kerület, Csörsz utca – Sirály sétány, 2013. május 10 – 12.)

Negyven éve hódít Európában a döner kebab

Negyven éve indult hódító útjára a döner kebab, az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel. A nyárson sült hússal töltött szendvicset egy anatóliai bevándorló, Kadir Nurman vette fel először az étlapra a nyugat-berlini belvárosban, a Bahnhof Zoo mellett működő falatozójában. A hús mellett 1972-ben még csak hagyma és saláta volt a zsömlében, de az új fejlesztés így is óriási sikert aratott, és végül a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál – a currywurstnál – is nagyobb karriert futott be.

Közeleg a Budavári Borfesztivál…

A Budavári Borfesztivált megelőző két nap ismét izgalmas előadásokkal vár mindenkit a Boregyetem. Szeptember 10-én, hétfőn a fiatal borászok tartanak baráti hangulatú, garantáltan laza stílusú előadásokat. A XXI. század Bikavéréről és Egri Csillagáról Gál Tibor és Sebestyén Csaba mesélnek, miközben három féle Egri Csillagot és három Bikavért hasonlíthatnak össze a hallgatók. Gere Andrea és Hernyák Tomi vitát indítanak arról, vajon hol dől el minden: a szőlőben, vagy talán a Facebook-on?

Uniós nyilvántartásba került a pozsonyi kifli

Bejegyezte a hagyományos különleges termékek uniós nyilvántartásába a pozsonyi kiflit az Európai Bizottság. A bejegyzés Magyarország számára azt jelenti, hogy a hatályba lépés napjától, augusztus 30-tól a magyar cukrászok és pékek is használhatják pozsonyi kifli termékeiken az EU-s szimbólumot és a „hagyományos különleges termék” megjelölést akkor, ha az elfogadott termékleírásnak megfelelően készítik el a süteményt.

Borturizmus kicsit másképp

A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter április 13-án borturisztikai konferenciát tartott a pécsi Corso hotelben. A már lassan két éves múltra visszatekintő ernyőszervezet négy borvidék 35 tagszervezetét terelte össze egy közös cél, a borászati tevékenység minél nagyobb látogatóközönség általi megismertetésére. A mintegy 10000 hektáron gazdálkodó borászok két megye – Baranya és Tolna – határain belül próbálnak kitörési pontokat keresni, ami a boraik értékesítését illeti.

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 21.

A Bazár udvar mélyén működő Nick féle delikátesz kereskedés élénk forgalmat bonyolított le. A bolt előtt nyári időszakban, a tikkasztó forróságban egy takaros, kis söröző terasz csalogatta a szomjas belvárosi polgárokat a szomjoltásra, no meg egy kis vidám tereferére. Az 1933. évben a Nick udvar új bérlőt kapott Szalay Béla személyében.

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 20.

Reéh Gyuritól nagyon sok mindent megtudhatunk a híres pécsi Nick család csemegekereskedéséről is. „Nick Károly a Lyceum-templom átellenében, a mai Poszek-féle kalapos üzlet helyén nyitotta meg 1874. évben fűszer- és csemegekereskedését, ahol előbb a korán beszűnt Consum egyletnek volt fűszerkereskedése. Üzlete itt nem floreált. Kissé távol esett, amiért is 1882. évben a Nemzeti Casino Király-utcai házába tette azt át, s itt kezdette mérni a pilseni ősforrást (vagyis, ahogy mai nevén ismerjük, a Pilsner Urquell-t).

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 19.

Elsősorban elnézést szeretnék kérni Reéh Gyuri bátyámtól, hogy farsang idején úgy magára hagytam. Szerencsére Ő nem túl sértődékeny, igazi patrícius jellem, és nagylelkűen megbocsátott nekem. Így azután folytatom kalandozásunkat a régi Pécs városában. Mi sem természetesebb, hogy szakavatott idegenvezetőnk továbbra is kedves régi barátunk és ismerősünk, Reéh Gyuri.

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 15.

A farsangi bálok jó hangulatához feltétlen szükséges kellék a bőséges és választékos evés, ivás. Ezt én is így gondolom, ezért készítettem egy rövid beszámolót a farsangi gasztronómia birodalmában tett „utazásomról”. A 19. századi farsangi mulatságok lakomáin leginkább a magyaros, zsíros pecsenyék, malacsült, esetleg disznótoros hurka-kolbász, tokányok, káposztás ételek és különféle nyársonsült szárnyasok, apróvadak voltak divatosak. Se szeri, se száma nem volt a különböző formában elkészített halételeknek. A farsangi fánk is ekkor kezdte meg hódító útját.

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 12.

Néhány nap és itt van az év vége, a szilveszteri vígságok ideje. Az nem is lehet kérdés, mit tettek ezen a napon – és főleg ennek éjszakáján Reéh Gyuriék. Hát természetesen kivilágos-kivirradatig mulattak, ropták a táncot és számtalan üveg pécsi Littke pezsgőt fogyasztottak el. De erről majd egy más alkalommal…



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS