Jó Ember Díj Archives • Oldal 3 a 4-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Jó Ember Díj

A választott címke 59 íráshoz kötődik

Káplár László Jó Ember Díj – 2014

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A Jó Ember Díjra 2014. március 15-ig lehet jelölni.

Jó Ember Díj – 2013: Bodó Imre (Dombóvár)

Káplár Lászlóra, az egykori MTI-s újságíróra emlékezve évente adja át a Jó Ember Díjat a Káplár László emlékére kulturális alapítvány. Ez évben Bodó Imre (Dombóvár) vehette át a díjat a kuratórium döntése alapján. „Bodó Imre agrármérnöki főhivatása mellett helytörténészként tevékenykedik több évtizede. Többek között létrehozta a dombóvári Fekete István Múzeumot…”

Április 27-én lesz a kilencedik Jó Ember Díj átadása Pécsváradon

Április 27-én, szombaton 11.00 órakor kerül megrendezésre a 2013. évi Jó Ember Díj átadás ünnepsége a pécsváradi várban. A díjátadást követően a résztvevők a Zengőn, a virágzó bánáti bazsarózsák társaságában köszöntik a 2013. évi díjazottat.

Káplár László Jó Ember Díj – 2013

A kulturális teljesítmények díjazására a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A Jó Ember Díjra 2013. március 15-ig lehet jelölni.

Káplár László Jó Ember Díj 2012: Dalosné Tóth Zsuzsanna

A Káplár László Jó Ember Díjat hetedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. Az ünnepség helyszíne a pécsváradi vár díszterme volt – 2012. április 28-án, szombaton. A 2012. évi Káplár László Jó Ember Díjat Dalosné Tóth Zsuzsanna kapta, a MINYATA Egyesület elnöke.

Káplár László Jó Ember Díj – 7. díjátadás

A Káplár László Jó Ember Díjat hetedik alkalommal adja át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. Az ünnepség helyszíne: a pécsváradi vár, István Király Hotel. Az időpontja: 2012. április 28., szombat, 11 óra.
Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrend megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány.

Káplár László Jó Ember Díj – 2012

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve 2005-ben létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.

A 2011-es Káplár László Jó Ember Díjas: Zágorhidi Czigány Ákos

Oszkó település Hegypásztor Körének ügyvezetője, Zágorhidi Czigány Ákos kapta ez évben a KáplárLászló Jó Ember Díjat.
A díjazott a régi kulturális értékek átmentése és újak teremtése terén kiemelkedő tevékenységet végez. A Vas megyei Oszkó település – elsősorban az ő munkája által – példa lehet minden civil szerveződés számára: mert „kis közösség – nagy tettek” jellemzik a Hegypásztor Kör működését.

Káplár László Jó Ember Díj – 2011

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrend megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A Jó Ember Díjra 2011. március 15-ig lehet jelölni.

Káplár László Jó Ember Díj 2010 – Gulyás Jánosné és Gulyás János

Már hét éve, hogy elment Káplár László, az MTI Baranya megyei szerkesztőségvezetője, mégis itt maradt: az emlékére létrehozott alapítvány már ötödik alkalommal adta át a Jó Ember Díjat. Az idei díjátadó ünnepség április 17-én a pécsváradi várban zajlott, ahol az István király szálloda támogatóként adott méltó helyet a rendezvénynek.

Káplár László Jó Ember Díj

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a jó barát, a jó ember nevének és emlékének fennmaradására jött létre a Káplár Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.

László Károly – az idei jó ember díjas; Díjátadás Sepsiszentgyörgyön

László Károlyt, a Sepsiszentgyörgyön élő 73 éves színészt Adorján Viktor, székesfehérvári rendező ajánlotta Káplár László Jó Ember Díjra ez évben. Az áprilisi díjátadáson nem tudott részt venni a díjazott, ezért a kuratórium elnöke, Bandi András; a kuratórium tagja, L. Csépányi Katalin; a díj névadójának fia, Káplár Fülöp, valamint Bandi Bálint vitte el Judit Hagner alkotását Sepsiszentgyörgyre.

Káplár László Jó Ember Díj – 2009

„A 2009. évi Káplár László Jó Ember Díjat László Károly érdemelte ki a magyar gyermekkultúra fáradhatatlan terjesztőjeként. Emberi tartását is a kitartás, az önzetlenség és áldozathozás határozza meg. Szellemi és anyagi javait mindig megosztja azokkal, akik rászorulnak.” – olvasható a kuratórium tagjai által aláírt emléklapon, mely tanúsítja a díj elnyerését.

Káplár László Jó Ember Díj – 2009

A Káplár László Jó Ember Díjat 2009-ben László Károly sepsiszentgyörgyi színész kapta meg a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében.
Az ország különböző pontjairól, továbbá Németországból is érkeztek jelölések az ez évi díjra.

Káplár László Jó Ember Díj

Káplár László, a 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a jó barát, a jó ember nevének és emlékének fennmaradására jött létre a Káplár Alapítvány. A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS