Vincze János és a Pécsi Harmadik Színház címmel jelent meg a napokban Cseh Andrea Izabella és Farkas Éva könyve. A kötet 12 fejezetbe sűrítve dolgozza föl a pécsi teátrum alapító-igazgatója, a Jászai-díjas rendező, Vincze János szakmai munkásságát, s ennek tükrében a kortárs magyar drámák országosan elismert műhelyének közel három évtizedes történetét. Előadások, színészek, sztorik és emlékek – azoknak, akik látták a Pécsi Harmadik Színház előadásait, s azoknak is, akik nem.
Határok és Hidak címmel nyílik fotókiállítás Pécsett 2023. június 9-én a Művészetek és Irodalom Házában. A kiállított fényképek a magyarorszagi Alliance Française-zek által meghirdetett 2022-es fotóverseny pályamunkái. A kiállítást június 9-én 18.00 órakor a pécsi Alliance Française igazgatója, Jean-Christophe Giraud nyitja meg. Az eseményen a „Határok és Hidak” témájában Hollósi Orsolya Farkas B. Szabina szövegét, Keresztesi József a saját szövegét olvassa fel, Villuth András zenél.
Fotókiállítás a pécsi Művészetek és Irodalom Házában
A Bázis Addiktológiai Szolgálat 2020-ban indította kulturális programsorozatát, melynek keretén belül a művészet és a kultúra eszközeinek segítségével szeretné megmutatni a felépülés jelenségét és a felépülőben lévő függőket.
A következő hetekben minden a fotókról szól a Pécsi Galériákban, ugyanis április 21-én indul az első Pécsi Fotótavasz, amit a jövőben minden évben megrendeznek. Három helyszínen – a Zsolnay Negyed udvarán, az m21 Galériában és a belvárosi Martyn Ferenc Galériában – láthatók fotókiállítások, a legjobb sajtófotóktól a fiatal tehetségeken át Szász János hagyatékáig.
New High Score címmel 2023. március 10. és 31. között látható Menyhárt Marcell Dániel kiállítása Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában található Játéktérben. A munkák témája a digitális és valós terek összeolvadása körül forog. Direkt és mindennapi jeleket igyekszik úgy vegyíteni hogy azok többlettartalommal, vagy esetleg humorral legyenek felruházva a kép kontextusából adódóan. Egy szalag hajtogatása adja meg a kép alapformáját aminek az egyik oldala egy autósztráda, a másik oldala pedig valamilyen, digitális teret idéző hatás.
2023. február 14-én 17.00 órai kezdettel tartják Csízy László Programozott grafikák című könyvének bemutatóját Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában. Csízy László villamosmérnök (jelenleg a MAOE aktív alkotója) távközlési munkája mellett a Lantos Ferenc által vezetett Pécsi Vizuális Műhelyben tevékenykedett az 1970-es, 80-as években. Asztali síkplotterrel és konzol írógéppel készített korai számítógépes grafikákat. Az album e munkák utólag rendszerezett dokumentációja.
Mit jelent egy ív, tiszta, fehér papír? Lehet egy új kezdet, egy lehetőség színtere, amelyre az alkotó bizalommal, kíváncsisággal vegyes izgalommal tekint, de ugyanúgy lehet a szorongás – az ismeretlentől, a korlátok nélküliségtől való félelem – forrása is. A pécsi Művészetek és Irodalom Háza Martyn Ferenc Galériájában február 16-án 17.00 órakor nyíló kiállításon bemutatkozó két alkotó munkáinak alapanyaga nagyrészt papír. A hersegő, legtöbbször fehér anyag néha információt sűrít, néha térhatárokat jelöl ki. Mely anyag szólíthat még meg hasonló intenzitással?
A kiállításra szánt munkák alapkoncepciója az alkotó egy korábbi fotódokumentációjából indul ki, mely a 2015 óta tartó migrációs hullámmal foglalkozott. A helyszín a röszkei határhoz közel eső vetőföldek övezte földesút. A menekültek ezen az útvonalon próbálnak átjutni a határon, hogy elérjék céljaikat. Az elhagyatott útszakasz nem árulna el semmit önmagában, ha nem lehetne felelni egy-egy elhagyott rossz cipőt, családi fotókat és használt pelenkákat. A művész számára ezeknek az embereknek a kitartása a vetőföldeket övezte tüskés gyomnövényzet állóképességével vetekszik. Munkáiban ezzel a jelenséggel foglalkozik, a szögesdrótokra asszociálható formákat párhuzamba állítja a természetben való rejtőzködés kapcsolatával.