A kezdet és a vég

2024. január 5., péntek Bandi András 0

Ifjabb koromban egy bölcs ismerősöm azt tanácsolta, hogy minden könyv elolvasása után pár sorban jegyzeteljem ki a tartalmát, esetleg főbb szereplőit. Így, ha évek, évtizedek múlva veszem kézbe a könyvet, már tudhatom miről is szól. Persze, ez egy bizonyos fokú szintetizálást, összegzési készséget is feltételezett volna. Természetesen elmulasztottam.

Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjat kapott

2023. október 3., kedd Hetedhéthatár 0

Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint. Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják.

Adam Riess: A világűr senkinek sem a tulajdona

2023. július 3., hétfő Szarvas István 0

A Magyar Tudományos Akadémián zsúfolásig megtelt dísztermében a Nobel-díjas csillagász, Adam Riess tartott nagysikerű előadást 2023 április 19-én. Előadásában elmondta, hogy kutatócsoportja hogyan fedezte fel az univerzum tágulásának gyorsulását, és hogy a sötét energia természetének megértése miért jelenti az asztrofizika és kozmológia egyik legnagyobb megoldatlan rejtélyét.

Mi köze a Fényfesztiválnak a Nobel-díjhoz?

2022. december 2., péntek Hetedhéthatár 0

Nagy megtiszteltetés érte a Zsolnay Fényfesztiválok visszatérő fényművész csapatát, a Koros Design-t: a tavalyi pécsi fesztiválon debütált alkotásuk Stockholmban mutatkozhat be, a Nobel-díjasok ihlette Nobel Week Lights rendezvényen. A Zsolnay Fényfesztivál a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karával együttműködésben segítette létrehozni a Koros Design CONNECTED / ÖSSZEKÖTVE című fényalkotását, ami 2021. őszén a kar új campusának megnyitója alkalmával először Pécsett került bemutatásra.

No Image

Két amerikai közgazdász kapta 2018-ban a közgazdasági Nobel-díjat

2018. október 13., szombat Hetedhéthatár 0

Az 1941-ben született William Dawbney „Bill” Nordhaus a Yale egyetemen tanít, és a klímaváltozás gazdasági hatásainak vizsgálatában végzett munkájával érdemelte ki a díjat. Ő alkotta meg a gazdaság és a klímaváltozás közötti kölcsönhatás kvantitatív modelljét. Az 1955-ben született Paul Michael Romer a Világbank főközgazdásza és alelnöke volt idén január végéig, és kutatásaival megmutatta, hogy a gazdasági erők miként késztetik a vállalatokat újításokra, megvetve ezzel a fejlődés egy új modelljének, az endogén növekedés elméletének alapjait.

Elhunyt Oláh György, magyar származású Nobel-díjas

2017. március 9., csütörtök Szarvas István 0

A karbokationok kutatásában elért eredményeiért Oláh György 1994-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat. Oláh György a tengerentúlról is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a magyar kutatókkal, írja az MTA kiadott megemlékezése. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. 2011-ben Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, azoknak ma már klasszikusnak számító tanulmányokban és könyvekben való közzétételéért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett tudományos munkásságáért, valamint az új tudósnemzedékek számára példaképül szolgáló életpályájáért.

A svéd király átadta a Nobel-díjakat

2016. december 14., szerda Szarvas István 0

XVI. Károly Gusztáv svéd király Stockholmban szombaton átadta az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat. A fizikai Nobel-díjat David J. Thouless, valamint F. Duncan M. Haldane és J. Michael Kosterlitz kapta meg az anyagkutatás terén elért elméleti eredményeiért, az anyag szokatlan, különleges állapotainak tanulmányozásával kapcsolatos felfedezéseiért.

No Image

Olivert Hart és Bengt Holmstörm elméleti közgazdászok az idei Nobel díjasok

2016. október 13., csütörtök Szarvas István 0

2016-ban a közgazdasági Nobel-emlékdíjat Oliver Hart és Bengt Holmström kapta. Hart 1948-ban született Londonban, és az USA-ban, a Harvard Egyetemen dolgozik. Holmström a svéd kisebbség tagjaként Helsinkiben született 1949-ben, és szintén az USA-ban, a MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) tanít. Két európai, egy brit és egy svéd–finn annak a közgazdasági Nobel-díjnak a tulajdonosa, amely hagyományos értelemben nem is Nobel-díj, hanem egy olyan díj, amelyet Nobel Alfréd emlékére a Sveriges Riksbank, vagyis a svéd központi bank alapított 1968-ban.A Nobel-emlékdíj összege nyolcmillió svéd korona vagyis 928 ezer dollár.