Öttusa Archives • Hetedhéthatár
Archívum

Öttusa

A választott címke 9 íráshoz kötődik

Balogh Gábor: A magyar öttusa élsport idei legfontosabb feladata az eredményes párizsi olimpiai szereplés

Tavaly decemberben Balogh Gábor személyében új elnök került a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) élére. A sportág korábbi jeles képviselője megújulást és átfogó reformokat vetített előre, amelyet 2024. első versenyére készülve immár konkretizálni is tudott. Az Olimpia évében egyrészt az eredményes szereplés, emellett a sportág megújítása és a Szövetség munkájának új alapokra helyezése egyaránt kiemelt feladat.

Tovább folytatja a Magyar Öttusa Szövetség és a Béres Gyógyszergyár az együttműködését

Az egészségvédelem területén piacvezető szerepet betöltő magyar gyógyszergyár továbbra is segíti készítményeivel az öttusasport versenyzőinek eredményes felkészülését. A megállapodást dr. Simicskó István, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke írták alá október 13-án.

Martinek János: Az öttusát szerettem, szeretem és szeretni fogom

Martinek Jánossal, aki 1988-ban Dél-Koreában, Szöulban két olimpiai bajnoki címet nyert, Budapesten a Danubius Hotel Arénában beszélgettünk 2022. február 11-én a Peridot Fedett Pályás Nyílt Magyar Öttusa verseny sajtótájékoztatója után. 

Az Öttusa világ hétvégén Budapestre figyel

Január 21-e és 24-e között Budapesten rendezik a Peridot Nemzetközi Fedett pályás versenyt. A férfiaknál 21, a nőknél 17 országból közel 150 öttusázó áll rajthoz. Köztük a magyar öttusázók, akik összesen 46-an állnak rajthoz Budapesten. Természetesen a legnagyobb nevek is elindulnak az idénynyitón: Földházi Zsófia, Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert és Demeter Bence sem hiányzik majd – tudtuk meg a budapesti Zuglói Trófea Étteremben rendezett sajtótájékoztatón.

Aranyos lett a férfi öttusa-válogatott

Aranyérmet nyert a magyar csapat a férfiak versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. A Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású együttes mögött az olaszok végeztek a második, a csehek pedig a harmadik helyen.

Győzd le önmagad!

Kerekes Sándor, a nemzetközi hírű sportvezető 2014 február 28-án újabb magas sport kitüntetésben részesült. A Medaille D’Honneur Ipse Vincere kitüntetést Hans Schmadtke, a kanadai Pierre Coubertin Bizottság alapító elnöke adta át részére Kanadában, Montrealban. A díj Svájcban, Európa egyik leghíresebb öntödéjében készült. A díjazott, aki lapunk tiszteletbeli tagja, az elnöknek angolul írt köszönő levelét rendelkezésünkre bocsájtotta, amelyet Henter Pál fordításában közlünk.

Arany hölgyek

Gyenesei Leila 2007 óta 2008 kivételével mindig a dobogó legmagasabb fokára állhatott a női öttusa magyar bajnokság után. Így volt ez idén is. Nem hagyott kétséget afelől, hogy kitűnő formában van. Szombaton vívásban, úszásban és lovaglásban is a legjobb eredményt érte el.

Öttusáról szakértői szemüveggel

Kerekes Sándorral a Kanadai Amatőr Sportok Panteonjának tagjával, kanadai magyar állampolgárságú nemzetközi hírű sportemberrel Budapesten Rákospalotán beszélgettünk az öttusa sport változásairól 2008. júniusában a Budapesten május 29. és június 3. között lebonyolított öttusa világbajnokság után.

Hetedik alkalommal rendezett öttusa vb-t Budapest

Negyven ország 183 öttusázója küzdött május végén Budapesten a világbajnokság 18 érméért. A magyar eredmény egy arany, két bronzérem, csapatban és váltóban, egy hatodik és egy hetedik hely egyéniben.
Az aranyat váltóban a Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Gyenesei Leila összeállítású csapat szerezte, 5504 ponttal, megelőzve Nagy-Britannia váltóját.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS