Történelem

A konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 25.-i számának kezdő lapja „Politikai Jegyzetek, Demars — illeték vita — Rehabilitáció” címmel kezdődik – amint ezt az elmúlt rész egyik illusztrációjában látható volt. Lássuk.

A konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 24.-i számának vezércikke „Tisza futása” címmel, „-er.” titokzatos aláírással a következőt jelentette ki a képviselőház előző napi ülését summázva.

Nézzük a konzervatív „Dunántúl” július 24.-i számának „LEGÚJABB” rovatát! „A szerb demarche (diplomáciai jegyzék) előtt. Közeledik a döntés. — Tudósítónk express és telefonjelentése. — (Belgrád, július 23.) A szerb fővárosban teljes csend uralkodik. A belgrádi lapok maguk nem tulajdonítanak nagy fontosságot a monarchia közelálló diplomáciai lépésének. A krízis még nem érte el tetőpontját.

A helyzet éleződéséről a konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) 1914. július 23-i száma így számolt be. „A szerb álláspont. (Belgrád, július 22.) Azt a hírt, hogy az Ausztria-Magyarország és Szerbia között már ismételten bejelentett diplomáciai nézetváltás már a legközelebbi időben meg fog történni, a szerb politikai körök nyugodtan fogadták.

Eddig a temetés lefolyása utáni következményekről beszéltem címként. Ahogy távolodunk időben ettől, úgy szaporodnak meg egyrészt a monarchia-beli, másrészt a szerbiai helyzet aggasztó alakulásáról szóló hírek.

Kezdem ezt a részt a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) július 19.-i számával az akkori gyakorlat szerint előző napi dátummal. Itt találjuk a következő cikket, amely a „— Ferenc Ferdinánd főherceg, egy Teleki gróf és a kis cukrászleány” címet viseli.

A konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 21.-i számában még mindig találunk hírt Ferenc Ferdinándról (1863-1914) való megemlékezésről, mégpedig – Kairóból! Idézzük föl ezt a cikket az idők homályából, egyben ismét fejet kell hajtanunk az akkori idők újságja tudósítói hálózatának.

Magyarország akkori miniszterelnökének, a karizmatikus Tisza Istvánnak (Imre Lajos Pál, 1861-1918) véleményéről, és az országgyűlésen elhangzott fontos politikusi álláspontokról mindig érdemes vezércikket írni – főleg ilyen fölfokozott történelmi helyzetben. Ezért elsőként a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) július 17.-i számát idézem, „A miniszterelnök a balkáni bonyodalmakról” címmel.

Már 1914. július közepén jártunk, amikor még mindig voltak, akik megemlékeztek a trónörökös pár meggyilkolásáról.

Amint közeledünk 1914. júliusának közepe felé, úgy szaporodnak meg a pécsi sajtóban is az elemző cikkek a gyilkos merénylet utáni helyzetről, különös tekintettel a szerbiai fejleményekre és a monarchiával való viszonyára.