Meghalt Harkányi Endre

2025. február 23., vasárnap Hetedhéthatár 0

Kilencven éves korában elhunyt Harkányi Endre Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes- és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja – közölte a Vígszínház vasárnap az MTI-vel.

Hamlet, Vígszínház: ifj. Vidnyánszky falra mászik Eszenyi Enikőtől

2019. április 2., kedd KG 0

Az előző évadban mutatta be a Vígszínház Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátékát, majd a Hamlet c. tragédiáját. A Hamlet-előadás szövegkönyvét Forgách András és Vörös Róbert készítette, az előadást Eszenyi Enikő rendezte. (Nem ő játssza Hamletet, de ami késik, nem múlik!) A díszletet Antal Csaba tervezte, s a Látványtér 2017. szakmai kiállítás keretében elnyerte érte Az év díszlettervezője címet.

Sikeres évadot zárt a Vígszínház

2017. június 1., csütörtök Hetedhéthatár 0

A 121. évadban 293 nap alatt 694 előadást játszott a Vígszínház társulata három állandó játszóhelyén, a külföldi és hazai fesztivál és vendégszereplésekkel együtt több mint 400 ezer nézőt szólítottak meg. „Köszönjük hűséges nézőinknek és új barátainknak, hogy minket választanak. Ígérjük, jövőre is felejthetetlen színházi pillanatokkal várunk mindenkit nyitott alkotóműhelyünkbe” – fűzte hozzá az ismét rekordot döntő számokhoz Eszenyi Enikő.

Manipuláció Isten nevében

2016. április 27., szerda Komlós Attila 0

Salemben fiatal lányok egy csapata szerelmi bánattól és más érzelmektől fűtve egy tavaszi éjszakán megidézi az ördögöt. Ám ettől valósággal elszabadul a pokol. Egy csapásra a boszorkányság és az ördög elleni kíméletlen harc csatamezejévé változik az addig békés kis település, ahol már senki sincs biztonságban az elvakult boszorkányüldözőktől. Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámája a boszorkánypereken túl az előítéletekről és egy közösség felbomlásáról szól.

A Víg az Európai Színházak Uniójának tagja

2015. június 10., szerda Hetedhéthatár 0

Az Európai Színházak Uniója (UTE) 2015. június 6-án és 7-én tartott közgyűlésére a Vígszínház képviseletében meghívást kapott Eszenyi Enikő igazgató asszony. A közgyűlés egyik napirendi pontja a Vígszínház uniós tagsága volt, amelyről a tagok szavazással döntöttek.

Toldi ma is menő gyerek

2015. május 29., péntek Komlós Attila 1

Ülünk a sötétben egy nagy képernyő előtt és szereplőválogatást látunk. Fiatalember, kezében sorszám. A rövid kérdéseket rövid válaszok követik. Majd végül, egy betanult szöveg elmondása. Esetünkben Toldi, Előhang. Az interjúkészítő unott hangján megköszöni a produkciót: elmehet, majd értesítjük… Snitt. Jön a következő jelölt, Stohl András – a nézőtéren derültség –, sorszám, adatok, minden ahogy az előbb. A képernyő fokozatosan elsötétül.

Woland és a többiek

2015. március 10., kedd Komlós Attila 0

A Mester és Margarita a Vígszínházban
A zseniális orosz író, Mihail Bulgakov fő műve, A Mester és Margarita az egyetemes irodalomtörténet egyik legkiemelkedőbb, ugyanakkor legrejtélyesebb alkotása. Már a megjelenése sem volt zökkenőmentes: csak a perifériára szorított szerző halála után negyedszázaddal, 1966-67-ben láthatott napvilágot; azóta viszont az egyik legtöbbet olvasott és elemzett irodalmi mű – csak a legnagyobbakkal mérhető, valódi klasszikus alkotás, amelyet filmen és színházban is számtalanszor feldolgoztak.