Videcz Ferenc | Január

Szépirodalom - próza

Január

Vidám hejehujával, pohárcsengéssel, pezsgősortűzzel érkezik, de hamar elkomorul. S bár mindenki rendkívüli dolgokat vár tőle, diadalmenete csupán annyi ideig tart, mint a frissen koronázott uralkodóé, hivatalába lépő miniszterelnöké. Másnap már a szürke hétköznapok következnek, amelyek során az ünnepelt hős póza mögül előbb-utóbb teljes valójában előtolakodik a gyarló ember, kinek beiktatásáig mosolygó arcát, később kemény öklét ismerhetik meg alattvalói.

Északi szélkorbácsának parancsszavára szolgálója, a fagy jéghidat ver folyókra, állóvizekre. Kopogós csontkeményre változik a föld is. Halálos némaságba zuhant éjszakákon kísérteties roppanások riasztják az erdő didergő lakóit. Hideg fényű havas mezők fehérségében gyanús fekete foltok cikáznak: kóbor ebek bitangoló hordája kajtat a nélkülözéstől legyengült, beteg állatok után. Néha egészséges példányok is áldozatul esnek e veszteni nem tudó, konok rablók mohó kitartásának, éhség sarkallta nyers erejének.

Északról menekült fenyőrigók sűrű rajai napok alatt leszüretelik a bokrok, fák télire megőrzött, tarka bogyótermését. A jószívű emberek bőséges kárpótlást kapnak a Természettől: madarak színes kavalkádja látogatja a feltöltött etetőket, változatos, örömteli látványt nyújtva felnőttnek, gyermeknek egyaránt.

Hosszú, holdfényes éjjeleken rókaszerenád rekedtes foszlányai tolakszanak a némaság rácsai közé. Könnyű a csalavéroknak: kívülről elegáns bundájuk, belülről a vágy hevíti őket. Utóbbi miatt gyakran ádáz küzdőtérré változik a kotorékok környéke. S a férfias erőpróba nyomán szakadttá, csapzottá foszlik nemrég még nyalka öltözékük.

Napközben őz- és szarvascsapatok keresik fel a szélvédett vágások napjárta déli lankáit, hogy órákig sütkérezve elraktározzák a következő éjszakára szükséges meleget. Néha egy-egy deres csuhájú, öreg remetekan is bekéredzkedik a melegedőbe, tisztes távolságot tartva a többiektől. Tartózkodásának oka nem a gyávaság, hanem a mindenre kiterjedő óvatosság.

Az etetők, szórók környéke különös történeteket mesél: az élelmet szállító szán napokkal korábban járt erre, a két ló nyoma óriásira nőtt a napközben megolvadó, alkonyatkor ismét jéggé dermedő hóban. Az egyik jókora cserfa tövében szerteszórt színes tollak mutatják: az uzsonnázni érkezett fácánkakas túlságosan belefeledkezett a gasztronómiai élvezetekbe, így vendégből ízletes fogássá minősült át a különben sovány egérpecsenyére érkező rókafi számára. A kis tisztás szélső bokrait őzek csipegették meg, szerényen kivárva sorukat az etetőnél. Bizony, jó ideig tarthatott ez a várakozás, amíg az elsőbbséget élvező szarvasok megtöltötték bendőjüket illatos lucernaszénával, kissé kemény, mégis ízes cukorrépával. Nem volt sietős számukra a dolog, rövid órácskára még le is telepedtek a már fogyatkozó készletű etető alá, meleg hasuk alatt jókora foltokban kiolvadt a hó. Kényelmes sziesztájuk közben nem törődtek kistestű rokonaik rosszalló, sóvár pillantásaival.

Alig néhány méterrel arrébb mátyások perlekedtek, egy-két kiszakított tolluk bánta felesleges békétlenkedésüket, amely vaddisznóék éjszakai lakomája közben szerteszórt silókukorica-szemek miatt támadt közöttük. Szerencsére nem járt a közelükben héja, amely – saját kárukon – könnyen megtaníthatta volna őket a régi, elmés mondásra: „mégis jobb a békesség”.

Széltől-hótól megtépázott nádas törekén ritka állat, fehér bundás hermelin surran. Hajlékony, apró teste szinte teljesen egybeolvad környezetével, csupán sötéten árulkodó farokvége hívja fel rá a figyelmet. Szeme dühösen csillog, nem szívesen hagyta el kényelmes, meleg vackát, de a közeledő, félelmetesen súlyos lépések jobb belátásra bírták. Jókora, vemhes koca közeledik, figyelmesen végigszimatolva a letört nádbugákat, széltől egybehalmozott avart, elszáradt fűcsomókat. Elégedett lehet felfedezésével, mert ormányával előbb fellazítja, majd oldalára hemperedve ismét legázolja a különféle eredetű növényi maradványok furcsa keverékét. Lehet, hogy néhány nap vagy hét múlva gondos alapossággal itt fogja elkészíteni vackát az új esztendő első, ifjú jövevényei számára. De addigra a mogorva, zsarnok január már belefárad a vénségére, meggondolatlanul vállalt uralkodásba. Egy alkonyon eltűnik éjszakára tejfehérré sűrűsödő páraköntösében, s megüresedett trónusát másnap elfoglalja az erdőre-mezőre valamivel barátságosabban tekintő öccse: február.

_______________________

Egy évvel ezelőtt távozott el Videcz Ferenc, a tanár, a vadász, az író – barátunk és szerzőtársunk. Az itt közölt írásával emlékezünk  a természetet rajongva szerető kedves személyére. A Január először 2000. januárjában jelent meg, a nyomtatott Hetedhéthatár IV. évfolyamának 2. számában.

_______________________

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Január”


  1. Veretes írás. Hozzá méltó. Kár, hogy korán itt hagyott bennünket!

    Hozzászóló: Bandi András | 2012. január 22., 18:23

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés