Ördögkatlan Archives • Hetedhéthatár
Archívum

Ördögkatlan

A választott címke 48 íráshoz kötődik

Könyvek gyerekeknek

Az idei Ördögkatlan Fesztiválon is összefogtak a rajzolók az olvasókkal, hogy elkészüljenek olyan, egyedi kérésre készült egyszeri és megismételhetetlen alkotások, melyek árából baranyai településeken élő gyerekek könyvhöz jutását támogatták a jótékonysági akcióban résztvevők. Idén három rajzoló – Dániel András író, illusztrátor, Agócs Írisz és Mayer Tamás artwork-képeit vásárolhatták meg az érdeklődők.

Százezer látogató a jubileumi Ördögkatlanban

Nagy sikerrel és minden korábbinál nagyobb látogatottsággal zajlott le augusztus első hetében a 15. Ördögkatlan Fesztivál. Az esemény egyik szenzációja volt a Magyar Nemzeti Múzeum estéről-estére ismétlődő sziklavetítése a Szoborparkban, de a múzeum egyéb eseményeit is óriási érdeklődés követte. A Faluturisták az idén a Mokos Pincészetet járták be túlcsorduló teltházakkal, míg Villánykövesd gyönyörű pincesorát és benne a Teleki Ligetet a Hagyományok Háza vette birtokába, de itt kapott helyet egy spanyol cirkusz és a sokfelől érkező (Kaposvár, Freeszfe, Kolozsvár, Marosvásárhely…) fiatal színiiskolások serege is, nem beszélve a tömegeket vonzó népzenei-világzenei koncertekről.

15.Ördögkatlan – 2022. augusztus 2 – 6.

Amikor 2008 augusztusában egy váratlan telefonhívás után Bérczes Laci és Kiss Móni összenéztek, még meg sem szólaltak, tekintetükben ott volt a mondat: „Megcsináljuk a magunkét.” Naivak voltak és maradtak, de maguk sem gondolták, hogy egyszer majd egy jubileumi, 15. Ördögkatlanra készülnek majd.

2022-ben jön a 15. Ördögkatlan Fesztivál!

A 15. Ördögkatlan Fesztivál 2022. augusztus 2-6. között vár mindenkit, a Törőcsik Maritól kölcsönzött mottó jegyében: a Villányi-hegység körül összegyűlnek a „nem normális” emberek, mindazok, akik nagyon is normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és a magas minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Szerkesztőségünk örömmel ajánlja minden kedves olvasója figyelmébe a fesztivált, a szervezők üzenetével, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

Fotók a 14. Ördögkatlanról

Véget ért a tizennegyedik Ördögkatlan Fesztivál. A Szársomlyó körül fekvő Nagyharsány, Villánykövesd, Beremend, valamint a Vylyan Terasz és a Mokos Pince ismét része volt annak az összművészeti nyüzsgésnek, és egymásra való rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent. A 600-nál több program mindegyikét hatalmas érdeklődés kísérte. Komlós Attila hangulatfotói az idei fesztivál néhány pillanatát mutatják be.

Meghaladni önmagunkat – véget ért a 14. Ördögkatlan

Véget ért a 14. Ördögkatlan fesztivál, amit Pécstől délre, a legjobb magyar borok vidékén, három kicsi faluban (Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd), a Szoborparkban és a Vylyan és a Mokos Pincészet tereiben tartottak. Baranya legnagyobb összművészeti fesztiválja augusztus 3 és 7. között 600 programnak és produkciónak adott otthont.

14. Ördögkatlan – 2021. augusztus 3 – 7.

Örmhír a kultúra kedvelőinek, hogy idén ismét lesz Ördögkatlan Fesztivál! Úgy véljük, nem tudnánk másként, vagy jobban megfogalmazni a fesztivállal kapcsolatos információkat, ezért a szervezők levelét változtatás nélkül közöljük. A többes szám első személy így nem ránk vonatkozik, hanem a fesztivált szervező csapat egészére, amelyben azért – nem titkoljuk – szerkesztőségünk néhány tagja is jelen van, ahogy az a korábbi fesztiválokon is történt.

Zöldült az Ördögkatlan

Október végén faültetéssel és ősbemutatóval köszöntek el a szervezők és a befogadó falvak a vírus-sújtotta 2020-as évtől. Nem hozott szerencsét nekik a 13-as szám: a 13. Ördögkatlan Fesztivált rendezték volna az idei nyáron, ám nem csak ezt, de a pótlásának szánt, őszi Ördögkatlan Napokat is el kellett hagyni a járvány miatt.

Képek a 12. Ördögkatlan Fesztiválról

Véget ért a tizenkettedik Ördögkatlan Fesztivál. A dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Villánykövesd, Beremend, a Mokos Pince és a Vylyan Terasz ismét része volt annak az összművészeti nyüzsgésnek, és egymásra való rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent. A 600-nál is több program mindegyikét hatalmas érdeklődés kísérte.

Jövő héten kezdődik a 12. Ördögkatlan fesztivál

Jövő kedden kezdődik a 12. Ördögkatlan fesztivál, amelyen a szervezők öt napon át félezernél több programmal: színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi programokkal, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják a közönséget. Az összművészeti eseményen július 30. és augusztus 3. között több mint hatszáz program várja az érdeklődőket Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Ördögkatlan fesztivál – Félezer program öt napon át

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden. Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál, amely minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart – hangsúlyozták a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a főszervezők.

Ördögkatlan – 2019-ben tizenkettedszer!

Lesz tizenkettedik. Sokan kérdezgették, végülis joggal: lesz-e még. Nem törvényszerű a folytatás. Vagy talán mégis. Elkezdtük valaha a magunk kedvére, ám az idő felmutatta, hogy nemcsak magunknak, de sok embernek okozunk vele örömöt, ez már felelősség is. Folytatni kell. Szokták mondani, „The show must go on!” – mi inkább azt mondjuk: „Mulatságnak lennie kell!”.

Most jön a tizenegyedik!

2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon.

Bögre és nyakkendő helyett: Ördögkatlan bérlet karácsonyra!

A Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd, Kisharsány és a Vylyan Terasz által kijelölt térség eddig tíz alkalommal adott helyszínt a különleges hangulatú Ördögkatlan Fesztiválnak. A 11. Ördögkatlan Fesztivál 2018. július 31. és augusztus 4 között vár mindenkit, a Törőcsik Maritól kölcsönzött mottó jegyében: a Villányi-hegység körül összegyűlnek a „nem normális” emberek, mindazok, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és a magas minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon.

10. Ördögkatlan – a legjobb

Véget ért a 10. Ördögkatlan Fesztivál. A dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Villánykövesd, Beremend, a Mokos Pincészet és a Vylyan Terasz több mint 600 programot nyújtott a mintegy 80-85.000 látogatónak. És miközben évről-évre egyre többen érkeznek Közép-Európa egyik legszínvonalasabb összművészeti fesztiváljára, az esemény meg tudta őrizni családias, emberséges, szeretetteljes közegét. A helyiek, a látogatók és a szervezők egyöntetű állítása szerint a tizedik, jubileumi sikerült a legjobban a Katlan 2008 óta tartó sikertörténetében.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS