Építészet Archives • Hetedhéthatár
Archívum

Építészet

A választott címke 44 íráshoz kötődik

Már virtuálisan is bejárható a Hild-villa

Hild József Budakeszi út 38. szám alatti egykori villája eddig csak rendezvények alkalmával volt látogatható, mostantól azonban már virtuálisan is megnyitja kapuit a közönség előtt. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMA MMKI) virtuális sétája során végigjárható a földszint és az alagsor, de még a villa körüli kanyargós út is.

A fölépített templomrom

Szentesről autóztunk délután visszafelé, Szarvasra. Szép napunk volt, sok szépet láttunk, eltettük emlékezetünkbe, föl-fölidéztük az úton. Büszkélkedtünk szarvasi barátainknak is. Egyikük rákérdezett: – Hát az ecseri templomromot láttátok-e? – Zavartan ráztuk a fejünket: – Nem láttuk, de nem is tudtuk, hogy van ilyen.

Az új pécsi vásárcsarnok tananyag lett a PTE építészképzésén

A Pécs új katedrálisának nevezett, a közelmúltban átadott vásárcsarnok ókori bazilikát idéz, különleges geometriai megoldásokat hordoz magában, ugyanakkor 21. századi épület, amely rövid használat után elnyerte mind a piacozók, mind az építész szakma elismerését.

Divatbemutató a Modern Magyar Képtárban

Op-art divatbemutatót rendeznek a Modern Magyar Képtárban (Papnövelde u. 5.) október 15-én 17:00 és 19:00 óra között a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és a Janus Pannonius Múzeum szervezésében.

Eiffel Műhelyház – új multifunkcionális kulturális központtal bővül a Magyar Állami Operaház

Csaknem hét éves tervezést és kivitelezést követően, a koronavírus-járvány következtében több mint két és fél éves próbaüzem után, 2021. október 25-én ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát. Az Opera európai viszonylatban is egyedülálló, műhely-, raktár-, próba-, látogató- és képzési központja az opera- és balettelőadások mellett októbertől hétvégenként több új kamarasorozatot is indít gyermekek és felnőttek számára.

A mai Wales területén állt kőépítményből származhatnak a Stonehenge kövei

Egy több ezer évvel ezelőtt, a mai Wales területén emelt, kör alakú építmény része lehetett a Stonehenge néhány kőtömbje. A szakemberek a pembrokeshire-i Preseli-hegységben tárták fel a Waun Mawn nevű kör alakú építmény maradványait – írja a BBC News.

Megújul a kelenföldi állomásépület

Budapest-Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában kap helyet a Közlekedési Múzeum legújabb kiállítóhelye – közölte honlapján a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. Az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy vasúti kiállítást kiegészítő terepasztal lesz, így a vasútbarátok és a kisgyermekes családok számára különlegesen izgalmas helyszín jön létre az autentikus vasúti épületben.

Híres festők, híres házak

I. rész: Salvador Dalí szürrealista otthonai – Halászkunyhóból múzeum – Dalí, csakúgy, mint Picasso, Duchamp vagy Miró beleszeretett a Costa Brava északi részén fekvő, festői szépségű halászfaluba, Cadaquésbe. Dalí már gyermekkorában itt töltötte nyarainak egy részét apja házában. 

A 90 éves „üzemi bérház” – 6. rész

Az üzemi bérház első emeletén, a lépcsőházak közötti részen, az építéstől kezdve mind a mai napig irodahelyiségek találhatóak, összesen 577 négyzetméter alapterületen. Ennek megközelítésére eleinte a Zólyom u. 2. szám alatti lépcsőházból volt lehetőség, noha a másik lépcsőház felől is rendelkezett bejárattal, de azt az ajtót – ahogy látni fogjuk jelen cikk további részében –, az 1990-es évekig nem használták.

A 90 éves „üzemi bérház” – 5. rész

A gyógyszertár és a nyugati bejárat közötti épületrész földszintjén eredetileg három üzlethelyiséget alakítottak ki. E három üzlethelyiség összevonásával, hónapokig tartó gondos előkészítő munka után 1933. június 16-án nyílt meg a Postatakarékpénztár pécsi zálogkölcsön intézete.

A 90 éves „üzemi bérház” – 4. rész

Az épületben leghosszabb ideig működő intézmény a Vegykísérleti Állomás volt. A korábban a Vitéz utcában, a belgyógyászati klinika tőszomszédságában működő Vegykísérleti Állomás az ország legmodernebb ilyen intézményeként kezdte meg munkáját 1930. december közepén az üzemi bérház Szent Imre utcai részén, a földszinten.

A 90 éves „üzemi bérház” – 3. rész

Az „üzemi bérház” létrehozása két szakaszban történt, az első szakasz az építést, a második az épület belső munkáinak kivitelezését foglalja magában. Ahogy az alábbiakban látni fogjuk, mai mércével mérve rekordidő alatt készült el a beruházás, annak ellenére, hogy néhány zökkenő is adódott a munkálatok során.

A 90 éves „üzemi bérház” – 2. rész

Pécs Szabad Királyi Város Tanácsa – az 1929. évi 1918. számú határozata alapján – március 16-án tette közzé az épülettel kapcsolatos tervpályázati hirdetményt. A pályázat titkos volt, jeligével ellátandó, tartalmaznia kellett minden emeletsorról egy-egy alaprajzot, a tervezet megértéséhez szükséges metszeteket, az utcai homlokzatok rajzát, valamint műszaki leírást.

A 90 éves „üzemi bérház” – 1. rész

Pécs lakói, a vásárcsarnokba ellátogatók, a távolsági autóbusz-pályaudvarról indulók, vagy oda érkezők közül szinte mindenki elsétált már a Zólyom utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló régi, nagy, kétemeletes, terméskő lábazatú sárga ház mellett. Naponta több ezer ember fordul meg itt, így mondhatjuk, hogy ez a palota Pécs egyik legismertebb épülete, mégis szinte alig tudni róla valamit.

Dévényi Sándor építész kiállítása

2019. április 5-től május 5-ig tekinthető meg a Pécsi Galériában Dévényi Sándor építész különböző léptékű, a várostervtől a kilincsig ívelő, az építészeten messze túlmutató koncepciókat is magába foglaló életművének legfontosabb munkáiból rendezett kiállítás.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS