Szépirodalom – vers
Vissza nem fordítható…
Talán nyolcvan volt. Néhány éve özvegy.
Keveset, s egyre halkabban beszélt.
Néhanap megjegyezte, hogy a férje
éjszaka megjelenik nála. Álmodik?
Egy reggel ott találták fekve
az előszoba szürke kövein
szívhangok
magamban hordom a szívedet
a szívemben hordom*
az egyik titkos rekeszben dobog
a szegénység hangjai
és a gyerekkori emlékek mellettiben
Rekkenő bőség
Sokan vagyunk itt a Földön
Agyamban a léha sejtek
Bő lére eresztett idült percek
Csak a lelkem egyke talány
Száll álomról álomra
Mámorról mámorra
Égi csoda
Csoda történt fenn az égen,
úszik a felhő sötéten,
egyik félen – másik félen,
milliónyi felhőfoszlány
kergetőzik fehérben,
és sütkéreznek a fényben.
A rend, nélkülünk
Maró, epés íz, keser a számban,
lopnak a napok aprókat, százat,
bokrok alatt hold nélkül hál az álmom,
csillagzatom képe is bíborban zárolt,
– s nárcisz illatától bódulnak a kertek.
Valentin-napi
Tankcsapdába esett a röfögés,
és olyan édesnek találtatott a hús,
hogy Gadara mellett kiszáradt a tó.
Mi marad?
Mi marad nekünk eztán? Gyanakvó pillantások
ismeretlenekre, vajon ők hogy szavaztak
vasárnap, az időjáráson kívül másról is lehet
előttük beszélni a megrendült ismerősökkel?
Összetevő
Teszi dolgát a test vakond-vakon,
erek alagútján szalad a vér:
piros szövet, verő-gyűjtő vadon,
sejtett sejtje ad-vesz és visszatér.
Kimért idő vak órákban ketyeg,
van – nincs a virágoknak egyre megy,
Az út végén (2.)
Hunyorgó csillagok közt félve járok.
Itt tücskök ciripelnek szüntelen.
Még körbefonnak néha régi álmok,
s olyankor megkérnélek, fogd kezem,
mert néha félek… mert nincs, mit reméljek.
Főnök
Föltette sok dioptriás szemüvegét és nyomkodni kezdte az okostelefon gombjait. Aztán: „Mit? Maga még be sem ért az irodába? Nos, jóra bíztam a vállalat sorsát. Nézze, ha az osztrák partnerrel is elbaltázza a szerződést, magának annyi. Mehet Verespatakra bányászni…
Valaki Iraklionból
Fotonos porszemeket csapott szemembe a forrón fényes szél
Nyár volt és láthatatlan álmok úsztak a mélységesen kék égben
Aphrodite szépséges selyemcsepp fodraival csapkodta a hullámtörő köveket
A vágy ára
Mindig várunk valamire
Mindig vágyunk valakire
A valami eljön
A valaki elhagy
Ha fúj a szél
Az avar elszáll
Az első és utolsó helyért
Fesztiválunk margójára
A könny elsírta magát vacogva a szélben.
Nem ezt várta, így nem zuhant még a mélybe.
Fojtogató füst tapadt idegtépőn a torokra,
tanyát ütött görnyedt lelkek savanyú szagán,
Lelkes Miklós emlékére
Június 10-én lett volna 84 éves dr. Lelkes Miklós költő, barátunk és szerzőtársunk, a Kaláka, a Hetedhéthatár és még számos internetes irodalmi portál munkatársa. Őrizzük meg emlékét és elveihez mindig hű életművét. – Kamarás Klára
