Szépirodalom – vers

Elolvadt mind a hó, a Szilveszter
éjszakáján lehullott csoda, amelyet
az ablakból néztünk: ember és cica.
A hóembercsalád, kiket azon az éjszakán
építettek meg játékos kedvű emberek

Hűtlenjeim ne
számítsanak tolakvó
szeretetemre!

Ne szólj róla magasztos szavakkal,
téglaként ott van ősi falakban,
rajta szépapák erős ujjnyoma,
egy madár sem énekelt úgy soha,
ahogy anyák fonták bölcsődalba,

Ajándék
Virágcsokor a
kétszínű vázában sok
szirmot hullatott.

Füttyent egyet
a paplan,
napközben még
lakatlan.
Táncba hívja
a párnát,

Imafüzér első kristály / Izland
Ezerhétszáz fok,
kvarclelkem üveggé ég –
amorffá dermed;
rám bámul mögüle a
bennem lévő fehér csend;

Délutáni Nap
beragyogja lelkemet
derűs október
Éppen felettem
szarka cserreg az ágon

nem akaródzik kimozdulni a házból,
kikötni az akciók miatt megrohamozott
áruházak valamelyikében oldani
a depresszió jeleit de hiába

Mostanság nehéz terhet görget az idő,
átlépve naptár kódolta határokat,
van-e új, vagy miben más, ami most kinő?
Jobb üzenet, vagy csupán hazug másolat?
Világot nem változtat meg egy pillanat