…Hisz Te vagy a mindenem
Álmom, ébredésem, párnám
A napsugaram, fény az éjben
Kilátó a mélyben, iránytű az égen
A csókod, ölelésed, ahogy siklom
Pazar bíbormárvány testeden
A város labirintusában
bolyongva lerogyva
göcsörtös fák tövénél
kimerülten várom
az álom griffmadarát
Korcsosul a világ, sok család csonka,
oda az idill, hol gyermekarc üde,
de mélyen hallgat a fényező szonda,
kikre is száll az apátlanok dühe?
Olyan anyára marad egy nemzedék
ki sikert hajszol, és férj nélkül marad,
Szeretnélek megcsókolni
Gyönyörűséges gyöngyeim
Egyenként s külön-külön
Ám, ha lehet, úgy, hogy
Ne legyetek féltékenyek
Ferdén nézve egymásra
Amikor az utolsó
lehetséges nemi „birtokot”,
az asszonynak remélt lányt
is elejtették a vadászok,
Szép emlékem egy régi homokbánya,
és madárszívem azóta csupa húr,
hol repdesett a partfal szivárványa,
s tanított dalolni a sok trubadúr.
– Forgách Balázs barátomnak –
A parton gyermekek játszanak,
az égen vékony ívet húz, hagy
örök nyomot egy eldobott labda,
vöröslő pipacsok ripacskodnak a
fák közt
Bennem látod szabad
Szellemed szárnyalni
Vadul, trükkök nélkül
A hülye kétdimenziós
Földhözragadt világ felett
Fellegekben repülni
Éjszaka van, a hőhullám első éjszakája,
fél egy – s én nem tudok aludni. Nemcsak
a hőség teszi, hanem a hang: a szemközti
ház előtt fel-alá járkál egy nő, nem tudni,
részeg, őrült, vagy be van lőve,
Honfoglalásainkból kinőve
szövi az idő szemfedőnket,
rögök és férgek hogy lesik,
szánalmas testünket éhezik.
A forró nyárban is
léteznek kis csodák,
ahol nem vár hamis,
az érzés sem fonák.
Már kora hajnalon,
dalol egy poszáta,
Sétáló kusza árnyak
Mind mögöttünk járnak
Előttünk a sötét jövőnk
Bukdácsol a zavarosban
Gyűri maga előtt az alantas
Nagyképű időt
Álmokban levés: egyenként-külön
Ház csendjében nevelt szívem
átvérző lélekkötésében
lélegzeteddel hiányzol