Pődör György írásai

gyáva idő most mégis szóra kérsz
bennünk hallgat az örök Szókratész
fogyó kérdések közt nő a vákuum
attikai módon hazudik az orákulum
a lovász lovat nevel és jól ganéz
mindig mindenre kész a szolgakéz

negyvenhatos mérettel követ engem
cipőnyom látszik de az ujj kalapács
az ízületeket rendbe kell tennem
de velem lépdel akár két farakás
estelente velük áztatom kedvem
jöhet gondolat- és körömfaragás

Szemfényvesztő idők varázsigéje
néha nem is olyan tréfás halandzsa,
véresen mások húsában, szikéje
biztos pontba döfve és parancsra.
Nem is muszáj leásni nagyon mélyre,
csupán figyelni elejtett szavakra,

Mindig, mindenre van új paradigma,
mennyei magasságból ígéret szózat.
Már nem fogja össze a szerteszórtat,
választott bűnbakra kerül a stigma.
Ráolvasott bűnök és megbánó ima
hajdan pusztába zavart ártatlan jókat,

(Leporolatlanul a hetvenes évekből)
Csele-patakunkat
kicseleztük végre
Hadak Útján
feljutunk az égbe

Onnét a vers, hol hallgatag a vulkán,
de készülődik egy tűzpiros csoda,
talán holnap vagy évezredek múltán
töltődik, izzik, de nem pihen soha.
Onnét a vers, hol kristályokká válik
dübörgésből Isten teremtő csendje,

mintha porvihar lenne itt minden élet
idesodor egy pillanat
felkap előre nyom majd visszatart
láttat árkot rétet
felhőkig kiragad
repülnél

Ugyanúgy fogoly folyó és az idő,
egyikbe sem lehet belépni kétszer,
forrásiránytól terel el egy kényszer,
s valahol ismeretlen mindig kinő.
Megfordíthatatlan e két siető,

Varázshegyen túl sincsenek nagy csodák,
esemény is csupán az élet maga.
Terjed a halálra-ítéltség szaga,
s kék-szemű cél majd összever sok bokát.
A lázadó Krisztus dühének okán
lesz óriás egy persona non grata,

Az éj titkait elrejti
két lámpa közt a fényszünet.
Ki égre néz, azt megejti
a májusi csillagszüret.
Szól egy halk tücsökszerenád,
átfogja a fák derekát.