Pődör György, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Pődör György

Pődör György írásai: 329
Pődör György

Esteledő

Már kiült az égi kispadra az est,
pipafüst felhőket fúj, mint a vének.
Emléket szellent a csönd, hősi ének
mítoszát bíbor színnel égaljra fest.

Évszakmegváltás

Lassan fogy a tél hatalma,
friss levegőt kortyol a jég.
Könny lesz a dér riadalma,
kéményfüstöt kontyol a szél,
A fagy marka lazul, elereszt.
Távolt méreget a visszhang,

Csokor helyett Valentinra

Romantika vagy egynapos őrület,
talányos is vagy miatta február.
virágboltjaidban nagy a csődület,
festett szívek szavak frázis-ruhatár.
Madarak még nem hangolják csőrüket,

Téldúdoló

Sej télben fagyban
bokornak a kökény
haj de szép gyöngye
Sej most a Napnak
nem meleg a fénye
haj de még gyönge

Jégvarázs / tejkvarc

Minden hófödte hegycsúcs az égre néz,
ahol a Végtelen Tejutat porolt,
és ösvényén sok csillag az űrzenész,
jégbarlangban kincset keres sok kobold.
Fagyott világban kutatott sok merész
remélt szép talizmánkövekért loholt,

Kultúra szirmai

A költő versszirmokkal kergetőzik,
kora tavaszától a megélt őszig,
soraira telén hull hótakaró,
amit szívével olvaszt az olvasó.
Világ elé tárja magát: – Nézd! Íme
létem mélye, nem csupán a felszíne.

Újévi pantun

Gyorsan szaladnak az évek
kódolt remény minden kezdés
holnap fejthetetlen réteg
jel nincs csupán csalfa sejtés
kódolt remény minden kezdés
álmodni még tud a nyomor

Tükörszonett

a férfi
veled hajdan a Duna mosott össze
egy diák-ábrándos nyári délután
talán kissé gyáván óvatos-bután
csupán kézfogásig jutottunk őszre

Maradjunk férfiak

Ha
már egyszer erre a világra jöttünk
sírjunk bátran mint egyszeri újszülött
véresen mocskosan mégis gyönyörűn
tehetjük még ártatlanul felüvölt

Téli pillanatkép

Fehér a táj, ág sem rezdül,
egyre hullnak a hópihék.
Bokorra és fára csend ül,
jéghártya csillan tó vizén.
Tova tűnt nyár, odalett ősz
fatörzsre mézgásult emlék.

Karácsonyi óda

Hol is vagytok ti lélekszépítő idők,
kórus-magasból hangzó, magasztos dalok?
Lábam annyi sok gyermekcipőt is kinőtt,
szépülő emlékekkel ballagok gyalog.

Csillagsaru

belül szorít a lét galaxis spirálja
lehet tudatunk szimulált univerzum
talán a nagyobb ismeretlent szolgálja
és a vélt elme csupán ócska kis penzum

Télapám, hóanyám

a vénülő idő szemén jéghályog
csak pislogni tudnak vaksi csillagok
a nincs már nem adhat vissza illatot
foszló emlékké válnak a hiányok
a hideg lassan belém is szivárog
magamba árvulva mint az itt-hagyott

Ne mondd, adventi csillagom

Lehet látomás, csalóka illúzió,
isteni üzenet, remény-infúzió,
ott ahol pulzált sok-sok milliárd társa
reménnyé vált és örök várakozásra.
Fényében ott az elveszett gyermekkorom,

A sors ajtóin át

A jövőt nem tudtam:
ez leszek vagy amaz,
csak nekifutottam,
mint őszinte kamasz.
Mindig választottam,
nem volt könnyű soha,



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS