Nincsen kor és nincsen évszak,
égethet Nap, lóghat jégcsap,
ülhet fákon levél-rozsda,
szél szabdalta, eső mosta
Füstölők, gyertyák, illatok,
kék-csúcsos sapkán csillagok,
varázsszavak, sok-sok kellék,
s nyílnak bukszák meg az elmék.
Néha nézzél ki az ablakon,
vedd számba azt, amit megélsz,
mindazt látva, vagy félig vakon,
ne mondd, hogy nincsen benned félsz!
Ne kelj fel jajjal, ha itt van a hajnal,
örömed lelje minden ébredés.
Legyen tiéd dalban, ne unott zajban,
álmodban elmentett reménykedés.
Virágok nyílnak,
vállalva nyíltan,
szirmuk, ha tarka,
selymük, mint barka,
szívet-lelket melenget.
Nőnapi szonett
Múlik az élet, a boldogság örök,
és nem biztos, hogy fordítva volna jó!
Vigyázz a tűzre, míg ég a kandalló,
Az embereknek nem bölcselkedő kell,
mit érhetnek ott az elvont ideák,
ahol a szegénység már csontig lerág,
s a fórumon sok a hazug kérkedő mell.
Amikor durvul a szó, meg a közbeszéd,
és őszintének lenni lassan önveszély,
lelkileg is elbizonytalanítanak,
a kaméleon-képpel kimondott szavak
Nem tudni, ki írta, mondta,
ősi tudás, hindu monda,
papírból, szóból hamu lett,
de maradt ránk sok amulett.
Végül Nostradamus becsukta könyvét,
gyertya fény csillant a lehulló könnyén.
papiruszán ott lapult a nagy titok,
kódolt csillagképek meg galaxisok.
Tűzében az égbolt összes csillagát
őrzi, mint örökké égő parázs.
Sárkányok szemében e kő varázs,
démonok ellen meg védő sziklagát.
Az idő a nagy kritikus,
mondhatta volna Plinius,
szerencséje nem lesz tőle,
ki nevét vési egy kőbe.
Manapság nincsenek könnyű napjaink,
dermeszt a félelmektől átszőtt világ,
merengünk jóslatok baljós lapjain,
s magányunk csak sivatagban nőtt virág.
Valahogy hinnem kellene abban,
hogy ez az év is biztosan enyém,
s csillagra szögelt idődarabban
csaljon, ahogy Kolumbuszt a remény.
Legutóbbi hozzászólások