Nyitányként kikandikált a hóvirág,
körüle hófödte még a jó világ,
szép szárölelő, zöld lepellevele
tavasz fehér tisztaságot fed vele.
Az első után ott a többi, gyorsan,
allegro-vidám, gyönyörű csokorban.

Tulipánnak lassú az ünnepélye,
hosszú, dobverő szárral néz a fényre.
Intim bimbózó, akár a szerelem,
játszik a nőies, finom szerepen:
harangjában hat szirom rejti titkát,
adante-gyöngéd szellőt érint ritkán.

Majd a téltemetőnek int a Mester,
nyílni a gyönge frézia sem restell,
aztán pörgősen, semmi hókuszpókusz,
tarka színekkel meglendül sok krókusz,
kék fürtös gyöngyikék kezdenek táncba,
menuetto – apró lépesekkel váltva.

Nap fényeivel eljátszik a tavasz,
néha forró csókot lehel a ravasz,
szőnyegét teríti szét az ibolya,
rügybe kezd a tölgy, recseg fa-csigolya.
Zöldre vált a tegnap hó takarta rét,
presto-t int az ég, hisz ezt akarta rég.

Megosztás

Tweet