Szépirodalom – próza
Mai magyarságunk
Az eredeti felvetés, kérdés így szólt: – Mai magyarságunk. A kérdésre pestiesen válaszolva: – ez nem semmi! A válasz kétoldalú, lehet politikai megközelítésű és lehet emberi, és érzelmi is.
Sok kis üveg
Reggel a szokásos időben ébredt Hornyák Zoltán irodista. Így ismerték, senki nem mondta, hogy bérszámfejtő, pedig az volt. A felesége még aludt, csak egy kis résre nyitotta ki a szobaajtót, nem akart semmit mondani, csak meg akarta nézni.
Óbudai emberpróba
A Terézvárosban éltünk, a Duna pesti oldalán, a Belváros közelében. Az emeletes házak sorát forgalmas és zajos utcák szegdelték. Óbuda olyan távol volt tőlünk, akár a csillagos ég. Vagy még annál is távolabb, a csillagos égre esténként fölnéz az ember, Óbuda neve, mint elsüllyedt Atlantisz élt a család tudatában.
Adni jó, kapni jó, de nem mindenáron
Az adni-kapni szavak jelentésének párosítása egész érzelmi viszonyunkat a világhoz változtatja meg. Talán egy kis definícióval ez úgy működik „ha kapni akarsz, adni is kell! Szinte biztos, hogy nem attól a személytől fogod megkapni azt, amit szeretnél, akinek adsz, de hinned kell abban, hogy ez egy körforgás és vissza fog hozzád érni.”
Ketten a padon
A lila orgona alatt ülök a kispadon. Átjön a szomszéd. Odatelepszik mellém. Nincs mit, miért beszélni. Hallgatunk. Aztán valahogy mégis… – Már nyomdában a könyvem – mondom, mert kikívánkozik belőlem a büszkeség és a bizonytalanság –, nem tudom, milyen lesz a fogadtatása.
Tojásos perpatvar
Ebben a faluban Kovács Katónéni és Völgyi Piroska egy utcában laktak. Nem messze egymástól, csupán három ház választotta el őket. Kovács Katónéni már túl volt a hatvanon, Völgyi Piroska ezzel szemben olyan harmincas lehetett. Ha valaki találkozott vele és megnézte, egy véleménye lehetett csak, érett asszonyság, kicsattanó erővel. Mind a ketten férjnél voltak és a házasságukra nem lehetett rossz szót mondani.
Elmondhatja: szegény, mint a…
Az embert azért különleges fából faragták. Érzelmei és reagálásai is különbözőek. Már abban is különböznek, ki szegény, ki gazdag, vagy éppen tehetősebb, Az észjárásuk is ebben a kerékvágásban – ketyeg!
Emberélményeim – 9.
Erdélyi, Nagyváradon élő magyar költőnő, ez is mesébe illő történet, megírtam őt és halálával bekövetkezett veszteséget, ott van kedves halottjaim között már örökre. Viszonyunkat a Várad című folyóiratban megjelent írásom híven tükrözi. Jaj, Annamari!
A valóság határán
Elmerült a habokkal teli kádba. A tej és a méz édes illata betöltötte az egész fürdőszobát. Sosem tudott spórolni az illúzióval, azt képzelte, ő Kleopátra, aki belép a medencébe, hogy a világ legszebb nőjévé váljon. A körmei, a fekete haja, és majd az a törékeny, sérülékeny pillanat, amikor parfümöt szór oda, ahová a férfi csókját kívánja.
Tűzhalál
Kovács Kázmér sosem akart galambokkal foglalkozni. Talán még nem is szerette ezeket a szelíd jószágokat. Parki sétája során mindig szemtelenül leszálltak eléje, ha padra ült, mintha eledelt követelnének. Kitartóan sétáltak előtte, a bátrabbak még a cipő fűzőjét is felcsípték, valami finom ételnek vélve azt.
Mi, felsőrendűek
Egy hegyi tanyán, télvíz idején a gazdának meghalt a felesége. Mivel nagy volt a hó, nem tudta leszállítani a faluba, hogy ott temesse el. Így tavaszig a csonttá fagyott holttest az istálló előtt rostokolt – olvastam valahol. Amikor este a gazda kiment az állataihoz, lámpását “felesége” nyitott állkapcsai közé szokta akasztani.
Tálcán kínálta az élet
A történet, amit most elmesélek, olyan régen esett meg, hogy aki nekem elmesélte, már nem él, és valószínűleg azok sem, akikkel megtörtént. Talán olyanok se nagyon akadnak, akik emlékeznek rá.
A hetvenes évek derekán jártunk
Emberélményeim – 8.
Simándi Ágnes Kanadában élő magyar költőnővel 1996-ban találkoztam egy kötetbemutatón. Nemcsak versei, különös orgánuma keltették fel az érdeklődésem, hanem az ember. A bemutató után beszélgettünk, és olyan jól fonódott a beszéd fonala, hogy bűn lett volna akkor, ott elvágni azt, így felajánlottam, hogy jöjjön el hozzám a fiával együtt, és még aznap este és nálam folytathatjuk az ismerkedést.
Kilincs
A kicsi asszony serényen tett-vett a pöttöm szobácskában. Mellén megfeszült a blúz, arca majd kicsattant az egészségtől.
– Jól fekszel, papácska? Ne hozzak bort, pálinkát?
Az öregember ráhagyta. Amióta összeköltöztek, mindenki vele bajlódik.
Emberélményeim – 7.
Attilával is meseszerű a kapcsolatom, vele 1968-ban Szombathelyen találkoztam, felvételi vizsgám során, ugyanis ide jelentkeztem népművelő-könyvtár szakra. Akkoriban még a felvételi vizsgák előtt vagy után a végzős diákok beszélgettek a jelentkezőkkel, mellém két fiatal jóképű fiatal költőt osztottak be, Botár Attilát és Szokoly Tamást, akiknek a verseit már publikálták országos lapokban is.
