Szépirodalom – próza | Hetedhéthatár
Archívum

Szépirodalom – próza

Írások a rovatban: 2427

„Reflections of My Life” – Életem visszfényei

Felejthetetlen este volt. Éppen akkor építették a Felszabadulási Emlékművet (csupa nagybetűvel). Harmadikos gimnazisták voltunk. Tél volt. Szánkóztunk a dicsőséget hirdetni óhajtó emlékmű-dombon, cikáztunk a földből kiálló neonlámpák között, és egyszer csak felhangzott…

Vadászgörény és egyéb állatfajták

Mondjon ki mit akar, ez a (már régecske) divatba jött vírusjárás azért mozdított valamit a világon. Hogy jobbra, vagy túlra az még elválik, de szemmel láthatóan sokat változott a halandó emberiség. Vagy legalábbis annak esendőbb része.

Bölcseleti-misztikus próza – 28.

Hiúság – Hamar megszerettem a hegyvidéket, az erdőrengeteget, és hamar otthonommá lett a hegyoldalon, egy kis tisztás közepén álló erdészház. Könnyen megélek abból, amit a természet nyújt; sose térek vissza a vadászatból zsákmány nélkül, és tucatnyi hal akad a horgomra pár óra alatt.

A vadász és a felesége (dialógus)

Férfi: – Jaj lelőttem Hófehérkét! Jaj, megöltem őt..!
Nő: – Ne óbégass te őrült! Nem kell megtudni mindenkinek!

A festmény

Piroska egyedül ült a szobában. Kávét ivott és kibámult az ablakon. Szegeden a Tisza távoli részét látta, ahogy a folyó elhagyja a várost. Így a fotelben ülve, csak a folyó Újszegedi, túlsó partja vonzotta tekintetet, amelyet magas fák szegélyezték. Kezdődő őszi idő volt, a nap eléggé fáradtan sütött. Péter már négy napja elment, azt mondta pár nap, lebonyolítja az üzletet és jön.

Az ok

Nekem is jó volt, hogy kimehettem kis kutyázni, kirántott a depressziómból. Azt gondoltam, hogy ez a pici állat mindannyiunkon segíthet. De van, amin már nem lehet segíteni. Az ostobaságon és a vak gyűlöleten nem lehet segíteni. Ha valóban elhiszed anyádnak, hogy feljelentettelek benneteket.

Nyugodj meg, bogaram! (Turai Kamil méltatásával)

Egy esős vasárnapi délelőtt kék dzsekis, maszkos férfi csengetett be dr. Indig Igor kapuján. – Ki az? – sietett a videó-kaputelefonhoz az egyetemi oktató, aki éppen újságot olvasott, és ilyenkor nagyon nem szerette, ha zavarják. – Az édesapád. – Kicsoda? – állt meg benne egy pillanatra a lélegzet.

Mesék a Rozsdás Szélkakasból – Lantos

A Rozsdás Szélkakas egy útszéli fogadó volt. Két fenyőfa között állt nem messze a királyi kastélytól. Az ablakaiból éppen rá lehetett látni a karcsú tornyokra. A fogadóst csak Lantosnak hívták, mert senki se tudta az igazi nevét, annak ellenére se, hogy egész nap be nem állt a szája.

Bölcseleti-misztikus próza – 27.

Az író negyvenes éveinek elején járt, amikor befejezte első könyvét, melyen csaknem egy évtizeden át dolgozott. Könnyen talált hozzá kiadót, mivel ő maga állta a kiadás költségeit, tehetős lévén. Arra számított – nem alaptalanul –, hogy a könyv feltűnést fog kelteni.

Tévéhallgatás és társai

Azt már jó pár évvel ezelőtt közzétettem, hogy tévéfüggő vagyok. Na, nem annyira, hogy pár nap kihagyás esetleg tűnetekkel járna. Csak a megszokás miatt.

A megélt változás

Négy nap telt el. Nehezen indult el a fővárosból. Olyan volt, mint egy gránit oszlop. Nem lehetett kimozdítani. A város volt a minden, ott született. Most mégis ide ebbe a faluba költözött. Nem egyedül. A feleségével. Itt lakást kaptak, kétszobásat. Nem az övék volt, szolgálati.

Éhség könyvre és tortára

(Húgomnak szeretettel) 13 óra 45 perc. Időjárás és vízórajelentést olvasunk fel. Kontinensünk időjárását két nagy kiterjedésű légköri képződmény határozza meg – harsogta a Petőfi rádió a nyári szünet utolsó napjaiban a panellakás konyhájában kuksoló gyerekeknek.

Araukária

– Jó napot kívánok! Zombor Pál igazgató urat keresem.
– Zombor Pál, jó napot kívánok.
– Bocsásson meg, amiért zavarom. A nevem Porkoláb Mária.
– Porkoláb Mária? Porkoláb… és… Mária? De… Nem…?

Bölcseleti-misztikus próza – 26.

A szénégető – Alig hajnalán ifjúkoromnak csak mosolygok első verseskötetem sikerén, becsvágyamra gondolva: megírni a tökéletes verset, mely magában foglalja a világirodalom összes megírt és még megírásra váró versét – ami következésképp a költészet végét jelenti.

Száz gombóc

Hol volt, hol nem volt, az üveghegyen innen, de a nagy bevásárlóközponton túl, élt a hatszögletű ország királya, a jó étvágyú Boldog Bódog. Kedvenc csemegéje a szilvás gombóc volt. Ebből minden héten főztek legalább egyszer, egy nagy kondérral. Ilyenkor a király jól megtömte a gyomrát és ebéd után kiült a palota erkélyére és ott gondolkodott.



Archívum

Hirdetés