Ahogy ott állt a kamra sarkában, feltekerve és a falhoz támasztva, eszébe se jutott, hogy valaha is lehet belőle más, mint papírtekercs. Nem is tudta, hogy egy papírtekercs számára másfajta élet is elképzelhető, mint felgöngyölve vagy kettőbe hajtva lenni, és hogy máshol is lehet élni, mint a félhomályos kamra szögletében.
Tavaszi reggel volt, amikor a gyerekek nagy zajjal belökték a kamra ajtaját. Beáradt velük a napfény és a tavasz illata.
– Ez jó lesz a sárkány kötelének! – kiáltotta a borzas hajú fiú, és lekapott a polcról egy gombolyag fonalat.
– Erre fogjuk kifeszíteni! – szólt a babos kendős kislány, és felnyalábolt egy köteg lécet a hordó mellől.
– És ez lesz a teste! – rikkantotta a vörös képű legényke, és feje fölött meglengette a papírtekercset.
Lázasan munkához láttak. A borzas hajú fiú enyvvel összeragasztotta a vékony léceket, ügyesen hosszába és keresztbe, hogy erősen tartson a szerkezet, a vörös képű pedig a fonalat szálakra bontotta, a négy szálat a keret négy sarkára hurkolta. Aztán együtt kiszabták a papírt, ráragasztották a keretre, a kislány pedig testet és arcot rajzolt a sárkánynak. Ferde szemet, sűrű szemöldököt, vörös arcot és ijesztő, torzonborz szakállat. Meg karmokat, a fejére égnek meredő üstököt. Félelmetes és gonosz képű volt a sárkány.
– Gonosz jószág, hű, de magasra fogsz repülni! – nevetett a borzas hajú, és a feje fölé emelte a sárkányt.
– Majd onnan vicsoroghat az egész falura! – szólt a vörös képű és nyelvet öltött a sárkányra.
– A farkát se felejtsük el! – kiáltott a babos kendős kislány és a léckeret hegyes végére piros-kék papírforgót ragasztott. A gyerekek nagy hangosan megindultak a mező felé.
A sárkány gondolkodni kezdett: – De miért nem festettek engem galambnak vagy tündérnek? Esetleg sirálynak? Miért lettem gonosz sárkány? Jobb nekik, ha gonosz vagyok, és rájuk vicsorgok a felhők közül? Jól van, akkor gonosz leszek, gonosz sárkány! De hogyan lehetek gonosz hozzájuk? – hökkent meg a sárkány. A gyerekek kiértek a rét szélére, átláboltak a keskeny patakon és a széljárást figyelték.
– Megvan! Ha nem repülök! Igen, akkor leszek gonosz. Ha itt a földön a szemükbe nevetek és nem repülök föl. Pukkadjanak meg, ha sárkányt festettek belőlem! – a papírsárkány megfeszítette magát és recsegni kezdett a vékony keret. Bal kezéről leoldódott a zsineg és a fejénél kettévált a léc. Érezte, hogy a karjai alatt enged a ragasztó, és papírján keresztülfúj a szél.
A gyerekek a levegőbe emelték a sárkányt és futni kezdtek vele. Felrántották a bokrok fölé, a szél belekapott és végighasadt a vörösre festett arc. Egy galagonya alaposan megtépázta a farkát. A sárkány nagyon sajnálta magát, de csak vigyorgott gonoszul. A gyerekek vizsgálgatták.
– Elhasadt ez a vékony léc! – sajnálkozott a borzas hajú.
– Két zsinegje is megereszkedett! – panaszolta a vörös képű.
– Az a csúf képe meg itt felül beszakadt! – sóhajtotta a babos kendős kislány.
Egypárszor még megpróbálkoztak a sárkány fölrepítésével, de az csak vigyorgott rájuk és váratlanul a nyakuk közé zuhant. A tarka farkát már el is hagyta valahol.
A gyerekek ráuntak a szakadt papírsárkányra, bedobták a kamra sarkába és otthagyták. A sárkány csak vigyorgott és nagy elégtétellel gondolt rá, hogy elrontotta a gyerekek játékát. Aztán eszébe jutott, hogy milyen szívesen repült volna, ha másmilyen arcot kap. Vagy más nevet. Sárkány helyett sólyom, vagy hasonló!
A kamraajtó nyitva maradt. A sárkány a hideg, hajnali széltől megborzongott és dideregni kezdett. Az enyv megdermedt a lécek eresztékein és a papír szélén. A pajkos szél belekapott és kigörgette a sárkányt a kamrából. Kifeszült, ráterült a szélre és lassan a magasba emelkedett. A zsinór ott himbálózott alatta. A kamrát, a házat egészen kicsinek látta a magasból, de még a faluszéli erdőt is. Lent megpillantotta a gyerekeket. Ámulva néztek fölfelé.
– Hiszen ez a mi sárkányunk! – mondták egymásnak. – De hogyan repült oda fel? Hiszen tegnap szakadt volt, és keresztülfújt rajta a szél.
– És lám, ilyen messziről még az a csúf képe sem látszik! – csodálkozott a kislány. – Csak az, hogy szép tarka. Akár egy pillangó!
A sárkány nem hallotta, amit a gyerekek beszéltek. De megsejtette a gondolataikat és lemosolygott rájuk. Nem vigyorgott, mint egy sárkány, hanem mosolygott és libegett, mint egy pillangó.
És repült, repült egyre magasabbra és messzebbre. De most már örömmel és megnyugodva. És közben mondogatta magában:
– Csak repülök egy kicsit. Aztán úgyis visszaszállok. Végül is én pillangó vagyok. Nagy papírpillangó!
Hozzászólások