Bocz Gyula szobrászművész művészetéről valló csekély és szűkszavú megnyilatkozásainak vezérmotívuma egy hosszú történetű kulturális toposz: az anyagban benne rejtőző szobor, melyet – lefaragva az elrejtő burkolat feleslegét – a szobrász munkája szabadít ki. Arisztotelész Metafizikájában ez még filozófiai hasonlat, melyben az anyag potenciája a forma felé törekszik: „Lehetőség szerint való létre gondolunk, ha azt mondjuk, hogy a fában benne van Hermes szobra…” Origenésznél a lélekben rejtőző isten képének példázata: „Ha egy művész szobrot készít, például fából vagy kőből, akkor nem a képet viszi bele a fába, hanem lefaragja a forgácsokat, amelyek elrejtették és eltakarták a képet”.