Lukáts János, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Lukáts János

Lukáts János írásai: 50
Lukáts János

Áldott bozótos

A móló bejáratától nyílegyenes sétány vezetett a Víg matróz vendéglőig. Két oldalt nyárfák, középen díszburkolat, helyenként egy-egy pad tűnődött. Króni tétovázva állt meg a sétány közepén, előbb jobbra fordult, aztán bal felé tekintgetett, mint aki keres valamit. Az öblöt kereste.

A lovag és a ló

A párok már a polkához sorakoztak. A fedetlen női vállakról parfümillat gomolygott fel, és árasztotta el a báltermet. A lovag magához intette az öreg, ácsorgó inast. Harminc év alatt ki tudja, hány pohár pezsgőt nyújtott át némán az öreg kar a lovagi ujjaknak.

Vakarcs

Esős volt a tavasz – mesélik. Fagy riogatta, hó simogatta a fákat. A köd meg a pára a barlang szájáig merészkedett, a színek szürkébe mosódtak, a hangok elhalkultak. Ha a hideg mégis közénk tolakodott, megjelent a gondozó, és nagy csörömpöléssel becsapta a barlang vasajtaját.

Botlaki úr

Botlaki úr a Körtér környékén lakott. Mindig így mondta, ha a lakóhelye felől érdeklődtek. Ezzel érzékeltetni akarta, hogy hiszen ő a központban lakik, az élet sűrűjében, ahol mindent lát és hall. De „a Körtér környéke” azt is jelentette, hogy Buda hegyekre és a Dunára néző vidékén honos.

Don Quijote Somogypagonyon

A faluban hetet harangoztak, amikor megnyitotta háza ajtaját. Csend köszöntötte, esti árnyékok és porszag. A pornak szomorú illata van. Itt nem járt senki tavaly óta – Don Quijote körülnézett, az ajtót szélesre tárta és a kertbe indult. A fűzfa alatt megállt: – Megjöttem, öreg!

Kóró szamár királysága

Hirtelen támadt a vihar. Sűrű eső verte a rétet, a jószág tanácstalanul állt, szorosan egymáshoz bújva, hogy legalább az oldalát ne érje eső. Egy hatalmas mennydörgés aztán szétriasztotta a nyájat, és a bárány-birka mind szaladni kezdett hazafelé.

Potomság

P. S. honvédőrnagy, magyar költő emlékének – Augusztus 2-án írom ezeket a sorokat, közel százhetvenkettő évvel ezelőtt te már két napja halott voltál. Ott feküdtél talán valahol a kút környékén, talán a hídnál (ott láttak utoljára a menekülők, te álldogáltál, aztán futásnak eredtél).

A kert

Ádám napkelte óta dolgozott, csatornát ásott a sivatagban. Estére a csatornából kiszáradt a víz, Ádám hazaindult. Asszonya a szőlőlugasban fogadta, mellén éppen elaludt a gyermek, ezért halkan súgta Ádámnak: – Kerestek. – Ki? – kérdezte Ádám kíváncsi szeme. – Hát ő!

A trójai Szálkás

Képzelhetitek, milyen büszkék voltunk, hogy minket választottak! A kívül rekedtek szörnyen irigykedtek, amiért mi kerültünk be a Szálkásba. Másztunk is fel aztán nagy hetykén, a létrán át a ló hasába, visszaintegettünk a hátramaradóknak, a dárdáinkat ráztuk.

A császár vadászni ment…

Megdördült az ég Aquincum felett, szennyes ár rohant le a domboldalon, az emberek riadtan menekültek fedél alá, a lovak nyihogva emelgették patájukat. A Danubius fatörzseket, csónakroncsokat és két túlparti őrszem holttestét görgette. Az amfiteátrumban a játékok félbeszakadtak.

Hajnali vaskakasok

– Emeld el innen a fejed! Vidd odébb azt a lobonc hajadat! Hé, mi az én fülem, hogy te vakargasd! – Jól van, na, a magamét nem találom! – ezek és hasonló mondatok, inkább dünnyögés formán és laza következetlenséggel szakadtak ki a két szunyókáló hol egyikéből, hol másikából.

Emberi szikra

– Ez az a ház… – egyetértően bólintanak, és elindulnak a zöldre festett ajtó felé. Viola szobrot lát a kertben. A szobor feje félrebillen, két kezét keresztbe teszi a melle előtt. Embermagas a szobor, a szemébe lehet nézni. Az egyik szemébe, egy szeme van. Elakad a szavuk… – Ilyen volt?

Az érmindszenti gesztenyefa

Nagykárolyból már kifelé jöttünk, amikor Króni megkérdezte: – És merre van Érmindszent? – A járókelők a fejüket csóválták: – Olyan itt nincs. Viola okosabban kérdezett: – Ahol Ady Endre… – Vagy úgy, Ady Endre, az van! – Mutatták, erre meg arra: – Negyedóra kocsival.

Tornyok, tetők, tópartok

Évek óta nem jártam Lengyelországban, Violával együtt pedig még sohasem. Pedig Lengyelország ritka élmény azok számára, akik a szép tájakat és a különös fordulatokat kedvelik. És a nyelv értése nélkül is szívhez szóló beszédet. Május elsején hajnalban indult elegáns buszunk a Móricz Gimnázium elől.

Araukária

– Jó napot kívánok! Zombor Pál igazgató urat keresem.
– Zombor Pál, jó napot kívánok.
– Bocsásson meg, amiért zavarom. A nevem Porkoláb Mária.
– Porkoláb Mária? Porkoláb… és… Mária? De… Nem…?



Archívum

Hirdetés