Lukáts János | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Lukáts János

Lukáts János írásai: 26
Lukáts János

A petrezselymes kertecske

A hajnalpír őnáluk a kávéskanál csilingelésére köszönt be. Lőrinc már korábban felneszel, fövésre biztatja a kávémasinát, cukrot, kakaót és kekszet mellékel az ébresztő csészéhez. Aztán kifortyog a kávé engedelmesen, Lőrinc pedig kezében az ezüsttálcával, megáll a szobaajtóban.

Vén bolond kertet csinál

A ház mögött a telek – akár a börtönudvar. Magas téglakerítés, omló vakolat, cementdarabok a földbe taposva. Nyomorult fűcsomó kettő-három, ha át bírt vergődni a törmeléken. Az öreg ott állt az udvar bejáratánál, a kezében vödörrel. A földszinti lakás ablakában a házmester.

A Hófehérke-dosszié

Mélyen tisztelt Bányatanácsos Úr, Nagyrabecsült Kolléga! Bár az évtizedek pora alaposan belepte emlékezetem zegzugos polcait, máig nem feledhetem ama kínosan fonák esetet, amely bányászkolóniánk szorgos mindennapjait oly sajnálatos módon feldúlta.

Rabszolgalázadás Szabadiban

– Egy csokládét aggyá’ meg egy valiniát! – szűrte a szót botlós nyelvű. Katalin kimérte. – Nekem egy mogyisat meg egyet abból… – mutogatott mutogatós. Nyalhatta. – Van olyan fahajas, mint a múltkor? – volt, kapott. Katalin arca rezzenetlen maradt. Reggel óta ötven gombócot mért ki.

Holnap előtt…

Napok óta köd ülte meg a völgyet, a köd magába ölelte a neszeket, az illatokat. A füveken és a bokrokon páracseppek csillogtak. Az eget nem látta már egy ideje, felhők szürkültek a világ fölött, a hideg éjszakákon néha előfénylett egy-egy csillag. B. alig mozdult el a félhomályos tisztásról.

Szigorú őrizet

– A hatalom, fiúk, a hatalom! Hatalom – mindenek fölött! És mindenek helyett! – vigyorgott a kőfaragó, és nagyot húzott a láncon. Csörgött a lánc, csikorgott a csiga, talán egy hüvelyknyit moccant fölfelé az irtózatos kőtömb. A kőfaragó kezén két ujj maradt csupán.

Hargita élni akar…

Erdélybe látogatni – hazajárás, világlátás, utazási ajándék. A „mintha otthon volnánk” és a „valami kuriózum” különös vegyülése. Valószínűleg mindenki érez ebből valamit, ha végig nem is gondolja, ha ki nem is mondja. Erdély – Erdély, Székelyföld pedig még Erdélyen belül is valami más.

A porcelánüzlet és ügyfelei

porcelánüzlet ott állt a városka főterén, kirakata, mint hatalmas szem csodálta a város vidám és nyüzsgő életét. Az üzlet tele volt fehér tányérokkal és vázákkal, de kecses szobrok és elmélázó lámpatestek is mutogatták magukat az üveg mögött.

A bárka és a romboló

Az Özönvíz tizenhetedik napján kitépett fák és hatalmas tüskebokrok sodródtak a bárka útjába. Noé egy hosszú csáklyával igyekezett visszataszigálni őket az áramlásba. De jött helyettük másik fa és másik bokor. A szemerkélő ködben alig egy kötélhossznyira lehetett ellátni.

„… és a távol ködbe vész”

Szeptember elején mindig valami ideges nyugtalanság lett úrrá rajta, mint a diákokon, mint a költöző madarakon, mint az agglegényeken. Amit egész évben elmulasztott… Nem, nem most akarta behozni a behozhatatlant, de most kezdte mardosni a félelem, hogy lemarad valamiről.

Szeptember újra lát

Aki sötétben él, előbb-utóbb sötét lesz a világa. A látók világa kifordul a kezei közül. Ők maguk nem voltak ugyan vakok, csak éppen nem láttak már. Mindössze árnyakat láttak, amelyek a világosságból a sok fénytörés után megmaradtak. Platonov elrabolta és bezárta őket a barlangba.

Kakukkok órája

Hogy a madarak megharagudtak a kakukkra, nem is csoda! Feltúrta a fészkeiket, kidobálta tojásaikat. Ezért aztán összefogtak, elkergették az erdőből a kakukkot, valamennyit. Szálltak a kakukkok, ki erre, ki arra, szerencsét próbáltak a világban. Kotnyél, ez a jó szimatú, éles eszű és főként roppant szemtelen kakukksüvölvény más messziről kinézte magának az öreg órásmester házát.

„A magányos úszkáló álmodozásai”

Nem vagyok a bajnokok fajtájából való! Nem igyekszem a történeteket úgy alakítani, hogy mindig magamat tüntessem fel győztesnek. Ezen a legutóbbi megmérettetésen az 5247. helyet sikerült kivívnom, és ez határozott örömmel és megelégedéssel töltött el. Még hogy magányos…! Tízezer másik úszik és csapkod, prüszköl és fröcsköl, előz meg és marad le körülöttem!

Emberfa

Az ember soha nem tudja, mikor lépi át a valóság határát. Látszólag két lábbal áll a földön, pedig már régen az illúziók világában szárnyal. Nem, nem is ő tévedt valami gyanús ingoványba, a valóság lopta ki magát a talpa alól. Az a fiú is úgy jött, mintha egy lett volna a százból. – A barátod küldött! – mondta.

Francesco és Lupicino

– Hófelhők gyülekeznek a Trabaria-hágó fölött, a héten már két úton járó megfagyott arrafelé. – Karolja át az Úr a lelküket! Akkor én most innen nem mehetek tovább!
– Egy harmadikat meg itt, a szomszéd tanyán széttépett a farkas. Lejönnek az éhes dögök a hegyekből. – Örök béke fényeskedjék neki! Ki se tehetem akkor innen a lábamat!



Archívum

Hirdetés