Nyolcvan év távlatából nehéz, szinte lehetetlen ítéletet mondani Kosztolányi első regényéről. Nehéz, mert már nem működnek a megíráskor lehetséges személyes motívumok, és nehéz, mert már nem működnek az 1950–1980-as években a műnek tulajdonított ideológiai motívumok.
1658-ban, a medgyesi fejedelmi gyűlésre készülőben mondta állítólag ezt az őszintén hitvány mondatot a rossz emlékű II. Rákóczi György – természetesen Erdélyre vonatkoztatva. Rövid életű, törékeny regnálás volt az ő fejedelemsége, országa, népe kétszer is elcsapta a hatalomból, ő kétszer is visszaszerezte trónusát.
Babits Mihály: A gólyakalifa
Babits tanár úr alaposan föladta a leckét kortársainak és az utókornak. Megjelenése óta (1912) A gólyakalifa mintegy húsz kiadást ért meg, a kortársaknak és az utókornak volt tehát módja értelmezni és megoldani Babits regényét (rejtélyét).
Ulwingék valahonnan a Duna forrásvidékéről érkeztek, de ki tudja már, hogy pontosan honnan. Egy nemzedéknyi időt Pressburgban töltöttek, majd a család éppen soros fiatal tagjai tovább vándoroltak a nagy folyó mentén, és az 1830-as években megállapodtak a magyar „fővárosok” tájékán.
A makacsul továbbélő irodalmi köztudat „a magyar impresszionista regényként” tartja számon Kaffka főművét. A baj nem az, hogy impresszionizmust fog rá (mert hiszen az!), hanem hogy csak ezt tudja róla. A Színek és évek a legjobb magyar családregények és életrajzi regények egyike.
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül – Évtizedenként újraolvasom Eötvös Károly útirajzát, mindannyiszor nagy élvezettel és kutatva, vajon mi a titka ennek az élvezetnek. Persze, tudom: az olvasó életkorának változása, a mind újabb személyes Balaton-élmények belejátszó hatása, az eltűnt helyszínek (pl. az akarattyai szilfa) felidézése.
A tavasz azért olyan szép, mert mintha mindig fürdene az ember, fürdik a napsugárban, a színekben, az illatokban és a hangokban. És még ki sem száll az egyik özönéből, máris ömlik rá a másik. Így ömlött a napfény arra a rétre is, ahol Pitypang hajladozott.
Kemény tél volt. Heteken át sűrűn hullott a hó, fehér takaró borította a réteket, a fák ágait, elfedte a barlangok száját és a fák üregeit. Az erdei állatok nehezen találtak élelmet, a bátrabbak bemerészkedtek a faluba.
– Bizony, csúf dolog az öregség! Az ember nem tud megfogni egy csellengő mezei egeret, nem képes a hátán elcipelni egy almát, még talán egy dióból sem bírja kirágcsálni a belét! – így dohogott magában Sörte.
A madarak az erdőszélen dalolnak a legszebben. Örülnek a rét napsugarának és örülnek az erdő félhomályának. Kiállnak az erdőszéli fák tetejére, és teli torokból köszöntik a világot. Azon a tavaszon különösen szépen szóltak.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2024 | WordPress Theme by MH Themes
