Lukáts János, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Lukáts János

Lukáts János írásai: 82
Lukáts János

A túlsó partról

– Papa, nekem még jár egy bangi dzsamping!
– Kaptál már tegnap!
– Az tegnap volt, máma meg máma van!
– Rendben, itt a tízes, de húzd ki magad, tudod, tizenhat évesnek kell kinézned!

Velence nem süllyed el…

Örömujjongással futottak ki a csomagmegőrzőből, és egymás kezét fogva betáncoltak a pályaudvar várócsarnokába. A hangosanbeszélő ékes olaszsággal harsogta információit, a szövegeket vidám zene szakította meg. Kora reggel volt Velencében, néhány perccel múlt hét óra.

A Szent Mihály domb kálváriája

  A Balaton észak-nyugati szöglete mintha valamelyik régen volt évszázadnak nyújtana menedéket. A part és a víz között széles és áthatolhatatlan falat alkot a nádas, igazi élőfalat, a locsogó víz és a csárogó-pittyegő vízimadarak világa ez. És a csöndé – a tó loccsanása, a madarak cserregése, mindez a csönd alkotóeleme.

Áldott kenyér, nyíló rózsa

Szent Erzsébet zsoltár
Szív szól belőled, szeretet,
betölt földet, betölt eget.
A szeretet csodás madár,
válladra száll, szívedre száll.
A szeretet csodás virág,

Óbudai emberpróba

A Terézvárosban éltünk, a Duna pesti oldalán, a Belváros közelében. Az emeletes házak sorát forgalmas és zajos utcák szegdelték. Óbuda olyan távol volt tőlünk, akár a csillagos ég. Vagy még annál is távolabb, a csillagos égre esténként fölnéz az ember, Óbuda neve, mint elsüllyedt Atlantisz élt a család tudatában.

Testvérünk, Julianus / Kodolányi János: Julianus barát

A XX. századi magyar irodalom magánolvasatban
Táj, nyelv és lélek egybefonódásának regénye? A legtörténelmietlenebb magyar történelmi regény? Fejlődésregény, amelyben a fejlődés célja inkább a lélek megerősítése, mintsem az értelem megvilágítása?

Édenkert az ingoványon / Fekete István: Tüskevár

A XX. századi magyar irodalom magánolvasatban
Ha egyszer valaki számba venné, hogy hány magyar regény- vagy prózarészlet játszódik mocsárban, nádasban, ingoványon – meghökkentően nagyszámú gyűjteményt kapnánk.

Öt perc múlva száz év

Molyirtót kerestem, nagyon elszemtelenedtek az idén! Kotorásztam a festett, szép faládában, amelyikben még sose találtam meg semmit. Most a molyirtót nem, pedig éreztem a szagát, azt a szúrós, orrfacsaró bűzét. Beleszimatoltam a festett, szép faládába.

Rókacsapda

A szilvafáról fűrészeltem le az elszáradt gallyakat, egy kis ápolás mindenkire ráfér. Törik és döf a szilvaág, ki hitte volna róla. Morgolódtam vele valamelyest, aztán a fa tövénél halomba raktam a széjjelhullott gallyakat. A két nagy ág villájában vettem észre valamit, úgy szemmagasságban.

Vásárba ment a hold

Fürgén futott medrében a folyó, mintha kergetné saját magát. A partnál azért mindig megállt, tükröt tartott a fűzfáknak, amelyek lábujjhegyre álltak, és a tükör fölé hajoltak. A vízből felugrott egy-egy apró hal, széjjeltörte a tükröt, de a fűzfák csak bámultak, és bólogattak tovább.

Vadlibácska

Lőrinc nagyon szerette ezt a kisvárost, ahogy csak kisvárosokat lehet szeretni. Szerette a vasútállomásról a városközpontba vezető fasort, a főtér szökőkútját, a malomtavat a tündérrózsákkal és a kövérre hízott aranyhalakkal. Szerette a Királylány szobrát, aki csibészesen ül az utcakorláton.

Szegény Róza néni…

Azt se tudtam, hogy Róza néni a világon van. Hogy egyáltalán létezik. Egy tavaszi reggelen – jó korán volt – csöngettek az ajtón, hosszan, hogy a háziak biztosan meghallják. Így csak süket csönget, gondoltam, és mentem ajtót nyitni. – Ki jöhet ilyenkor? – morgolódott apám.

Műremek

Ronda egy história volt. Ronda, mert érthetetlen. Logikátlan. Ha meg mégis volt logika benne, akkor pedig egyenesen félelmetes. Hogy mik történnek manapság! Már az első nap is furcsán indult. Marci megérkezett – és mégsem érkezett meg.

A hirdetés

A nénike aprókat lépegetett a járdán. Amint az útkereszteződéshez ért, mindkét irányba óvatosan körülnézett. Mire ismét a lámpára emelte szemét, az már pirosat mutatott. A néni lassan érkezett el az átjáróig és nehezére esett, hogy állva maradjon a járdaszegélynél.

A szalamandrák

Noé ideje óta nem volt akkora vízözön. Gőzölögtek a földek, és füstölögtek a hegyek. Az erdő nagy csöndességben állt és egyre zöldebb lett. Egyre tisztább. Mi, városiak, szólni alig mertünk, amikor hallottuk, milyen néma az erdő, és amikor láttuk, milyen tiszta a világ.



Archívum

Hozzászólások

DISQUS