Lukáts János írásai

„Ám, ha végül mindenkinek sikerült úgy forgatnia az elméjét s a szavát, hogy amit igaznak állít, annak az ellenkezője se lehessen igaz, sohasem fog kiderülni, mikor, hol, mi a való. Ha ez soká így tart, erkölcsük, gondolkodásuk a barbáréhoz lesz hasonlatos. Vagy az övé a mienkhez. Meglehet, a kettő már rég ugyanaz”.

Néhány körülmény, amely nem fontos, de eligazít az íróról, a korról. A Vidravas Galgóczi Erzsébet utolsó regénye, 1984-ben jelent meg. Az írónő ekkor – 1981 és 1985 között – parlamenti képviselő. Mielőtt a kor viszonyaiban járatlan, ifjú olvasó megkérdezné, hogy melyik párt képviselőjeként került be Galgóczi Erzsébet a magyar országgyűlésbe.

Az Epepe a XX. század legtalányosabb magyar regényeinek egyike. Ez a talány sokrétű, a talány-hagyma egyes rétegeit mintha máig sem akarta volna az irodalmi-olvasói közakarat lefejteni-megemészteni. Az ős-talány (a meg nem értés, a megértés eszközeinek hiánya) pedig a betonvas szívósságával vonul végig, és szorítja abroncsába a regény világát.

Minden regényen csak azt lehet számon kérni, amit leír. Legföljebb azt, amit le akar írni. Mást nem. A többit csak sajnálni lehet, ami kimaradt belőle, vagy elfelejteni, ami fölösleg benne. Bálint Tibor regényének a legkorábbi politika- és családtörténeti utalása a nagy európai spanyolnátha-járvány, amelynek nagyságáról és európaiságáról ugyan nem értesülünk.

Mi másból is állhatna egy erdélyi történet, amely a havasok, a rengetegek és a vizek világát veszi szemügyre, mint meséből és balladából. Nem kell félni a mesétől, sem a balladától, ugyanabból az ősi és titokzatos talajból nőttek ki, amelyikből a havasok népe, ugyanabból a kegyetlen és tündéri valóságból, csak éppen a szövésük, a logikájuk más.

a egyszer valaki számba venné, hogy hány magyar regény- vagy prózarészlet játszódik mocsárban, nádasban, ingoványon – meghökkentően nagyszámú gyűjteményt kapnánk. Arany Toldijától kezdve, Jókai: Névtelen vár, Mire megvénülünk, Mikszáth: Két koldusdiák, Móra Ferenc: Rab ember fiai című regényein keresztül…

Alighanem Krúdy Gyula az a próbakő, amely egy évszázada nagy biztonsággal osztja két táborra a magyar olvasókat: Krúdy-hívőkre… és a többiekre. Ne minősítsük egyik tábort sem, se rajongásukat, se kritikájukat ne tűzzük a homlokukra. Töredelmesen megvallom, nem tartozom a Krúdy-hívők táborába.

„Vajda Sándor miniszterelnök úr három erdélyi írónak elsőosztályú vasúti szabadjegyet adatott, egész esztendőre szólót. Így mutatta ki tiszteletét az erdélyi magyar irodalom iránt.” Ezzel az örömteli mondattal indul Tamási Áron könyve, öröm az írónak, aki utazhat, öröm a kortárs román miniszterelnöknek (Alexandru Vaida).