Lukáts János, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Lukáts János

Lukáts János írásai: 42
Lukáts János

A trójai Szálkás

Képzelhetitek, milyen büszkék voltunk, hogy minket választottak! A kívül rekedtek szörnyen irigykedtek, amiért mi kerültünk be a Szálkásba. Másztunk is fel aztán nagy hetykén, a létrán át a ló hasába, visszaintegettünk a hátramaradóknak, a dárdáinkat ráztuk.

A császár vadászni ment…

Megdördült az ég Aquincum felett, szennyes ár rohant le a domboldalon, az emberek riadtan menekültek fedél alá, a lovak nyihogva emelgették patájukat. A Danubius fatörzseket, csónakroncsokat és két túlparti őrszem holttestét görgette. Az amfiteátrumban a játékok félbeszakadtak.

Hajnali vaskakasok

– Emeld el innen a fejed! Vidd odébb azt a lobonc hajadat! Hé, mi az én fülem, hogy te vakargasd! – Jól van, na, a magamét nem találom! – ezek és hasonló mondatok, inkább dünnyögés formán és laza következetlenséggel szakadtak ki a két szunyókáló hol egyikéből, hol másikából.

Emberi szikra

– Ez az a ház… – egyetértően bólintanak, és elindulnak a zöldre festett ajtó felé. Viola szobrot lát a kertben. A szobor feje félrebillen, két kezét keresztbe teszi a melle előtt. Embermagas a szobor, a szemébe lehet nézni. Az egyik szemébe, egy szeme van. Elakad a szavuk… – Ilyen volt?

Az érmindszenti gesztenyefa

Nagykárolyból már kifelé jöttünk, amikor Króni megkérdezte: – És merre van Érmindszent? – A járókelők a fejüket csóválták: – Olyan itt nincs. Viola okosabban kérdezett: – Ahol Ady Endre… – Vagy úgy, Ady Endre, az van! – Mutatták, erre meg arra: – Negyedóra kocsival.

Tornyok, tetők, tópartok

Évek óta nem jártam Lengyelországban, Violával együtt pedig még sohasem. Pedig Lengyelország ritka élmény azok számára, akik a szép tájakat és a különös fordulatokat kedvelik. És a nyelv értése nélkül is szívhez szóló beszédet. Május elsején hajnalban indult elegáns buszunk a Móricz Gimnázium elől.

Araukária

– Jó napot kívánok! Zombor Pál igazgató urat keresem.
– Zombor Pál, jó napot kívánok.
– Bocsásson meg, amiért zavarom. A nevem Porkoláb Mária.
– Porkoláb Mária? Porkoláb… és… Mária? De… Nem…?

Dodó bohóc karácsonya

Dodó bohócot már régen nem hívták Dodónak, és bohócnak is már csak az öreg cirkuszi emberek tartották. Mostanában úgy hívták újra, ahogy hatvan és egynéhány évvel ezelőtt megkeresztelte a külső-rákosmezei pap: Csuri Jóskának. Pedig a Dodó név végigkísérte az életét.

Nagy munka, szép munka…

(Télidei meseféle) A Gazda magához szólította a kisszolgát: – Szerezzél be állatokat, kisszolgám! Itt a pénz, vásárolj rajta legjobb tudásod szerint. Megijedt a kisszolga, sose bízott még rá ilyen komoly munkát a Gazda. Korábban csak énekelnie kellett a kórusban.

Szegény ember panaszkodik…

A két marok kerek gömbbé formálódott, rázódott egy darabig, aztán hirtelen széjjelnyílt, négy összehajtogatott, egyforma méretű papírdarabka röpült szét belőle, négy kéz mohón kapott egy-egy papírdarabka után, és megindult a bontogatás. Aztán egyszerre megszólalt egy sopánkodó hang.

Jeruzsálemben hull a hó…

A vonat elégedetten döcögött, álmot osztott szét az utasok között. Az ablakon kívül valami lebegett, talán a köd, talán a hó készült hullani, és elküldte előőrseit. A fákon dér, ők már fölvették fehér téli köpenyüket. Lőrinc lehúzta az ablakot és beleszimatolt a levegőbe.

Szarvasjava tarpeiai módra

Nem szerettek az autópályán utazni, ott nem látni mást, mint a végtelen szalagkorlátot, a sávokat elválasztó, nyírott sövényt, meg a betontömbökből kirakott lekanyarodó háromszögeket. Inkább a kisebb utakat választották, a régi balatonit, a régi 3-ast, mikor merre vezetett az útjuk.

Prágaságom…

Remek találmány az éjszakai vonat, mérsékelt kényelem, mérsékelt izgalom. Kaland, vagy még csak a kaland előérzete? Viola bizalmatlan a kusettel (vagy: couchette-tel?) szemben, Lőrinc somolyog, hogy rajta kívül két japán útitársnő éjszakai szuszogásának is a hallgatója lehet.

Egy illat emléke

Mindig bizalmatlan voltam az ilyen kérdésekkel szemben: „Milyenek is vagyunk valójában?” meg „Miért élünk a világon?”. Egyáltalán: a megválaszolhatatlan kérdések iránt, amelyekből csak a magam sutasága derült ki. Aligha épít sziklára kővárat, aki egy illat emlékére hivatkozik.

A lázongó ritter

Ma korán keltem, lementem a tó partjára, a hódok szorgalmasan túrták-fúrták vízparti furcsa váraikat, időnként hallatták idétlen kaffogásukat. Hajítottam nekik halat, rohantak és felfalták, aztán néztek rám, lesz-e még alamizsna. – Ennyi elég volt – szóltam.



Archívum

Hirdetés