B. Tomos Hajnal írásai

Amióta az interneten jeleskedő táplálkozásszakértők és életmód-guruk lettek mindentudó tanácsosaink és a mesterséges intelligencia „öltözött” bizalmas gyóntatópapunk talárjába, se szeri se száma az egymást túllicitáló (gyakran megcáfoló) okos eligazításoknak.

Amikor már „nagylány” lettem, úgy tizenhárom-tizennégyéves-forma, nagyanyám besorozott újoncnak maga mellé a szocialista termelőszövetkezetbe, mai fordításban: kapálni a mezőre. Persze ez csak a nyári vakációra vonatkozott, amikor átkozottul sütött a nap, hajnaltól legalább este fél nyolcig a „kollektíva” földjein.

A minap értesültem az elektronikus médiából, hogy a közeljövőben szokatlanul erős napszél várható, mely többek közt földmágneses viharokat idéz elő, ezek pedig minden előlény viselkedésére rányomják bélyegüket. No, de honnan is fúj ez a napszél – tettem fel a kérdést Okoskának, az meg felvilágosított.

Akkor kaptam észbe, amikor elhaladtam a porban vergődő, sebesült gerle mellett és nem tettem semmit. Nem hajoltam le hozzá, nem vettem tenyeremre, nem vizsgáltam meg sebeit, még csak át sem futott az agyamon, hogy esetleg orvoshoz kellene őt vinnem. Nem tettem semmit érte.

Tudom, egyszer meg fogok halni a falánkságom, a kialvatlanságom, gyakori pánikolásom, helytelen légzésem, berögzött mozgásszegény életmódom, kalóriadús étrendem, krónikus pajzsmirigy-gyulladásom, kóros súlyfeleslegem, metabolikus bélszindrómám, inzulinrezisztenciám és még ki tudja hányféle nyavalyám miatt.

Nemrég éves rutinvizsgálatra jelentkeztem az endokrinológusomnál. Többek közt elpanaszoltam, hogy újabb autoimmun betegséggel „áldott meg” a sors. Apró hólyagok jelentkeztek mindkét lábamon, hónapok óta folyton vakarózom. Lényeg, hogy eddig semmi ellenszert nem találtam rá.

Hetek óta feje tetején az egész ház.A szekrények üresek, csak itt-ott székekre dobálva néhány póló meg rövid nadrág a mindennapi strapára. A cuccok zöme már bőröndökbe vagy fekete nylonzsákokba gyömöszölve, attól függően, hogy velük viszik-e őket,vagy szétosztják a „rászorulók” közt.

Azon a napon, amikor betöltötte 98. évét, furcsa érzések kerítették hatalmukba. Nem voltak sem kellemesek, sem rosszak, csupán idegenek, különlegesek, melyekhez foghatót hosszú élete során soha nem érzett. Jelnek fogta fel fura állapotát, melyet az Univerzum ki tudja hányadik bugyra küld neki.

Évekkel ezelőtt volt egy igen furcsa munkatársam. Ő úgy beszélt velünk, hogy hallgatott. Ez volt az ő különbejáratú kommunikációs stílusa. Soha nem kérdezett semmit és egyetlen kérdésre sem válaszolt. Csak szó nélkül, makulátlan pontossággal tette a dolgát. Az elején azt hittem, hogy néma.