Egyre világosabb immár a széles tömegek számára is, hogy radikális változások mennek végbe világszerte, és félő, hogy nem éppen a kívánatos irányba haladunk. Még a nyugati „fejlett” országok is, melyekre mi, a szocialista blokk polgárai anno úgy tekintettünk, mint a délibábos El Dorádóra, manapság egyre inkább a gazdasági-társadalmi leépülés jeleit mutatják. A nemzetközi fáma üzemek felszámolásáról, az erőforrások és a közköltségek drágulásáról, a bevándorlóáradat és az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségekről, a keresztény lakosság tömeges tiltakozásáról és nem ritkán a politikai erővonalak lazulásáról számol be.
Mindez azonban az internet közvetítésével, nem ritkán botcsinálta „elemzők” által jutott tudomásomra. Kíváncsi lettem, hogyan fest a reális tényállás ezekben az országokban. Hallani akartam egy nap mint nap ott élő embertől mit tapasztal a valós életben, igaz-e a podkast-lovagok által ábrázolt nyugati helyzet, vagy valamilyen rejtett érdekből próbálják manipulálni a gyanútlan „szörfözőt”?
A minap erre is lehetőség adódott. Egy ismerős fiatalasszonnyal hozott össze a véletlen, aki kérdéseimre apránként beszámolt közel tízéves életviteléről, melyet épp az EU „fővárosában” Brüsszelben töltött/ tölt.
2016-ban vándorolt ki barátjával Belgiumba, persze a jobb élet és a korlátlan lehetőségek reményében. Ő frissen abszolvált egy hazai szakiskolában „hair stylist”-szakon, (köznyelven: fodrászat), de hónapokig tartó próbálkozások után rájött, hogy esélye sincs betörni a szépségipar „kasztjába”. Barátja, aki már néhány éve dolgozott mint autószerelő, a fizetéssel és a lakhatási költségekkel volt elégedetlen. Ez utóbbi családja akkor már jó pár éve élt Brüsszelben, felkínálták neki, hogy segít a kezdeti nehézségek áthidalásában. A fiú fiszonylag hamar állást talált egy román építészeti vállalatnál. Az idegen nyelvvel sem volt gondja, ugyanis a vállalatnál mindeki románul beszélt, a tulajdonost is beleértve. A nőnek kicsit nehezebb volt a beilleszkedés. Sem a flamand, sem a francia nyelvet nem beszélte. Próbált magánvállalkozóként fodrászatot nyítni, de sehogy sem vált be az ötlet. Végül egy rokon segítségével heti három napra szobalányként alkalmazták egy szállodában, szabad napjain családokhoz is eljárt takarítani. Beszélgetésünk idején azért utazott haza Romániába, hogy elvégezzen egy kozmetikus-tanfolyamot, azzal a reménnyel, hogy talán ebben a szakmában „zöld ágra tud vergődni”.
Elmondása szerint letelepedésük kezdetén – a beilleszkedési nehézségeket leszámítva – úgy tűnt, reményeik beválnak. Élettársa megbecsült munkaerő lett a vállalatnál és igen jól keresett. Munkatársaival jól összeforrt baráti közösséget alakított ki, melyre minden nehézségben számítani lehetett. Ő is jobban érvénysült munkahelyén, ugyanis beszerzett egy praktikus kütyüt, mely román mondandóját franciára vagy flamandra fordította. Idővel tágas, berendezett lakáshoz jutottak, a házbér pedig magába foglalta a közköltségeket is. Így aztán gyakrabban megengedhették maguknak a külföldi kiruccanásokat is. Eddig már jó néhányszor jártak Párizsban, Olaszországban, Görögországban, tavaly két hétig Törökországban üdültek, és gyakran látogatják az Egyesült Királyságban élő nagynénit is. Ötévi „próbaházasság” után végre úgy döntöttek, hogy legalizálják kapcsolatukat. A lakodalmat itthon, rokonok, barátok, jószomszédok körében tartották meg. Életre szóló esemény volt, hatalmas ramazuri. Három napon át húzták a talpalávalót, majd köszönetül meghívták a legközelebbi hozzátartozókat egy közös túrára a Fogarasi havasokba.
Az ám, de a szép napok ege lassan beborult. A család legnagyobb bánatára a fiatalasszony azóta sem maradt terhesen, orvosról orvosra járt, de nem találják a baj okát. Jelenleg a fizetések egyre csökkennek, míg az élelem, lakhatóság és benzin ára folyamatosan nő. Sajnos elég közel laknak Brüsszel központjához, ahol már szinte hetente tombolnak a zavargások. Főleg a muszlim bevándorlók keltenek egyre több kellemetlenséget a környéken, tömegesen kóborolnak az utcákon, megtámadják a nőket, gyakran a férfiakkal is kikezdenek, hulladékokból tűzeket gyújtanak és köréjük telepednek a városközpontban stb. A nő férje egy ideje jónak látta, hogy esténként megvárja feleségét a szálloda előtt, hogy kocsival vihesse haza. Az utóbbi időben egyre gyakrabban vetik fel a hazatelepülés és egy új életre való berendezkedés ötletét.
Egyszóval, a Belgiumból hazalátogató nő meggyőzött arról, hogy a világhálón keringő szóbeszédnek van némi alapja. Immár a civilizáció és jólét Mekkájának tartott Nyugat sem a régi. Ahogy ő sommázta beszélgetésünk végén, ott sincs kolbászból a kerítés.
Szóljon hozzá!