Petrozsényi Nagy Pál
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/22.
Ma reggel megint megviccelt az élet, pontosabban a Pannontükör és Irodalmi Jelen szerkesztője, név szerint Bene Zoltán szerkesztő és írókollega. A lavina akkor indult meg, amikor bejelentettem, hogy elbúcsúzom tőle, mert túl sokat kell várnom (kb. 1-2 évet), amíg a várólistán sorra kerülök.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/21.
Dél körül kaptam meg a 3. vakcinát. Érdekes, mennyire beváltak a járványra vonatkozó előrejelzéseim. Már a kezdet kezdetén jeleztem, hogy ennek a rémálomnak sok más véleménnyel ellentétben még koránt sincs vége. Most az indiai delta-variáns dúl a bolygónkon.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/20.
Most három napja kiszökött Fifi az utcára. Éppen a fűnyíróval igyekeztem volna kifele, amikor a kutya kifurakodott a lábam között. Gondoltam, csavarog egyet, aztán visszajön, mint ahogy azt már máskor is megtette. Nem jött vissza. Elütötte egy autó, befogták, sejtelmem sincs.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/19.
A Kaláka megszűnését követően eltűnt az irodalom palettájáról a Kóbor lovagok, főszerkesztője Boér Péter Pál, Tárcán Kínálom, főszerkesztő M. Szlávik Tünde, Magyar Irodalmi Lap, főszerkesztő (?), Eirodalom, főszerkesztő Lőrincz György, Napsziget, főszerkesztő Lajtai Gábor.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/18.
Visszatekintve eddigi írásaimra megállapítom, hogy nagy része érdekes, narratív jellegű alkotás. Amiről azonban mostanában szövegelek, nyilván tök unalmas. És méltán, mert mi érdekes lehet abban, hogy állok a vérnyomásommal, cukrommal, hánykor kelek, mit főztem, kikkel levelezek, és így tovább.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/17.
Boér Péter Pál után nem sokkal elhunyt Molnár Péter is, a Holdkatlan, majd Lajtai Gábor, a Napsziget internetes portál főszerkesztője. Apropó Boér Péter Pál! Érdekes, izomsorvadásban szenvedő író volt. A kór kerekes székhez kötötte, s még beszélni is alig tudott a szerencsétlen.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/16.
2020. augusztus 26. Jó nagyot ugrottam az időben, de hát mit tegyek, ha időközben semmi feljegyezni valóm nem akadt. Csak nem írom tele a naplómat azzal, hogy aludtam az éjjel, hányszor sétálok, kinek és hány levelet írogatok naponta. Egyszóval átmenetileg nyugalmas kikötőben dekkolok.
Én, Petrozsényi Nagy Pál – II/15.
Bár a megszorító intézkedéseket nagyrészt feloldották, hivatalosan Magyarországot, május végén még mindig nem nyilvánították vírusmentes övezetnek. A lakosság többsége azonban fütyült a kormányrendeletekre. Már nagyon elege volt a házi fogságból, mely minden természetes életmódtól elzárta.
A béke szigete
– Szeretsz? – kérdezte a szőke lány.
– Imádlak – tapadt az eritreai Anetta ajkára.
– Jó, de meddig, és hány csajszival smárolsz még ugyanígy? – bontakozott ki Mariam karjaiból Anetta.
Az eritreai elégedetten nevetett.
Hazugság
– Hű, de meleg van! Elmegyek a folyóra, és úszom egyet.
– Majd holnap, Jankó, előbb szedd le a nagyanyó meggyét úgy, ahogy megbeszéltük.
– De…
– Nem mész?
– Megyek.
Az aktív pihenésről
– Hurrá, holnaptól szabadságra megyek, doktor úr! Szinte el sem hiszem, hogy ennyi zűrös, reggeltől estig tartó robot után végre alaposan kipihenhetem magamat. – Robot? Hogy oda ne rohanjak! – Á, mit tudjátok ti, doktorok.
Miatyánk, ki vagy a mennyekben
Volt egyszer egy Kolozs megyei falu. Laktak benne magyarok, románok s itt-ott egy-két cigány. Akadt hely bőven, össze is fértek volna, ha időnként egymásra nem uszítják őket. Hol a moşier (földesúr), hol a pártok vagy maga a kormány manipulált még itt az isten háta mögött is.
Eltűntem
Nem tudom, előfordult-e már valakivel, hogy nyoma veszett? Igen, igen, eltűnt, szőröstül-bőröstül. Szó se róla elég ritka jelenség, azért megesik, nemdebár? Gondoljunk csak például a Bermuda-háromszögre, ahol minden hajó és repülőgép eltűnik, a Philadelphia-kísérletre.
Otthon, édes otthon
Már 1956-ban kiszökött, helyesebben kimenekült Bécsbe, onnan Bernbe, de körülnézett itt-ott az Egyesült Államokban is. Na, nem kíváncsiságból, sem kalandvágyból, hanem egyszerűen szükségből, nehogy úgy járjon, mint a bátyja, Sanyika.
Menekülés „a Fény országából”
Egy letűnt korszakról írni nem mindig hálás feladat. Az embereket inkább a jelen érdekli, És igazuk van. Hogy ezek után miért idézem fel mégis a Ceauşescu-korszakot? Talán egy régi adósság törlesztéseképpen. Mindenesetre megragadom az alkalmat, és megpróbálom felvázolni menekülésem történetét.
Partnereink
