Börzsönyi Erika írásai

Amikor Ricsi még olyan
kicsi volt, hogy boldogan
jött velem majálisozni,
pontosabban én mentem
vele, vittem őt, mint trófeát:
büszkén, hogy lám,

Vasaltam ma délután. Bevallom,
nem szeretek és nem is tudok
szépen vasalni, talán épp ezért
kerülöm, ha lehet, mert igen kevés
sikerélménnyel kecsegtet.

Sosem tudtam tetten érni igazán, hogyan
formálódik bennem verssé a gondolat.
Ma hajnali négykor egy vers soraival
ébredtem, tudva, hogy ha a kezdő sorait
legalább nem írom le, akkor elveszítem
örökre,

Csak egy nap volt, a tegnap,
mosolygós tavasz, amikor Nap
ragyogta be szürke kis életünket.
Ma újra sűrű szürke köd borít be
mindent, mintha búvárharang
borulna ránk, tovatűnt a napfény,

Megint nem aludtam
szemhunyásnyit sem az
éjjel, alighanem újabb
nyugtalanságok dolgoznak
bennem, legyőzve a
fáradtságot, tort ülnek

Most volt szilveszter, épp, csak
elhallgattak a petárdák az ablak
alatt, a január elszaladt. Február
meg olyan rövid lesz, egy-két
szempillantás, és máris itt a
tavasz, március, virágbontó

Ma kora reggel
a hajnali varjak
kitartó károgása
ébresztett fel,
még sötét volt az
ég, sehol egy ember.

Szép cicám ma hajnalban ismét úgy
ébresztett, hogy ráutaló magatartás
keretében trambulinnak használta
szegény öreg, megfáradt testemet.
Még aludtam volna

A régi szerelmek, barátságok olykor
elmúlnak, kihűlnek, az  emberek
elhidegülnek. Bár ugyanaz az arc,
ismert a gesztus, mégis, ha néha
találkozunk az utcán, zavartan
köhintenek, árulkodó a tekintet.

A cicám nem szereti, ha
felveszem, dajkálom, még
simogatásomat is inkább
csak eltűri, talán érzi, én
nála jobban igénylem