Emlékszem, mennyire vártam mindig, hogy
eljöjjön hozzám, és velem töltse a délutánt!
Apró szívecskékkel rajzoltam tele a falon lógó
naptár lapjait, egy szív, egy találkozás
Időm nagy részében olyan finoman, puhán,
halkan kattog bennem a kis metronóm, hogy
szinte észre sem veszem, de vannak olyan
éjszakák, mint a tegnapi is volt
Még a nyár végén történt, amikor résnyire kinyíltak a tavasszal ránk zárult önkéntes karantén ajtajai, és kilátogathattam a külvilágba. Nem mentem világ körüli útra, csak szokásos célpontjaim szerepeltek a terveimben, a két „Gy” betűs város felkeresése: Gyöngyös és Gyömrő.
Húszéves volt éppen, pontosabban néhány hét híja volt még, mikor a sors úgy rendezte a dolgokat, hogy a Moszkva étterembe került, pultosnak. Diákmunka volt ez, a lány főiskolára járt, de nyáron nem kapott ösztöndíjat, sürgősen kellett valami munkát keresni.
Sokáig csak figyeltem, ahogy ott ül, mindig ugyanazon a kerti padon, a sudár, fiatal fenyőfával szemben. Lehunyt szemmel, arcát a Nap felé fordítva ült, míg nem szólították, hogy fel kell mennie az osztályra, ahol keresik őt a nővérkék. Kis vékony, törékeny, ősz hajú asszony volt.
Szürke felhőkkel takart
egemen madár szállt
tova reggel. Az ablak
négyszögében csupán
egy villanás volt
Ma kora reggel még köd gomolygott
a házak között, szürkén szürke volt
minden, és az utolsó őszi falevelek
zúzmaracsipkét ringattak az ágakon
Tépett felhőrongy száll a
házak felett, már tél szele
hajtja őket. Hideg a reggel,
hóra vár a lélek, fehér
lepelre
Másfél perces novella – Nyáron történt, a kórházban, ahol az a szokás, hogy házaspárokat közös szobában helyeznek el. Mindketten megkapják a szükséges kezeléseket, és még segíthetik is egymást, nem kell aggódniuk az otthon maradó társ miatt. Jó megoldás ez.
Aki számolgatja a szótagszámokat,
farigcsálja a rímeket, mert minden
sornak rímelnie kell, annak soha nem
fogom tudni elmondani,
Azt hittem, azon a ragyogó nyári napon,
hogy varázsolhatok: kivittem a lavórral
a frissen mosott ruhát, és kint, a kertben
Hazafelé reggel, egy parkban
színpompás árvácskákat
ültető kertészeket láttam.
Összehangolt mozdulataikat
elnézve az jutott eszembe:
olyanok ők, mint a Titanic
muzsikusai
Úgy bújik meg a köd a világ
zegzugában, mint a félelem
most az emberek lelkében,
félelem a betegségtől
Napok óta esik a hideg őszi eső,
mindent beterít, ellopja a színeket.
Szürke felhők sora borítja az eget
felettem, nem tör át a fény.
Legutóbbi hozzászólások