Kutatok az emlékezetemben, és nem tudok
rájönni, mikor váltam láthatatlanná, az élet
sűrűjéből hogyan toltak erre a magányos
helyre, ami az életem lett?
Ma kaptam a hírt: elment egy
kedves jó barát, akivel két éve
nem találkoztam már, mert
hol ő volt beteg, hol én, utóbb
már egyre inkább ő, én pedig
gyáva voltam felhívni,
Két nő beszélget. Az egyszerűség kedvéért nevezzük őket A-nak és B-nek. (Mindig a sor elején jelzem, ki beszél.) Egy szobában ülnek, vörösbort isznak. Nehezen indul köztük a beszélgetés. Olyan ez, mint egy vallomás, vagy gyónás.
A múlt század nyolcvanas éveiben kezdődött a nagy böszme fiú története. Fehér bőrű volt, rengeteg szeplővel, nemcsak az arcán, hanem mindenütt. Az a fajta, aki a napon lángvörös lesz, nem barnul le.
1977 nyarán Emma úgy került friss diplomás tanítónőként az alföldi kisvárosba, hogy nem sokat tudott a városról, az ottani életről, társadalmi viszonyokról. A főiskola utolsó évében a lányok viharos gyorsasággal kerestek maguknak férjet.
Éjszaka van, a hőhullám első éjszakája,
fél egy – s én nem tudok aludni. Nemcsak
a hőség teszi, hanem a hang: a szemközti
ház előtt fel-alá járkál egy nő, nem tudni,
részeg, őrült, vagy be van lőve,
Ez a történet egészen friss, mindössze egyhetes, és önmagában is üdítő kivétel, mert semmi fikció nincs benne, a valósághoz hűen írom le a történteket. Néhány hónapja egy kis automatát állítottak fel az Európa Pékség oldalában.
1977 nyarán, friss házasként költöztünk fel a férjemmel Budapestre. Neki, tősgyökeres pestiként, megváltás volt visszajönni a fővárosba. A kedvemért odaköltözött hozzám Salgótarjánba, de szenvedett tőle, nem találta a helyét.
Többen voltak,
kik összetörték
a szívemet, tört
szívvel élni lehet,
de nem érdemes.
Ha egy láb eltörik,
begipszelik,
Épp leszálltam ma a 28-as villamosról
a végállomáson, szitáló esőben, amikor
bevillant emlékezetembe a kép, ahogy
a szakadó esőben futottam a villamostól
a buszok felé.
Szívem vadul dörömbölt, és a vérem
vágtatott bennem, így leültem délelőtt
megpihenni a kis téren, a furcsa alakú
szökőkút mellett, amelynek sekély
medencéjét és benne a vizet ellepték
a madarak.
Hajnaltájban arra ébredtem,
hogy sürgető vágy indul el
bennem, álmomnak a végére
járni, eldönteni, valóság volt-e,
vagy csak álom? Kábán ültem
ágyam szélén, velem jött álmom
Tegnap hazafelé a Nagyvárad téren
a metrónál úgy elbambultam, hogy
meglepett, amikor meghallottam a
hangot: jegyeket, bérletet! Tőlem
már rég nem kértek semmit, csak
rám néztek és intettek, mehet
Fecskecsivogást hallgattam
ma délelőtt, egyenesen
Gyöngyösről, telefonon át.
Azt üzenték meg nekem:
ne szomorkodj, nagyanyó,
ne add fel a reményt!
Mert mindig az elindulás és
a megérkezés a legnehezebb,
nem véletlen, hogy felsír az
újszülött gyermek, mikor
kiszakítják őt az anyaméh
biztonságából