Börzsönyi Erika | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Börzsönyi Erika

Börzsönyi Erika írásai: 273
Börzsönyi Erika

Vonatok, álmaimban

Álmaimban üres peronok mellett
futnak velem a vonatok, ahol nem
áll senki sem, van, hogy a vonat
befut az állomásra

Csak egy vasárnap reggel

Olyan nagy-nagy csend van a kora
reggeli, még alvó lakótelepen,
hogy szinte a korán ébredő madarak
szárnysuhogását is hallani lehet

Hiányok

Bennem fáj a te
hiányod, én meg vajon
tebenned fájok?

Nem mondhatom el senkinek – avagy a késői ajándék

Jobbágyi Rozália és Aradi Péter egészen különös körülmények között találkoztak. Rozinak évtizedekkel korábban jósolta egy nagyon öreg jósnő, hogy csak élete alkonyán fog találkozni élete párjával, utolsó, igaz szerelmével. Azóta várta, bár a sok kudarc hatására egy ideje már felhagyott a várakozással.

Talányos álom

Álmomban láttam valakit, jött felém,
hozta a késői szerelmet, amit az Égiek
nekem már régen megígértek.

Vakon is látó szemekkel

A nem szökő szökőkút mellett
botlott belém a csaknem teljesen
vak öregember, aki bárkinek
készséggel elmeséli kalandokban
bővelkedő életét.

Teljes odaadással

Számomra a nyár ma az a tíz perc volt, míg
teljes odaadással nyaltam a fagyimat: két
gombócnyi örökkévalóság, mit nem vesz
már el tőlem az élet

Hajnali buszok

Ma hajnalban, még sötétben
ébredtem, meghallottam
távolból az induló buszok
zaját, és hálával gondoltam
a reggelek mentőangyalaira,

Térkövek érintése

Jó lenne tetten érni a pillanatot,
amikor az egyensúlyát veszített
test zuhanni kezd, amikor a kéz
kétségbe esve támasztékot keres.

Szúnyoglesőben

Egy kicsi szúnyog
szállt le karomra,
figyelem, hogyan
araszol. Míg gyorsan
odacsapok, eltalálom

Napfelkelte

Még alig pirkadt,
friss hajnali szél
fújta ki az álmot
szememből, olyan
korán volt

Ujjaim fészkében

Hüvelykujjam tenyerem öblében, arra
ráhajlik többi ujjam, mind együtt mintha
egy kis fészket alkotna, még az árva kisujjam
is igyekszik belesimulni.

Könyvtár

Évszázadok emlékezete,
a könyvek illatát érzem,
ha a képre nézek, jó lenne
újra belépni régi korok
könyvtáraiba

Hintákban az élet

A hónapokig néma és elhagyatott
játszótéren most újra gyerekek
rohannak, végre van élet megint.
Arra ébredek, hogy alattunk a téren
a dupla hintán fiatal apuka ül

Valami végképp

Először akkor éreztem meg,
hogy valami végképp odalett,
örökre elveszett, elmúlt belőlem,
amikor a hozzá írott több száz
szerelmes versem egyikét
úgy olvastam, mintha



Archívum

Hirdetés