A költő versszirmokkal kergetőzik,
kora tavaszától a megélt őszig,
soraira telén hull hótakaró,
amit szívével olvaszt az olvasó.
Világ elé tárja magát: – Nézd! Íme
létem mélye, nem csupán a felszíne.
Elméddel szedjél szét majd darabokra,
s rakd össze, hogy beléd égjen a csokra.
A celeb lájkot vár, pénzt a gazdagok,
a nagyravágyók meg többnyire vakok,
hatalmat álmodnak, fényes glóriát.
Sajnálkoznak páran szegény párián,
számukra a vers olvasatlan selejt
csak a költő hisz, hogy kora nem felejt.
Hozzászólások