Lassan fogy a tél hatalma,
friss levegőt kortyol a jég.
Könny lesz a dér riadalma,
kéményfüstöt kontyol a szél,

A fagy marka lazul, elereszt.
Távolt méreget a visszhang,
vödör figyel lyukas ereszt,
s a felhő libbenő firhang.

A messzi boltíve alatt
fényt porozva kel fel a Nap.
Száradni vén part dől hanyatt,
szemérmén pár levéldarab.

A reggel átfut kerteken,
frissen, mint valami kamasz,
csókja üde és szertelen,
talán így üzen a tavasz.

Könnyként csurran szemén kis ér,
így hálás az ablaküveg,
égig lát és csodát ígér,
így biztat korai rügyet.

Kivárja sorsát a toboz,
mint ki időkön túl is él.
Négy évszak benne egy toposz,
bölcsőtől sírig elkísér.

Megosztás

Tweet