Koosán Ildikó írásai

Lásd, Skamandrosz jó kedvvel nemzett,
friss magot szórván el nője ölébe,
de lángját Hébé, az isteni kedves
lökte az égig.
Vágyból fogantál, pezsdült hát a véred,

Nem járhat ott az évekhez bilincselt,
az idő börtönrácsain beszökő fényben
ne hajtson hát rügyet az újraélés
nosztalgiája! minek is volna újabb esély,
a táj örökzöld színeit a dér ezüstje járja,

Ezredvégi úriszobarészlet / 
A nagy, zártspalettájú ablak előterében
otthonos benyomást keltő pihenősarok;
a kép jobb oldalán dohányzó asztalka
faragott lába látszik, mögötte a karos
széken divatos mellény, hátrább puha

Tárul a város, a fénypanoráma, páholy az erkély, ma langyos az est, aranykeretű villámvarázsa fényed idézi elém Budapest. Tevere parton derengő homályban két árnyat ölelget […]

Tamburadob, délszaki harangok,
fák között híg árnyékcsönd pihen
Mallorcán a szellőjárta parton;
Ha ott teremnék újra hirtelen
kitárulkoznék lelkemig a fénynek

Ha már szűkülni kezd köréd a tér,
közelednek a rejtett távlatok,
nehezen érsz el A-ból a B-be,
de még tiéd egy darabka lét,
a sors amit nagylelkűen rád hagyott

Mikor, ha bál van a Parnasszuson,
virágzó orchideák várják az éji sötétet,
árnyak közt milliom Szentjánosbogár,
kék-hideg lámpást gyújt odafönn a Hold is;

Indulni saroktól, kályhától,
más tetszőleges origótól
a megtett út hogy követhető,
feltérképezhető legyen
számonkéréshez, számadáshoz

Van pillanat amit szívedbe vésel,
egy érintés száz vallomással ér fel,
alkony, ami csendben hull hajadra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Itt még béke van, áprilisi felhők kúsznak az égen,
(figyelmed célt vesztett csatahajói szünetjelekkel)
vihar előtti csend, bár szép napot ígért a jós, elér a
zivatar kétségtelen